A múlt héten megalakult Magyarország új kormánya, a miniszterelnök, Magyar Péter neve nyomán a Magyar-kormány, és ezzel végérvényesen véget ért történelmünkben az úgynevezett NER, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hazudott időszak, amely épp csak nemzeti nem volt, és a széleskörű együttműködésen nem alapult. Sok minden máson viszont igen… Rendszernek rendszer volt ez is a maga nyakatekert módján, ez tagadhatatlan, és bár emléke még sokáig itt kísért majd, de a május 9-i budapesti népünnepély is megmutatta, hogy mekkora néptömegek lélegeztek fel megkönnyebbülten ennek a nyomán. Mi, vajdaságiak emlékezhetünk még rá, milyen felettébb szórakoztató, a mindennapi életérzéseinket megfogalmazó gúnydalok, átiratok, paródiák születtek – elsősorban a belgrádi Indexovo radio pozorištének köszönhetően – még a Milošević-rezsim regnálása idején. Hasonló énekek, zeneművek készültek magyar nyelven is a NER időszakában, ezeket tekintjük most át röviden. Sorozatunk előző részét ITT érhetik el olvasóink.

Tegyük hozzá talán még azt is, hogy négy év után megszűnt végre Magyarországon a háborús veszélyhelyzet, és ezzel a hat éve bevezetett rendeleti kormányzástól is búcsúzhattunk. Az állam és társadalom visszatér a normalitáshoz.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Az alábbi gyűjteményünk persze csak ízelítő abból a számtalan dalból, érdekességéből, amely az elmúlt időszakot egy egészen másik megvilágításban jellemezte, mint ahogyan azt a kormánypártok szerették volna. Mondjuk úgy: kritikusan. Kompilációnk tehát afféle ajánló is egyben egy képzeletbeli hanglemez leendő szerkesztőinek:

11. HétköznaPI CSAlódások: Zászló, zászló, szív

A HétköznaPI CSAlódások zenekarnak Fidesz-kormánnyal szembeni ellenzékiségéről ma már talán senkinek sem kell különösebben magyarázni, hiszen több hasonló válogatást lehetne készíteni csak az ő dalaikból, amelyek között vannak jobbak és rosszabbak, sikerültebbek és gyengébbek, mindenféle, közös jellemzőjük azonban a punkos direkt szókimondás. Nem pazarolnak feleslegesen időt mindenféle költői képekre, lírai tónusokra, áthallásokra és eufemizmusokra, vagy holmi elvont okoskodásra. Nem, dalszövegeik csak mennek, illetve élesen törnek előre, iszonyatos erővel elhajított lándzsaként fúródva bele az épp megénekelt jelenségekbe.

Zászló, zászló, szív című daluk még viszonylag új, hiszen tavaly november 2-án került fel a YouTube-ra, tehát a most zárult választási kampány és a röviddel azt megelőző időszak legismertebb toposzai köszönnek vissza soraiból. A címbe is kiemelt alapja a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök létrehozása és működtetése volt, vagyis az egyik kiszivárgott, a tagoknak szánt belső üzenet, amelyben arra kaptak utasítást a beszervezett posztolók és kommentelők (digitális harcosok…), hogy internetes hozzászólásaikban milyen emodzsikat használjanak: zászló, zászló, szív.

A zeneszám szövegét Megyeri Ferenc – a HétköznaPI CSAlódások énekese – írta, zenéjét Bársony Barnabás jegyzi. A stúdiómunkálatokat Bodó Rezső (Pokoltornádó) végezte. A klip szerzője Dózsa Viktor.

A mesterséges intelligencia felhasználásával készült videót egyébként külön is olvasóink figyelmébe ajánlom. S hát Szijjártó Pétert látni bőrszerkóban gitározni már önmagában is megér egy fagyit, ami remélhetőleg visszanyal. Az pedig, hogy mögötte a háttérben felvonul egy – minden bizonnyal orosz – tank is, szépen jellemzi az általa vezetett külpolitika legfőbb és a legelhibázottabb irányát. Egy-egy hasonló jelenetet kapott Semjén Zsolt és Deutsch Tamás is, bár ez utóbbinak – az őt körüllengő, távolról sem bíborszürke porfelhő miatt – nem igazán sikerült kiteljesednie a mesterséges intelligencia által generált zenészi, gitárosi, előadói mivoltában.

