Szerbiában a begyűjtött hulladéknak mindössze mintegy 17 százalékát hasznosítják újra, és ennek jelentős része csomagolási hulladék. Ez az arány jóval magasabb lehetne, ha a jelenlegi „szennyező fizet” elv mellett bevezetnék a betétdíjas rendszert is. A szakértők szerint évente körülbelül 50 millió euró értékű nyersanyag vész el amiatt, hogy nem kerül vissza a gazdaságba újrahasznosítás révén, és ebbe még nem számolták bele a környezeti és egészségügyi károkat.
Az adatok szerint Szerbiában évente közel hárommillió tonna hulladék keletkezik, amelynek 88 százalékát gyűjtik össze a közszolgáltatók, de csak kis részét dolgozzák fel újra. Összehasonlításképpen: az Európai Unióban az újrahasznosítás aránya átlagosan 44 százalék, és jelentős mennyiségű hulladékot energetikai célból elégetnek. Szerbiában ez a gyakorlat még kezdeti stádiumban van: a vincsai égetőmű csak nemrég kezdte meg működését, és az összes hulladék mintegy 10 százalékát alakítja energiává.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A hulladék nagy része válogatás nélkül kerül lerakókba. Az országban kevés a megfelelően kiépített, biztonságos lerakó, miközben sok az illegális hulladéklerakó, számuk több ezerre tehető. Ezeken nemcsak nagyobb tárgyak, hanem jelentős mennyiségű csomagolási hulladék is felhalmozódik, amely a teljes szemét térfogatának közel egyharmadát teszi ki.
A 2009-ben elfogadott jogszabályok előírják, hogy a gyártók, importőrök és forgalmazók felelősek a termékeik után keletkező hulladék kezeléséért. A cégek általában rendszerszolgáltatókon keresztül teljesítik kötelezettségeiket, amelyek megszervezik a gyűjtést és finanszírozzák a folyamat egy részét. Létezik egy kevésbé kedvező alternatíva is, amikor a vállalatok közvetlenül az államnak fizetnek díjat, de ez inkább ösztönző arra, hogy csatlakozzanak a szervezett rendszerhez.
A szakértők szerint a probléma nem elsősorban a szabályozásban, hanem annak végrehajtásában rejlik. Sok vállalat nem jelenti be a csomagolási mennyiségeket, így elkerüli a kötelezettségeit, ami torzítja a versenyt és gyengíti a rendszert. Emellett hiányos az infrastruktúra is: kevés helyen történik meg a hulladék elsődleges szétválogatása, és az erre szolgáló létesítmények száma is alacsony.
Bár évente mintegy 400 ezer tonna csomagolás kerül a piacra, a begyűjtés aránya alacsony, különösen a lakossági hulladék esetében. Például a PET-palackoknak csak 20–30 százaléka jut el újrahasznosításra. Ez annak ellenére van így, hogy a feldolgozó kapacitások elegendőek, sőt, a hazai újrahasznosítók gyakran importra szorulnak.
A szakmai szervezetek régóta szorgalmazzák a betétdíjas rendszer bevezetését, amely jelentősen növelné a visszagyűjtési arányt akár 90 százalék fölé is, javítaná a hulladék minőségét, és hozzájárulna a lakosság szemléletváltásához. Ezáltal a csomagolási hulladékot egyre inkább értékes nyersanyagként kezelnék, nem pedig szemétként.
Az újrahasznosítás gazdasági oldalát tekintve a felvásárlási árak anyagtól és piaci viszonyoktól függően változnak: a papír és karton kilogrammonként alacsonyabb, míg a műanyag magasabb áron kel el. A begyűjtők és közművállalatok ezen felül támogatást is kapnak a rendszer működtetőitől, ami ösztönzi a gyűjtést, de a jelenlegi rendszer még nem elég hatékony a kívánt eredmények eléréséhez.
Fotó: freepik
