A Demostat beszélgetésében Srećko Mihailović szociológus és Žarko Korać pszichológus-professzor a szerbiai politikai helyzetről, a diáktüntetésekről, Aleksandar Vučić rendszeréről és az ellenzék gyengeségeiről beszéltek. Fő megállapításuk szerint a hatalom ugyan stabilizálódott a tavaly őszi megrázkódtatások után, de a diáktüntetések megmutatták a rendszer sebezhetőségét és felébresztették a társadalmi ellenállást, írja az N1.
Korać szerint a diákmobilizáció váratlan és jelentős esemény volt. A tiltakozások kezdetben parlamenti képviselők és civil aktivisták részvételével zajlottak, majd a korábban apolitikus fiatalok országos mozgalmat indítottak: gyalogoltak, bicikliztek, külföldre is eljutottak, és nagy figyelmet keltettek. Ez komolyan megingatta Vučić pozícióját. A hatalom azonban idővel részben semlegesíteni tudta a mozgalmat, főként azért, mert a diákoknak nincs világos vezetésük, politikai programjuk vagy ismert jelöltlistájuk. Az ellenzék sem tudta politikailag megszervezni és továbbvinni az elégedetlenséget.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Mihailović úgy látja, hogy a társadalom valódi megosztottsága nem egyszerűen kormánypártiak és ellenzékiek között húzódik. Az egyik oldalon a hatalom körül csoportosulók állnak, a másikon pedig az apolitikus, pártokból kiábrándult emberek. Szerinte már látszanak a rendszer gyengülésének jelei, néhányan elkezdtek távolodni a hatalomtól, de még nincs hiteles alternatíva, amely átvehetné az ország irányítását.
Korać hangsúlyozta, hogy Vučić rendszere eltér Miloševićétől. Míg Milošević uralma nacionalista lojalitásra épült, Vučić fő ereje az emberek korrumpálásában rejlik: pénzzel, pozíciókkal és privilégiumokkal jutalmazza a lojális embereket. Nem számít a kompetencia vagy a múlt, csak a hűség. Ez különösen látható az önkormányzatokban, az egészségügyben és a rendőrségben. Azokat, akik nyíltan támogatják a tüntetőket, eltávolítják pozíciójukból. A professzor szerint a rendszer stabilitását az is növeli, hogy rengeteg vezető rendelkezik hamis vagy megvásárolt diplomával, ami függővé teszi őket a hatalomtól.
Mihailović viszont arra számít, hogy a hatalmi elitben idővel repedések jelennek meg. Szerinte már most láthatók változások az igazságszolgáltatásban, az ügyészségen és részben az egészségügyben is. Az, hogy Vučić folyamatosan személycserékre kényszerül, annak jele, hogy a rendszer belülről gyengül.
A beszélgetés egyik központi témája az volt, hogy miért támogatják éppen a legszegényebb rétegek a legerősebben Vučićot. Mihailović szerint paradox módon azok látják benne a „megmentőt”, akik alig tudnak megélni, míg a magasabban képzett és társadalmilag sikeresebb rétegek inkább az ellenzéket támogatják. Az emberek jelentős része fél a társadalmi lecsúszástól, és ezt a félelmet a hatalom tudatosan kihasználja. A rendszer állandó bizonytalanságot és fenyegetettségérzést tart fenn: háborúkról, összeesküvésekről, támadásokról beszél, és ezzel orientálja a választókat.
A két elemző szerint az ellenzék továbbra is gyenge és megosztott. Bár kezd kirajzolódni egy nemzeti konzervatív blokk és egy proeurópai blokk, egyik sem tudott még valódi tömegtámogatást szerezni. Az egyetemista mozgalom által támogatott lista összetétele sem ismert, ezért kérdéses, mennyire tud majd új szavazókat mozgósítani.
Korać szerint fontos különbség van Milošević és Vučić között: Miloševićet sokan szerették és nemzeti vezetőként tekintettek rá, Vučićot viszont inkább félelemből támogatják. A rendszer alapja szerinte a megfélemlítés, a klientúraépítés és a propaganda. Úgy véli, Szerbiában ma csak látszat-parlamentarizmus működik, mert a hatalom nem hajlandó valódi demokratikus versenyben kockáztatni pozícióját.
Mindketten veszélyesnek tartják a nacionalizmus további erősítését. Szerintük sem a kormány, sem az ellenzék nem meri nyíltan kimondani, hogy Koszovó gyakorlatilag elveszett Szerbia számára. A nacionalista retorika ezért továbbra is politikai eszköz marad, amelyet válsághelyzetben bármelyik oldal aktiválhat.
A beszélgetés végén szóba került az is, hogy Szerbiában a választások közül a parlamenti vagy az elnökválasztás fontosabb-e. Korać Zoran Đinđić korábbi véleményét idézte, miszerint a döntő csata mindig az elnökválasztás, ugyanakkor úgy véli: ha Vučić elveszítené a parlamenti választást, az előbb-utóbb az elnöki vereségéhez is vezetne. Mihailović szerint a legfontosabb kérdés az, ki nyeri meg a következő választást, mert az határozza meg az ország politikai jövőjét.
Fotó: Depositphotos