🇭🇺 🇭🇺 ❤️

12. Bruti: A polgári kör közepén állok

Tóth Imre, alias Bruti, az ismert humorista – akinek az akkumulátorgyáras dala korábban már szerepelt az összeállításunkban – tulajdonképpen afféle reklámként, a hódmezővásárhelyi, tatabányai, szombathelyi és dunaújvárosi estjeinek előzeteséként készítette el az Edda művek A kör című dalának átiratát az idén januárban. A mesterséges intelligencia felhasználásával készült felvétel 19-én este fél nyolc előtt néhány perccel került fel a Facebookra. Nos, hát ennek szövegében pedig szembe jön velünk szinte minden, amit Pataky Attiláról, az együttes énekeséről az elmúlt másfél-két évtizedből érdemes volt tudni. Kezdve attól, hogy rendszeresen elrabolják az UFO-k, azzal a céllal, hogy tanulmányozhassák, megfigyelhessék, mert ők sem értik, hogyan történhet meg egy emberrel ilyesmi… Ufólandben már több tanulmánykötet jelent meg a Pataky-jelenségről, sőt, külön, önálló tudományos diszciplínává is avatták, és a távoli bolygókon képzett patakylógusok rendszeres évi (vándor)konferenciákat is tartanak, ahol nemcsak szemléltetőeszközökön – fotó- és videodokumentáció, hanglemez, diagram, lego és Kinder-tojás figura –, hanem időnként testi valójában is bemutatják a jelenség névadóját. De, kérem szépen, nem kell ennyire tüsténkedni, nem kell mindig visszahozni, igazán megtarthatnák egyszer végre már maguknak, mi szívesen lemondunk róla, akár közjegyző előtt aláírt dokumentumokban is, mint Balásy Gyula a cégeiről az állam javára.

Történt pedig, hogy Pataky Attila, az Edda énekese és frontembere, akinek az utóbbi évtizedekben felmutatott valós teljesítmény nélkül is kiválóan kamatozott a nyilvános politikai szerepvállalás, cégén, a P. Management Kft.-n keresztül rendszeresen kapott nagyobb összegű, összességében több százmillió forint értékű szponzorációs és adományozási támogatásokat a Szerencsejáték Zrt. leányvállalatától, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től. Az anyavállalat 2015 januárjától ebbe a cégbe szervezte ki a beérkező támogatási kérelmek elbírálását. A Patakynak kifizetett támogatások listája nem teljes, hiszen csak azt ismerhetjük, ami a nyilvános adatokból – szabad forrásokból – kiderült. De ennek alapján 2021-ben nyolcvanmillió, 2022-ben száznegyvenegymillió, 2023-ban nyolcvanmillió forintot juttattak az énekesnek, 2024-ből nincs adat, tavaly pedig egy öt szerződésből álló csomagban háromszázhetvennyolcmillió forint jutott a cégének, amivel bekerült a tíz legnagyobb támogatott közé. Ugyancsak tavaly – egy októberben meghozott döntéssel – hetvenötmillió forintos szponzorációt ítéltek meg neki. Hát bizony, szépen kijön ebből a negyedmilliárd, amiről Bruti dalában hallhatunk.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a videó felső részében az olvasható, hogy készült a Szerencsejáték Zrt. támogatásával, ez ugyanis csak a vicc helye, Bruti tevékenységét ugyanis egyáltalán nem támogatták, sőt, a közmédiában tiltólistán is volt. Az M1-en is csak az európai parlamenti választások kampányában kerülhetett képernyőre, a listavezetők vitájában, amelyben a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot képviselte.

13. Mi vagyunk a NER

No, ebben a dalban aztán van minden. Vagy: minden IS! Illetve, ahogyan a szerző írta a YouTube-on:

„A paródia az alábbi művek stílusát és/vagy elemeit idézi:

Michael Jackson, Lionel Richie – We Are the World

Demjén Ferenc – Jelszó: Love

Edda Művek – Fohász

Voga-Turnovszky – Stars on 33

Hofi Géza – Piál a Föld

Roxette – Listen to your heart

Ismerős Arcok – Nélküled

Tóta W. Árpád – Szatyorfing

Bruti – Ájtatos Kató dala

A videó paródia, amely humoros és transzformatív módon használ fel kulturális utalásokat a fenti művekből.”

Jó, oké, persze… Meg rendben van az is, hogy az alkotó köszönetet mond Demjén Ferencnek:

„Szeretném megköszönni Demjén Ferencnek és menedzsmentjének a rugalmas hozzáállást.

Örülök, hogy sikerült megegyezni egy ilyen legendás dalszerzővel.

Sok sikert és jó egészséget kívánok neki a »Demjén 80« jubileumi évhez.”

