Luka Jovanović ellen Darko Glišić, a Szerb Haladó Párt (SNS) tisztségviselője nyújtott be keresetet, amiért a férfi Glišić arcát ábrázoló karikatúrákat ragasztott ki. Jovanović a Nova.rs-nek elmondta, hogy a keddi tárgyalás után megfenyegették: azt mondták neki, „valaki fel fogja darabolni, ha nem hagyja abba a vagánykodást”. A fenyegető személy azt is hozzátette, hogy az emberek „még csak most fognak majd igazán félni tőlük”. Jovanović elmondása szerint a bíróság előtt mintegy 15 fős tömeg várakozott, akik Glišić közeli emberei.
„A tárgyalás előtt láttam Glišićet a bíróság előtt vagy 15 verőlegény társaságában. Amikor lejöttem a bíróság lépcsőjén, a csoport szétoszlott, de láttam Jovica Simićet a motorom mellett állni. Vele középiskolába jártam együtt, később pedig ő tartott nekem kick-box edzéseket. Megállított és csevegni kezdett velem. Azt mondta, hogy most már vele van problémám, és ne vagánykodjak, majd a következő szavakkal folytatta: »Fel fog téged valaki darabolni, és van is rá ember«” – mesélte Jovanović.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Állítása szerint Jovica Simić biztonsági feladatokat lát el a városban, és edzőként dolgozik az ubi kick-box klubban.
„Ezután megkérdeztem tőle, tényleg azt hiszi-e, hogy Ubon bárki is fél tőlük, mire ő azt válaszolta: »Igen, és még csak ezután fognak igazán félni tőlünk«” – mondta Luka.
A párbeszéd így nézett ki:
Simić: Megint vagánykodsz?
Luka: Ezt hogy érted?
Simić: Hát szépen. Nem beszéltük meg a dolgokat az edzésen?
Luka: Most meg mit csináltam?
Simić: Miért ragasztgattad azokat a matricákat?
Luka: A Glišićtyel kapcsolatosakat?
Simić: Igen, a Glišićről szólókat.
Luka: De hát már akkor beszéltünk róla…
Simić: Beszéltünk róla, és most megint mondom: ne tettesd magad, öcsém. Szóval vagánykodsz itt nekem, tesó. Mostantól közted és köztem is baj van. Érted? Szóval ne játszd az agyad, mert fel fognak darabolni. Ezt én mondom neked. És van is rá ember, aki megtegye. Szóval ne vagánykodj. Ha akarod, folytasd a saját kis sztoridat, de mondom neked, ne játszd itt nekem magad. Érted? Világos?
Ezután Simić megkérdezi tőle, hogy ment a tárgyalás, majd miután Luka válaszol, visszakérdez, hogy talán vallatáson van-e.
Simić: Ott vagy. Előbb bent voltál [a bíróságon], most meg itt kint.
Luka: Tényleg azt hiszed, hogy fél tőletek valaki?
Simić: Igen. És még csak most fognak félre igazán. Üdvözöllek. Ne vagánykodj többet.
Luka Jovanović kiemelte, hogy a bíróság előtt még maga a felperes, Darko Glišić is odalépett hozzá. Állítása szerint Glišić megkérdezte tőle, hol van az ügyvédje, Ivan Ninić, majd hozzátette: „Csak miatta jöttem”.
Darko Glišić, a Szerb Haladó Párt tisztségviselője
