Trump háborút, Orbán hatalmat veszíthet A Hormuzi-szoros és a szoros magyar pártverseny a világsajtó érdeklődésének középpontjában

Soha ekkora érdeklődést nem tanúsított a világsajtó a magyar parlamenti választások iránt, mint az idén. De nem azért, amit a budapesti kormánypropaganda harsog, hogy az Orbán-rezsimet „modell értékűnek tekintik világszerte”, hanem azért, mert jelentős az esélye annak, hogy a demokráciát leépítő, nyugati szövetségeseit eláruló, oroszbarát miniszterelnök ezúttal csakugyan veszít. Egyesek szerint ez beharangozná a szélsőjobboldali populisták hanyatlását Európa-szerte. Ezzel a témával kezdjük lapszemlénket. Donald Trump iráni  háborúja függőben van, mivel az amerikai elnök – pár perccel saját ultimátunák lejárta előtt, amikor ígérete szerint elkezdődött vola az iráni „civilizáció végleges megsemmisítése – tárgyalásokra kényszerült, mert már saját hívei is a háború ellen fordultak, miközben az iráni kaland felforgatta a világgazdaságot és a globális energiaellátást – akárhogy is próbálja ezt Orbán elkeseredetten és nevetségesen Ukrajna meg Brüsszel nyakáéba varrni. A Trump által szétvert amerikai diplomácia szégyene, hogy a kéthetes tűzszünetet Pakisztánnak kellett kieszközölnie, de Kína is hozzájárult ötpontos békejavaslatával. – Átlapoztuk a világsajtót Oslótól Sydneyig és New Yorktól Tokióig.

A magyar választások

Az isztambuli T24 című, 2009-ben indult liberális profilú, független napilap így foglalja össze a holnapi magyar parlamenti választásokat:

„Az április 12-i választások inkább egy előre meghatározott kimenetelű hatalmi harcra, mint egy klasszikus demokratikus versenyre hasonlítanak. Orbán [miniszter]elnök az évek során egy olyan rendszert hozott létre Magyarországon, amelyben az urna csupán az utolsó lépés. A média nagy része kormányzati befolyás alatt áll. Ilyen esetben a választások elveszítik tisztességes jellegüket. Játéktérré válnak, ahol az ellenzék aligha számíthat sikerre a kormánypárt által meghatározott szabályok szerint.”

A varsói Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel bal-liberális napilap Orbán Viktor keddi kampányfellépésére összpontosít, amelyen az amerikai alelnök is részt vett:

„J.D. Vance alelnök budapesti látogatása lehet a Fidesz utolsó kísérlete arra, hogy elterelje a figyelmet az országban uralkodó helyzetről. Ez a helyzet pedig rossz, ezért nyert teret az ellenzék a választási kampányban. Magyar Péter jelöltnek a szavazatok kétharmadára van szüksége ahhoz, hogy alkotmányos többséget biztosítson a hatékony kormányzáshoz. Erre szüksége van a kulcsfontosságú reformok végrehajtásához. Az egyszerű többség ezért nem elég. Magyar Péter pártjának azonban nagyon nehéz lesz ilyen nagy előnyt elérnie a választásokon, de az nem lehetetlen.”

A prágai Respekt című politikai és közéleti hetilap, amely 1989 óta oknyomozó cikkeket is publikál, az EU-ra összpontosít a magyar választások kapcsán:

„Az egész Európai Unió feszülten várja, hogy vajon az EU Ukrajnával való szolidaritását nyíltan szabotáló személy marad-e hatalmon egyik tagállamában. Egy olyan vezető, aki – ahogy nemrégiben megtudtuk – bizalmas információkat ad át a közös tárgyalásokról az orosz ellenségnek. Közép-európai szempontból ez még kézzelfoghatóbb: ha Orbán megnyeri a következő választásokat, az növeli annak valószínűségét, hogy a cseh–szlovák régió folytatja útját egy Nyugat-ellenes politikai fordulat felé. Ennek következményei – túlzás nélkül – végzetesek lehetnek.”