Tegyük hozzá azonban, hogy az április 12-i választások előtt még üldözték ezt a dalt, szerzői jogi okokra hivatkozva tiltatták le a YouTube-on Demjén vezénylete alatt. Voltak napok, amikor direkt vadászni kellett a videót, hogy meg lehessen hallgatni, vagy le lehessen tölteni. Ha fel is került a YouTube-ra, néhány órán belül eltüntették; amikor valaki feltöltötte máshová, közkézen körbefutott a link, de mire a késve reagálók rákattintottak volna, addigra már leszedték onnan is. És ezt így folyamatosan, körkörösen… Vadászgattuk hát a videót, amíg végül sikerült elcsípni vándorlásainak valamely pontján, vándorlásainak valamely linkjén, s akkor letöltöttük gyorsan, hogy végül aztán nem nyílt kommunikációs lehetőségekbe csatornázzuk be. Rejtegetni kellett az algoritmusok ádáz üldöztetése elől!

Szóval én is örülök, hogy az eredeti szerzők egyikével végül is sikerült megegyeznie az alkotónak, de bevallom, az általa felsoroltak közül nekem csak alig néhány ihletadót sikerült felismernem a mesterséges intelligencia felhasználásával készült dalát hallgatva. Mert a Jelszó: Love persze egyértelmű, akárcsak a We Are The World, ami a feltöltő listájában Piál a Földként szerepel, és Hofi Géza számaként van aposztrofálva. Ennek a dalnak a legeslegeredetibb előadója azonban nem a magyar humorista és színművész volt, hanem a USA for Africa néven jegyzett all stars formáció, olyan neves zenészekkel, mint Lionel Richie, Stevie Wonder, Paul Simon, Kenny Rogers, James Ingram, Tina Turner, Billy Joel, Michael Jackson, Diana Ross, Dionne Warwick, Willie Nelson, Al Jarreau, Bruce Springsteen, Kenny Loggins, Steve Perry, Daryl Hall, Huey Lewis, Cyndi Lauper, Kim Carnes, Bob Dylan, Ray Charles és még sokan mások.

A mesterséges intelligenciával létrehozott videó pedig önmagában is egy precízen frappáns remeklés. S ahogyan a választások óta eltelt rövid időszak már a gyakorlatban is megmutatta, nagyon is beigazolódott a dalban Szentkirályi Alexandra szájába adott szövegrészlet, miszerint: „Mi ellenzékben is genyók leszünk!”

Pedig még alig telt egy hónap…

14. Bálint Natália: Gajdics Ottó tangója (Óriási kognitív disszonancia + Belőlem hülyét csináltak az interneten)

Gajdics Ottó már önmagában is egy jelenség, márpedig ő az elmúlt évek egyik vezető, kiemelkedő kormánypárti tévés arca volt. A kiabálásba fulladó televíziós, gyakorlatilag nézhetetlen esti vitaműsorok egyik rendszeresen visszatérő szereplője, aki – valós érvek híján – általában hangerővel nyomatékosította véleményét. És a véleménye pedig – hogy, s hogy nem, elvtársak?! – valahogy mindig egybeesett a kormányzati propaganda épp aktuális irányvonalával. Nyilvánvalóvá téve azt is, hogy mindenki szánalmas hülye, aki mást merészel gondolni, nemzetáruló vagy külföldi zsoldban álló kém, de mindenképp a lehető legrosszabb, bármiről legyen is szó… Gajdics Ottó pedig szépen bizonyította személyes jelenségértékét az április 12-i választások estéjén/éjszakáján is a Hír Tv eredményváró műsorában.

Néhány akkor elhangzott mondatából vágta össze mesterséges intelligencia felhasználásával a Mronk álnéven ismertté vált Magyar Máté internetes vállalkozó, applikáció- és videójáték-fejlesztő az első Gajdics-tangót Óriási kognitív disszonancia lehet címmel. A Hír Tv első felindulásában még letiltatta a videót a YouTube-ról – szerzői jogokra hivatkozva –, de vírusként való eszement gyors elterjedésének már képtelenség is lett volna gátat szabni. Harmadnapra már fél Magyarország azt énekelte, hogy „kiződítették” a térképet. A dal keletkezéstörténetét így írta le a szerző a YouTube-videóhoz írt rövid jegyzetében: „MIT LÁTUNK: A fideszes Gajdics Ottó megmondóember a HírTV Patrióta műsor élő adásában kommentálta végig a választást. Eleinte lenézően gúnyolja Magyar Péter valóságérzetét, majd az érkező eredmények után láthatjuk, amit lecsap a valóság, hogy ki volt téveszmében. Ez lett megzenésítve AI-val. Képileg a táncos részen kívül minden eredeti felvétel.

A VIDEÓ TÖRTÉNETE: 4 nappal a választás után a konyhában állva jött az ötlet, hogy ezt hogyhogy nem dolgozta még föl senki ilyen formában. Szóltam a családnak, hogy bocsi, majd fejjel előre eltűntem a gépben. Nagyjából összeraktam (kb 70.-re adta ki ezt a zenét a suno, illetve addigra alakult ki a megfelelő prompt). Másnap még a képet raktam alá és igazítottam. Nem volt rá túl sok időm (még egy 4 óra finomhangolást szerettem volna a szájmozgások és a refrén vágóképeinek javítására), így fájva publikáltam, de már az utcán vártak rám – én meg nem akartam későbbre tolni.”

Gajdics Ottó néhány nappal később arról beszélt a Gulyáságyú Médiának, hogy „belőlem hülyét csináltak az interneten”. Hát bizony azt! Valóban. Bár, valljuk be, olyan jó volt az alany, hogy túl nagy igyekezetet ebbe nem kellett beletenni… Ez egy olyan ritka pillanat, amikor fenntartások nélkül egyet tudok érteni a megszólalóval. No, de Mronknak sem kellett több, és ebből az újabb nyilatkozatból máris megszületett az újabb tangó. Az utóbbival pedig abban értek egyet – ahogyan azt a 24.hu-nak adott interjúban elmondta –, hogy Gajdics Ottó azzal járt volna a legjobban, ha ő maga is elénekelte volna a hirtelen népszerűvé vált tangót.

Ő ugyan nem énekelte el, de megtette ezt helyette Bálint Natália, teljesen akusztikus változatban. Vagy ahogy ő írta a YouTube-on: „Gajdics Ottó HírTV-s és későbbi nyilatkozatát a Gulyáságyú Médiában @MronkDotCom‬ dolgozta fel AI segítségével, mi pedig (@EvgenyAlexeev‬ és @NataliaBalint‬) előadtuk akusztikusan. A felvétel teljesen élő, vágatlan, a hangot utólag sem módosítottuk.”‬‬‬

Ezt a változatot választottam tehát toplistánkra, mert ez már egy többszörösen a visszájára fordított verzió azáltal, hogy egy mesterséges intelligencia által generált dalt adnak elő tisztán, akusztikusan, mondhatni élőben, emberi hangon. A Gajdics-tangó története tehát ezzel tökéletesen körbeért.

15. Fekete Giorgio: Hívása fontos számunkra

Az idei választások másnapján, tehát április 13-án tűnt fel az Instagramon a Carson Coma zenekarból ismert Fekete Giorgio improvizált dala a NER széthullásáról, egyes oligarchák meneküléséről, no meg persze arról, hogyan igyekeznek külföldre menekíteni vagyonukat a bukott rendszer leggaládabb, legtöbbet kaszáló pénzemberei. „A dalszöveg azon keresztül meséli el egy korrupt rendszer szétesését, ahogy annak kegyeltjei körbetelefonálják a jogi irodákat, légitársaságokat, költöztetőket, hátha megúszhatják valahogy a rájuk váró következményeket” – összegezte cikkében a 24.hu.

A vagyonvisszaszerzés elől menekül a stróman – énekli a dalban Fekete Giorgio.

Aki az elmúlt hónapokban követte a politikai híreket, no és persze a választási kampány menetét, azt nem érhetik meglepetések Giorgio dalát hallgatva. Találhatunk benne utalást Csárda, Dubajra, és a közélet sok más aktuális témájára.

Nem tartom túlzottan valószínűnek, hogy ebből az improvizált dalból készül majd olyan változat is, amelyben nemcsak egy gitáron kísérik az énekhangot, hanem a teljes zenekar is részt vesz benne villanygitárral és fúvósokkal, de akár még cimbalomkísérettel is, ahogyan például a Rántott sajt című dalunkban is hallhatjuk. Nem tartom valószínűnek, bár – bevallom – tetszene, ha felkerülhetne a koncertrepertoárra.

Így azonban egyelőre marad nekünk belőle ez az akusztikus változat, kérem, fogadják szeretettel!

Bonus track – Beatbull & Kicsiarc: Itt élünk

Egy olyan dalt hagytam a végére, ami nem is igazán illik az eddigi összeállításba. Az április 10-én a Hősök terén megtartott úgynevezett Rendszerbontó Nagykoncerten hallottam először Beatbull & Kicsiarc Itt élünk című számát, ahol felvételről játszották be a kivetítőkön. Erre nemigen vannak szavak.

Ez nem vicc, ez nem paródia, ez nem gúny, ez nem szórakozás – ez a szikár valóság.

A maga elidegeníthetetlen kegyetlen és otromba valójában.

Az Itt élünk című dal már elsőre is fejbe vág, de érdemes újra és újra meghallgatni, mert valójában pontosan olyan, mint a Szőlő utcai javítóintézetben megkínzott, vagy bármely más kiszolgáltatott, kihasznált és megalázott gyerekek segélykiáltása. Mintha dokumentarista lenne.

És ugyanolyan fájdalmas.

Összeállításunk végére hagytam ezt a felvételt, mert szemléletesen reprezentálja, hogy milyen mocsokban és fertőben élt ez a társadalom az elmúlt tizenhat évben.