Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy hamarosan lejár a mandátuma, és lehet, hogy benyújtja a lemondását. Mint mondta, ő nem fogja lerövidíteni a mandátumát, ahogyan azt annak idején Boris Tadić elnök tette „egy értelmetlen megfogalmazással, hiszen vagy lemond az ember, vagy a mandátuma végéig elnök marad”. „Tehát lehetséges, hogy hamarosan lemondok” – mondta Vučić újságíróknak Pekingben. Kijelentette továbbá, hogy egyes gyűlések – utalva a tegnap esti Slavija téri tüntetésre – nem tudják őt felzaklatni, különösen akkor nem, ha azok jól átgondolt tartalom nélküliek, üresek, és nem is különösebben tömegesek, egyúttal a rendezvény szervezőit vádolta meg a gyűlés befejezése után történt incidensekért.

Kifejtette, hogy három szolgálat készített becslést a tegnap esti résztvevők számáról, és ezek 30 500 és 34 300 fő között mozogtak, ők pedig „a legmagasabb becslést fogadták el”, habár – mint megjegyezte – a pontos adatok azt mutatják, hogy valamivel kevesebb mint 34 ezren voltak jelen.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Elmondása szerint a Szerb Haladó Párt június 26-a és 28-a között szervez majd gyűléseket, de „a mi létszámunknál fontosabbak azok az üzenetek, amelyeket akkor intézünk majd a polgárokhoz”.

A Belügyminisztérium tegnap közölte, hogy a Slavija téri tüntetésen körülbelül 34 300 ember vett részt, míg a Nyilvános Rendezvények Archívuma nevű szervezet becslése szerint a jelenlévők száma meghaladta a 100 000-et, amivel a Slavija téri rendezvény „az eddigi legnagyobb diákmegmozdulások szintjén van”.

„Egy 100 000 főt meghaladó tömeg megbecslése komoly feladat, így az adatokat nem hozzuk nyilvánosságra még ma este. Figyelmeztetjük a közvéleményt a rendőrség és a rezsimmédiák részéről várható félretájékoztatásra és a számok lekicsinyítésére” – közölte tegnap a szervezet az X (korábban Twitter) közösségi oldalon.

Az államfő bejelentése szerint a Szerb Haladó Párt június 26-a és 28-a között szervez majd gyűléseket (Fotó: 021.rs)