Az oslói Verdens Gang című független napilap a magyar választásoknak az Ukrajna uniós jövőjére gyakorolt ​​lehetséges hatását vizsgálja:

„2022-ben, mindössze néhány nappal az orosz invázió kezdete után, Ukrajna benyújtotta felvételi kérelmét az EU-nak. Tagjelölt státust kapott, és 2024-ben hivatalosan is elindították a csatlakozási folyamatot. De még sok a tennivaló, és bár Volodimir Zelenszkij elnök többször is jelezte, hogy Ukrajna már jövőre szeretne csatlakozni az EU-hoz, 2027 nem egy valószínű dátum erre. Ennek egyik oka Orbán Viktor magyar miniszterelnök kitartó ellenállása. Hamarosan ujjongás törhet ki Brüsszelben, mivel a közvélemény-kutatások Orbán pártjának a vereségét jelzik az április 12-i parlamenti választásokon. De ő egyelőre továbbra is fáradhatatlan fékként működik az EU-ban.”

A Republikon Intézet, egy pártpolitikailag független, liberális értékrendet képviselő budapesti székhelyű politikai elemző és  kutatóinézet, amely közéleti és szakpolitikai kérdések kutatásával, elemzésével és véleményezésével foglalkozik, erre az eredményre jutott: Magyar Pétert 41, Orbán Viktort 38 százalék tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„A kutatásból kiderül, hogy

• a Fidesz szavazók 93 százaléka »egyértelműen«, 6 százaléka »inkább« Orbán Viktort tartja alkalmasnak,

• a Tisza-tábor némileg megosztottabb, 61 százalék szerint egyértelműen, 29 szerint »inkább« Magyar Péter az alkalmas,

• a bizonytalanok 60 százaléka nem tud válaszolni erre a kérdésre, viszont körükben Magyar Péter alkalmassága kétszerese Orbán Viktorénak, 20 százalék 10-zel szemben.

Az oslói Dagsavisen című független napilap így számol be a választási kampányról:

„Orbán Fidesz-pártjának kampánya tele volt vad állításokkal, lejárató kampányokkal és rémhírekkel. A Fidesz például azt állította, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki Tisza Párt az EU-val együtt bele akarja rángatni Magyarországot az ukrajnai háborúba. De a magyar emberek azt is látják, hogy Orbán belső köre mennyit gazdagodott, miközben ők maguk egyre inkább elszegényednek. Az EU-kifizetéseket a korrupció és a jogállamiság hiánya miatt visszatartják, míg Magyar Péter és a Tisza Párt alternatívaként mutatkozott be.”

Az isztambuli Karar című konzervatív-nacionalista napilap meg van győződve erről:

„A magyarországi választások kimenetele a világpolitikára is kihatással lesz. Ha Orbán nyer, Zelenszkij ukrán miniszterelnök szomorú lesz, míg Putyin örülni fog. Januárban Orbán megvétózta az EU Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelét. Az izraeli miniszterelnök valószínűleg szintén örülni fog: Orbán elutasította a Nemzetközi Büntetőbíróság Netanjahu elleni elfogatóparancsát, és támogatja őt a gázai kérdésben. Trump amerikai elnök is örülni fog, ha Orbán megnyeri a választásokat. Ez súlyos csapást mérne az Európai Unióra, és a »hűséges vazallust« hatalmon tartaná Európában.” í

A madridi El Mundo című közép-jobboldali napilap bírálja Vance amerikai alelnök Orbánnál tett látogatását:

„Ez nem más, mint beavatkozás a választási kampányba. A légkör különösen feszült, mert az ellenzéknek 16 év után először van reális esélye megnyerni a választást. Nem világos, hogy J.D. Vance támogatása milyen mértékben válik Orbán javára. A MAGA mozgalom elvesztette vonzerejét az Európa-ellenes populisták körében Magyarországon, akárcsak más országokban. Ha Orbán megnyeri a választásokat, az a Trump-adminisztráció győzelme lenne. De egy EU-tagállam választási kampányába való beavatkozás méltatlan egy szövetségeshez.”

