Tolnai Szabolcs: A normalitásról „Csak az a fontos, hogy nekünk jó legyen, a többiek pedig vessenek magukra”

Bizonyára mindenki értesült arról, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közösségi oldalán bejelentette, „telefonon beszélt Magyar Péter elnök úrral, a személyes egyeztetést pedig, a vajdasági magyar közösségérdekében, még miniszterelnökké történő beiktatása előtt, Budapesten meg fogják kezdeni”.

A rövidesen sorra kerülő találkozó tényét megerősítette Magyar Péter is, aki szintén a közösségi oldalán jelentette be, „Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és Gubik Lászlóval, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével tárgyalt, és meghívta őket jövő hétre Budapestre, hogy személyesen tájékoztassa őket a TISZA-kormány nemzetpolitika elképzeléseiről.

A Szabad Magyar Szó közéleti személyeket szólaltat meg, akik elmondják véleményüket arról, hogy tartanak-e attól, hogy létrejön egyfajta Magyar-Pásztor paktum, amelynek következményeképp minden ugyanúgy folytatódik a vajdasági magyar politikában és közéletben, ahogyan eddig volt?

Tolnai Szabolcs filmrendező meglátásai a következőek:

Néhány hónappal ezelőtt barátilag nyilvánosan figyelmeztettem Pásztor Bálintot, hogy a vajdasági magyarság sorsát és képviseletét vazallusként egy-egy leáldozóágban levő párthoz kötni felelőtlenség. Bármikor, barmilyen párthoz.  Felelőtlenség ez a kiépített kisebbségi intézményrendszer szempontjából és a szavazók szempontjából is. Pásztor Bálint ekkor megtisztelt baráti hangú válaszával, amelyből azt szűrtem le, hogy nem érzékeli a veszélyt, vagy nincs olyan helyzetben, hogy mást mondhasson.

Mi vajdasági magyarok nem vagyunk meghatározó politikai tényezők. Teljesen igaz, hogy nem mehetünk ellene a két országot vezető mindenkori hatalomnak. Ez tény. De az nem igaz, hogy semmire sem mondhatunk nemet, hogy minden gazsághoz asszisztálnunk kell „mert onnan jön a pénz”. Ha ez az értékrend, akkor itt nagyon nagy baj van a fejekben, vagy teljesen elvesztettük önmagunkat, emberségünket, önmegbecsülésünket.

Vajdaság érzékeny, specifikus hely, ahol együtt kell élnünk más nemzetekkel. Most ott tartunk, hogy a közösségre érzéketlen politikánknak köszönhetően lejáratjuk a magyar embereket a többi kisebbség előtt és egyre inkább a szerbiai többségi nemzet előtt is. Csak buborékokban élők, vagy az egyre ritkuló relatíve színmagyar közösségekből jövők gondolhatják, hogy csak az a fontos, hogy nekünk jó legyen, a többiek pedig vessenek magukra. Ha úgy érezzük, minket magyarokat bántottak, akkor pont ezért nem lehetünk érzéketlenek a többi nemzet és a vajdaságban élő fiatalok, az egyetemisták sorsára, az ittmaradásért való küzdelmükre.

Harminchat évvel a rendszerváltás után, újra sikerült az egypártrendszer zsákutcájába kormányoznunk saját magunkat. Az itteni magyarság normalitásérzékelése szisztematikusan le lett építve. Ott tartunk, hogy a többség normálisnak tartja, hogy napilapunkat pártszócsővé züllesztették. Normális, sőt kívánatos, elvárandó és „pragmatikus” modell, hogy az egyetlen párt  klientúrája  párthűség vagy személyes kapcsolatok viszonylatában döntsön a sorsunkról. Arról, hogy elég magyarok vagyunk-e, a szakmai pályázataink sikeréről, az adófizetők pénzéből fenntartott médiák hírtartalmáról, a munkalehetőségünkről, nemzeti díjainkról, a színházaink repertoárjáról, az anyaországi támogatásainkról, a könyvkiadásunkról, és még sorolhatnám az élet összes területét.

Nem vagyok optimista, az értékrend úgy tűnik végzetesen eltorzult, de ha még egyáltalán van igényünk emberhez méltó életre, az intézményeinket sürgősen depolitizálni kellene. Különösen, a Magyar Nemzeti Tanácsot és a médiát.

A magyar pártpolitika begyűrűzése és mindennek tetejeként a gyűlöletkampány elképesztő módon osztotta meg, amúgy is maroknyi közösségünket. Az emberek ellenséget látnak saját sorstársaikban, volt barátaikban, szomszédaikban.

Szerintem az lenne a normális, hogy akik ebben a bomlasztó tevékenységben részt vettek, vállalják a felelősséget.

Illusztráció (Fotó: Mina Delić)

Kapcsolódó kommentárunk: