A Nyilvános Rendezvények Archívuma közzétette végleges becslését arról, hogy hány ember vett részt a tegnapi belgrádi „Te meg én, Slavija” elnevezésű rendezvényen. Az Archívum közlése szerint 180 000 és 190 000 között volt az összegyűltek száma.

„A Nyilvános Rendezvények Archívumának a becslése a gyűlés által elfoglalt, kimért $107 000 \text{ m}^2$-es területen és az egy négyzetméterre jutó átlagos népsűrűség $\approx 1,7$ fő/$m^2$-es együtthatóján alapul” – magyarázzák a számításukat.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Hozzáteszik, hogy ez volt a második legnagyobb tüntetés Szerbiában Milošević bukása óta.

Másfelől Dragan Vasiljević rendőrigazgató azt mondta, hogy a Slavija téren körülbelül 34 300 ember tartózkodott. Kijelentette, hogy a blokádot hirdető diákok Slavija téri tiltakozásán a Belügyminisztérium becslése szerint mintegy 34 300 polgár gyűlt össze, és ez azon kevés diákmozgalmi gyűlések egyike, amelyet bejelentettek, ami megkönnyíti a rendőrség számára az esemény biztosítását.

A mesterséges intelligencia is megszámolta a tömeget a Slaviján

Fotó: Milan Obradovic/Beta