Orbán abszurd helyzetbe sodorta Magyarországot, írja a prágai Hospodárske noviny című liberális gazdasági napilap J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közös fellépéséről:

„A 2025-ös müncheni biztonsági konferencián tartott beszéde óta Vance-et ‘eurofóbnak’ tartják, aki legszívesebben lebontaná az Európai Uniót mint a liberalizmus szimbólumát. […] Az amerikai alelnök magyarországi látogatása jól mutatja azt az abszurd helyzetet, amelybe Orbán Viktor hosszú kormányfői hivatali ideje alatt sodorta közép-európai országát. Energiapolitikai szempontból az ország az orosz olajtól, az orosz földgáztól és az orosz atomenergiától függ. Ideológiailag pedig egy olyan amerikai mozgalomtól függ, amely a 19. századi hatalmi politikát képviseli, és ki akarja vonni az amerikai védőernyőt Európából. Mégis éppen a Magyarország méretű országok profitálnak a legtöbbet ebből a védőernyőből.”

Magyarország reformkihívásairól ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Magyarország olyan választás előtt áll, amely jelentős politikai és gazdasági változásokat hozhat. Az Európa-párti kihívónak, Magyar Péter liberális Tisza-mozgalmának jó esélye van arra, hogy leváltsa Orbán Viktort, az EU leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnökét. Ez megkérdőjelezi a nemzeti-konzervatív kormány intervencionista gazdasági modelljét is, amely több szempontból is megosztotta az országot.

Orbán 2010 óta uralkodik, és alacsony adókat, szelektív iparpolitikát és állami beavatkozások keverékét kényszerítette a kis közép-európai országra. A kormány befektetőket csábított, nagylelkűen támogatta a családokat, és a gyors döntéshozatal biztosítása érdekében alakította ki az intézményeket. Ennek a megközelítésnek az ára azonban az elmúlt években emelkedett: az infláció, az energiafüggőség, amely most már megviseli az országot, valamint a Brüsszellel folytatott folyamatos konfliktus a jogállamiság erodálódása és a korrupció miatt. A vita megakadályozza a hozzáférést a kulcsfontosságú uniós forrásokhoz – ami keserű csapás egy olyan nemzet számára, amely az uniós források egyik legjelentősebb kedvezményezettje. Orbán gazdasági ígéretei jelenleg egy stresszteszten mennek keresztül, amely politikai fordulatot indíthat el. Ebben az esetben a hatalommal való visszaélés megfékezése és az uniós források visszaszerzése ismét reálissá válna, ami a jólét növekedéséhez vezetne.

Üzleti helyszínként Magyarország eddig adóparadicsom volt. A 9 százalékos társasági adókulccsal és a 15 százalékos egységes jövedelemadóval Budapest vonzó helyszínként pozicionálta magát az EU egységes piacán belül. A testreszabott támogatások és a gyorsított engedélyezési eljárások elősegítették a gyors gazdasági fejlődést. Az autóipar, amely már régóta a gazdaság gerincét alkotja, platformjává vált olyan új területeknek, mint az elektronika és az akkumulátorcellák. A média, a hatóságok és a szabályozók is összhangba kerültek.

Ez az ellenőrzött modell azonban eléri a határait. Az iparági koncentráció sebezhetőséget teremt. Ha az autók iránti kereslet csökken, vagy az elektromobilitásra való áttérés lelassul, a néhány vállalat sikerétől függő jólét veszélybe kerül. Az akkumulátorokra tett legutóbbi döntés – milliárdok az ázsiai gyártók számára – jó, de kockázatos. Ez munkahelyeket teremt és rögzíti az értékteremtést, de növeli a víz, az energia és a szakképzett munkaerő iránti keresletet, valamint az Európán kívül álló ellátási láncoktól való függőséget. Az elmúlt évek sokkhatásai gyengeségeket tártak fel. A COVID-19 világjárvány idején a kormány vészhelyzeti intézkedésekhez folyamodott és nagylelkűen támogatta a vállalkozásokat. Az Oroszország ukrajnai invázióját követő energiaár-sokk különösen súlyosan érintette Magyarországot. Orbán kormánya, iparpolitikai megfontolásoktól vezérelve, az orosz gázra támaszkodott. Az alapvető élelmiszerek és üzemanyagok árplafonja rövid távon mérsékelte az inflációt, hiányhoz vezetett, és felülvizsgálatra szorult. Az infláció elérte a kétszámjegyű szintet. A hatalommal való visszaélés jelentősen megnőtt az elmúlt másfél évtizedben, aminek köszönhetően az egykor büszke nemzet az EU-ban a korrupcióra való hajlam tekintetében a legmagasabb rangot kapta. Hosszabb távú összehasonlításban a posztkommunista gazdaságok között e korábbi zászlóshajó fejlődése kijózanító.

Előretekintve ez egy különös keveréket jelent. Belpolitikai téren Orbán továbbra is a bevált stratégiájára támaszkodik: látható adócsökkentésekre és új ipari projektekre. A pénzügyi mozgástér azonban csökken. Az államháztartást stabilizálni kell, az inflációt pedig tartósan kell megfékezni. Külpolitikában az EU továbbra is a legfontosabb finanszírozó és piac. A jogállamisági feltételrendszer növelte a konfrontáció költségeit. Budapest ezért vétójogával él a finanszírozás biztosítása érdekében. A befektetők azonban egyre növekvő idegességgel figyelik a tárgyalásokat. Aki milliárdokat költ akkumulátorokra, annak tervezési biztonságra van szüksége – mind jogi, mind politikai szinten.

Sok jel utal arra, hogy Magyarország továbbra is vonzani fogja a befektetéseket. A költségek oldalán az ország továbbra is versenyképes, ipari bázisa kiépült, és a kormány gyorsan cselekszik. De ennek a modellnek a megtérülése kevésbé fog függeni a jövőbeni támogatási rátáktól, mint inkább a koncentrációs kockázattól. Az autóipar és az akkumulátoripar mellett Magyarországnak új növekedési központokra is szüksége van. Szüksége van a jogállamiság megbízható betartására is.

A választás ezért az EU-val való kapcsolatokról szóló döntés is. A nagyobb átláthatóság és a szorosabb kapcsolatok Európával elengedhetetlenek. A piacok fogják megítélni, mennyire komolyan veszi ezt a következő budapesti kormány.”

Az iráni háború

Versenyfutás a szakadékba, írja a párizsi Libération című, Jean-Paul Sartre és Serg July által alapított közép-baloldali napilap az iráni háborúról:

„»Egész Irán egyetlen éjszaka alatt elpusztulhat, és ez akár már kedd este megtörténhet« – jelentette be az amerikai elnök. […] Ez egy meggondolatlan lépés, amely teljesen figyelmen kívül hagyja az iráni népet, és még jobban sarokba szoríthatja a teheráni rezsimet. A háború jelenlegi szakaszában egyik fél sem hátrálhat meg igazán, mivel ezt az iráni oldalról kapitulációként, az amerikai–izraeli oldalról pedig megadásként értelmeznék. […] Tehát teljes a patthelyzet, miközben Donald Trump továbbra is felkelésre szólítja fel az irániakat, aiket megbénítanak az izraeli–amerikai bombák és egy olyan rezsim kegyetlensége, amelynek már nincs mit veszítenie. A világ pedig csak tehetetlenül nézheti, ahogy ez a szakadékba vezető versenyfutás kibontakozik.”

„Kétségtelen, hogy ez egy utolsó pillanatban elért taktikai győzelem volt, amelynek legalább ideiglenesen újra kellene indítania a forgalmat a Hormuzi-szoroson keresztül” – írja a New York Times című, 1851-ben alapított, 135 Pulitzer díjas liberális napilap és így folytatja:

„De a háborúhoz vezető alapvető kérdések egyike sem oldódott meg. Irán teokratikus kormánya most a rakéták és bombák által rémült lakosság felett uralkodik. Irán nukleáris arzenálja megmaradt. Sőt, Irán bebizonyította, hogy képes ellenállni 13 000 célzott támadásnak, miközben lenyűgöző aszimmetrikus háborút vív. Trump elnöknek nemcsak a tartós megoldás elérésének kihívásával kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy bebizonyítsa az Egyesült Államoknak és a világnak, hogy ez a konfliktus egyáltalán megérte a harcot.”

