Negyven éve történt az egyik legsúlyosabb atomkatasztrófa

Negyven éve, 1986. április 26-án történt minden idők legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége a volt Szovjetunió területén, az ukrajnai Csernobilban.

A Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre északra, Pripjaty városa mellett 1972 és 1977 között megépített Lenin atomerőmű négy 1000 megawattos könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK-1000 típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorral rendelkezett. A katasztrófát 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor egy rosszul megtervezett, az üzemviteli és biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával végrehajtott kísérlet okozta. A személyzet vészhelyzetet szimulálva akarta kideríteni, hogy teljes áramkiesés esetén a lassuló turbinák maradványenergiája elegendő-e a vészhelyzetre tervezett póthűtőrendszer üzemeltetésére. A négyes blokk reaktorának teljesítményét lenyomták és az instabil, alig ellenőrizhető 20-30 százalékos teljesítménysávban üzemeltették, ráadásul elfelejtették bekapcsolni a póthűtőrendszert.

A reaktor ellenőrizhetetlenné vált, s pár másodperc múlva két robbanás vetette szét, majd bekövetkezett a nukleáris olvadás. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, a keletkezett tüzet hajnalra sikerült ugyan eloltani, de magában a reaktorban még napokig volt izzás. A személyzet több tagját és a tűzoltókat magas sugárzás érte, nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe. A robbanások és a grafittűz a reaktor üzemanyagának körülbelül 3,5-4 százalékát szórták szét, kikerült a környezetbe a nemesgázok 100 százaléka, az illékony izotópok (jód, tellúr, cézium) körülbelül 20 (egyesek számítások szerint 60 százaléka) és a kevésbé mozgékony izotópok (stroncium, cirkónium) 3,5 százaléka.

A sugárszennyezett területről 36 órás késéssel kezdődtek meg a kitelepítések, 1986 és 1990 között 90 ezer, 1990 és 2000 között további 72 ezer (más adatok szerint összesen 330 ezer) embert költöztettek el lakóhelyéről, az erőmű körül 30 kilométeres tiltott zónát létesítettek. A vizsgálat a baleset elsődleges okát emberi mulasztásban állapította meg, a felelősöket tíz év börtönre ítélték.

A szovjet vezetés a Mihail Gorbacsov pártfőtitkár által meghirdetett glasznoszty (nyitottság) politikájával szembe menve próbálta titkolni a katasztrófát. Jóllehet Svédországban már a robbanás napján radioaktív felhőket észleltek a Szovjetunió irányából, az első hivatalos jelentéseket csak két nap múlva adták ki, a sajtó pedig csak a május 1-jei ünnepségek után számolt be a szerencsétlenségről, az atomerőmű tervezési hibáit államtitokká nyilvánították.

A szennyezés a Szovjetunión kívül két tucat európai országot sújtott, 45 260 négyzetkilométernyi terület fertőződött cézium-137 izotóppal. Magyarországot két hullámban érte a szennyezés: az első Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkezett április 29-én, és zömmel az északi, északnyugati területeken mosódott ki. A második hullám Románián és Jugoszlávián keresztül május 7-én érkezett, s a másnapi esők mosták a talajba, de a terhelés messze alatta maradt az Alpokban és Dél-Németországban mért értékeknek.

Ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a katasztrófa. Az ENSZ-szervezetek, valamint Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország kormányai által 2003 februárjában létrehozott Csernobil Fórum 2005. szeptemberi jelentése szerint a robbanás okozta sugárzás közvetlenül 56 halálos áldozatot követelt, a katasztrófa nyomán fellépő betegségek áldozatainak száma négyezerre tehető. A Greenpeace 2006-ban közzétett tanulmánya szerint a sugárhatás két évtized alatt mintegy kétszázezer megbetegedést okozott s a jövőben még százezret okoz majd.

Az erőmű épségben maradt három blokkját, és valamennyi hasonló típusú szovjet reaktort leállították; az első és a második blokkot később újraindították, a felrobbant negyedik fölé védőobjektumot, úgynevezett szarkofágot építettek. A Szovjetunió felbomlása után erős nemzetközi nyomás nehezedett Ukrajnára a csernobili erőmű végleges bezárása érdekében, Kijev erről 1995-ben állapodott meg az Európai Unióval, az utolsó blokkot 2000. december 15-én állították le végleg.

A korábban megépített szarkofágra 2016-ban kétmilliárd eurós költséggel egy annál modernebb, 257 méter széles, 108 méter magas, 31 tonnánál is nehezebb védőburkot helyeztek, amelynek élettartamát száz évre tervezik, a régebbi burkolatot 2019-re lebontották. Még ugyanebben az évben engedélyezték, hogy a biztonsági előírásokat betartva turisták látogathassanak a tiltott zónába, és csak 2019-ben százezren éltek a lehetőséggel.

2020-ban, a koronavírus-világjárvány idején erdőtűz ütött ki a védett zónában, s bár a kritikus objektumokat nem érték el a lángok, a turisztikai látványosságok közel harminc százaléka megsemmisült. Oroszország Ukrajna elleni inváziójának első napján, 2022. február 24-én az orosz hadsereg elfoglalta az erőmű területét, de miután az offenzíva márciusban megakadt, a megszállók kivonultak, az erőmű újra ukrán ellenőrzés alatt áll. A háború alatt, 2025 februárjában egy iráni gyártmányú orosz drón csapódott be a szarkofágba, s jelentősen megrongálta azt.

A csernobili robbanás az atomenergetika történetének legsúlyosabb balesete, amely a legmagasabb, hetes szintű besorolást kapta a nukleáris eseményeket rangsoroló skálán, azóta csak a 2011-es fukusimai atombalesetet minősítették hetes fokozatúnak. Ez a két szerencsétlenség jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy több ország, így például Olaszország, Németország, Litvánia és Kazahsztán valamennyi atomerőművét leállította. Az ENSZ közgyűlése 2016-ban április 26-át a csernobili katasztrófa nemzetközi emléknapjává nyilvánította, olvasható az MTI összefoglalójában.