Az amszterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap feltételezi, hogy mind Trump, mind a teheráni vezetés sikerként könyveli el a tűzszünetet:

„Trump biztosíthatja honfitársait arról, hogy a népszerűtlen háború vége felé jár. A Közel-Keleten újra megnyitott hajózási útvonal pedig valószínűleg ismét lejjebb viszi az üzemanyagárakat a hetekig tartó emelkedés után. Iránnak eközben lehetősége van arra, hogy kilábaljon a több ezer bombatámadásból. Ráadásul ez a tűzszünet bizonyos értelemben elismeri Irán jelenlegi rezsimjét az Egyesült Államok által, legalábbis mint legitim tárgyalópartnert. És bár Irán ideiglenesen lemond legfontosabb alkualapjáról, ezt a saját feltételei szerint teszi. A rezsim bejelentette, hogy mostantól vámot fog kivetni a Hormuzi-szorosban közlekedő hajókra, amit az újjáépítésre fog felhasználni.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilapnak ez a véleménye:

„Visszakozásával Trump lényegében elismeri, hogy a Hormuzi-szoros megnyitása katonai eszközökkel aligha megvalósítható. Még ha az Egyesült Államoknak sikerülne is szárazföldi csapatokkal elfoglalnia az iráni part menti területeket, a rezsim valószínűleg akkor is képes lenne nagyobb távolságból lőni a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat. Trumpnak valószínűleg nehéz lesz a tárgyalóasztalnál elérnie azt, amit háborúban nem tudott. Irán fegyveripara és rakétaarzenálja valóban megtizedelődött. Az amerikai hírszerzés azonban úgy becsüli, hogy Irán rakétarendszereinek a fele még mindig ép maradt.”

A sanghaji Xinmin Wanbao című állami napilap egy másik tényezőre is rámutat, amely veszélyeztetheti a tűzszünetet:

„Izrael bejelentette, hogy továbbra is fellép Irán szövetségeseivel szemben. Ezért attól tartanak, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök ismét szabotálhatja a békemegállapodást és így teljesen lerombolhatja a további tárgyalások alapját. Most már azon múlik, hogy az amerikai elnök mekkora befolyást tud gyakorolni Izraelre.”

Az ultimátum, amelyben Trump Irán kritikus infrastruktúrájának teljes megsemmisítésével fenyegetett, egyik napról a másikra lejárt volna. A tokiói Asahi Shimbun című, 1876-ben alapított, 5,1 millió reggeli és 1,55 millió esti kiadású, a világ harmadik legnagyobb példányszámban megjelenő közép-baloldali, liberális napilapja azt állítja, hogy az a tény, hogy az Egyesült Államok elnöke többször is meghosszabbította az általa kitűzött határidőt, jól mutatja:

„… mekkora politikai nyomás nehezedik Trumpra – az amerikai hadsereg fölénye ellenére. Azzal a nevetséges fenyegetésével, hogy egy egész civilizációt töröl el iráni földön, súlyosan megkárosította az Egyesült Államok hírnevét”.

Trump retorikája szerepel a Tennessee állambeli Chattanooga Times Free Press című liberális, mások szerint konzervatív napilap kommentárjában:

„Vasárnap, a keresztények számára az év egyik legszentebb napján, Trump új mélypontra jutott. Isten gyermekeinek egy másik csoportjáról – bármennyire is tévesen vezetik őket – így beszélni a feltámadás napján Isten gyermekeként, bántó. Szeretnénk azt javasolni az elnöknek, hogy érezzen némi szégyent szavai fényében, de nem vagyunk biztosak benne, hogy rendelkezik-e ezzel a képességgel.”

A Sydney-i The Australian című közép-jobboldali napilap úgy véli, hogy ha túl sok figyelmet fordítunk Trump verbális kitöréseire, az túlságosan elvonja a figyelmet a tetteiről:

„Donald Trump egy földhözragadt szónok. Azt mondja, ami eszébe jut. Ő lehet az első politikus a történelemben, akinek szavaiban teljesen megbízhatunk, még akkor is, ha ugyanez nem mondható el az indítékairól. A durva szavak senkinek sem ártanak. Az igazi veszélyt azonban Donald Trump elméje jelenti. Valószínűleg hálásnak kellene lennünk azért, hogy ehhez az elméhez vezető ablak tárva-nyitva van. Aki most Trump káromkodásaira koncentrál, az elveszik az apró részletekben.”

Kína szerepe

Az iráni háború hátterében számos kommentár foglalkozik Kína szerepével is, különösen a konfliktus következtében megnövekedett nyersanyagárakkal kapcsolatban. A szingapúri The Straits Times ezt jegyzi meg:

„Legalább egy évtizede aggódnak az ázsiai és afrikai fejlődő országok amiatt, hogy függővé válnak Kínától. Most azonban hat hét háború után azok az országok járnak jelentősen jobban, amelyek a kínai ellátási láncokra támaszkodtak, mint azok, amelyek a Pax Americanában bíztak. Ez csak rosszabb lesz, ha Donald Trump amerikai elnök kivonul az Öbölből anélkül, hogy újra megnyitná a Hormuzi-szorost. Akkor a világ még keményebb tanulságot fog levonni: Amerika döntéseket hoz az energiaellátásodról, nem vállal felelősséget a következményekért, majd eltűnik. Kína eladja neked azt a technológiát, amely lehetővé teszi számodra a szabadságot az USA-tól. Ez egy sokkal nagyobb geopolitikai vereség az Egyesült Államok számára, mint bármilyen arcvesztés az iráni háborúban.”

A pekingi Huanqiu Shibao című állami napilap nagyon lelkes:

„A pragmatikus és konstruktív béketerv aláhúzza Peking szerepét mint felelős nagyhatalomét. A terv az ellenségeskedés azonnali beszüntetését, a béketárgyalások mielőbbi újraindítását, valamint a polgári célpontok és a tengeri útvonalak biztonságának garantálását szorgalmazza az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban. Mivel mind Washington, mind Teherán kifejezte párbeszédre való hajlandóságát, ez a kezdeményezés pontosan megfelelő időben érkezett.”

Az afrikai helyzet kritikus

A Kigaliban székelő New Times című, a kormányhoz közel álló napilap Ruanda történelmét vizsgálja és bírálja azt a tényt, hogy az Egyesült Államok kormánya hivatalos nyilatkozataiban csupán „ruandai népirtásról” beszél, ahelyett, hogy „a tuszi elleni népirtást” emlegetné, ahogyan az Egyesült Nemzetek Szervezete tette:

„Egy olyan világban, amelyet áthat a történelmi revizionizmus és a szélsőséges narratívák, a tisztánlátás nagyon is fontos. Az Egyesült Államok gyakran az emberi jogok és a történelmi felelősség védelmezőjeként pozicionálta magát. Ha hivatalos nyelvét a nemzetközileg elismert megfogalmazásokhoz igazítaná, az megerősítené ezt a pozíciót. Emellett bezárna egy kiskaput is, amelyet a tagadók évek óta csendben kihasználnak. A történelmet nemcsak az archívumok és az emlékművek őrzik, hanem a kormányok által választott vagy elkerült szavak is. Ruanda esetében ezek a szavak továbbra is jelentősek. Ezek alakítják az igazság és az igazságosság jövőjét.”

A lagoszii The Guardian című független napilap vendégkommentátora az európai–afrikai kapcsolatokról ír és éles kritikát fogalmaz meg:

„Elmondhatjuk, hogy földrajzi közelsége ellenére Európa ritkán volt jó szomszédja Afrikának. Bár az EU »partnerségről« beszél, a kapcsolatokat továbbra is öt évszázados rabszolgaság és gyarmatosítás jellemzi. Az imperializmus tartós hatásainak és mértékének megértéséhez elég csak az Afrikai Unió és az Európai Unió közötti tavaly őszi csúcstalálkozóra vetni pillantást. A politikusok ugyanazokat az unalmas közhelyeket ismételgették a »közös értékekről« és a »kölcsönös érdekekről«. A találkozó azonban ugyanazt a mintát követte, mint a korábbi csúcstalálkozók: az EU vezetői úgy tettek, mintha konzultálnának az afrikai és európai civil társadalmi csoportokkal és vállalkozásokkal, de nagyrészt figyelmen kívül hagyták a hozzájárulásaikat. A »közös« dokumentumok kidolgozását az eurokratákra bízták.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)