Mi vezetett Trianonhoz és hogyan tudunk „kigyógyulni” belőle? Jeszenszky Géza – A Trianonhoz vezető út és a gyógyulás útja – előadás Szabadkán

A Sajtószabadság Alapítvány szervezésében került sor Jeszenszky Géza, történész, egyetemi tanár, politikus, volt magyar külügyminiszter előadására Szabadkán a Népkörben.

Jeszenszky előadásában előbb a történelmi hátteret ismertette, mi vezetett Trianonhoz és ebben mekkora felelőssége van az akkori magyar hatalomnak.

„Nem osztom azt a nagyon népszerű véleményt, hogy mi mindig nagyszerűek voltunk és semmi hibát nem követtünk el. A nézetet, miszerint a világ mindig bántott minket és pikkelt ránk, ezért joggal haragudhatunk rájuk. Súlyos és igazságtalan szerződés volt a Trianoni, ez nem vitatható, de azt gondolom, hogy sokkal hasznosabb az önismeret. A kritikára is figyelni kell, nem megsértődni, hanem okulni kell belőle. Én nagyon igaznak tartom, hogy a történelem tanít, de az a baj, hogy politikusok nagyon ritkán tanulnak belőle. A magyar történelem nagyon sok tanúságot kínál”, kezdte előadását Jeszenszky.

Kiemelte, hogy abból tudunk tanulni, ha kritikusan és önkritikusan vizsgáljuk a múltat. Mit lehetett volna másként tenni, hiszen a magánéletünket is befolyásolja a történelem.

„A magyarság létszáma 1839-ben 12 millió volt, a világháború egymillió magyart pusztított el. Ezért a magyar politika rossz döntései felelnek. Erdélyben jártam, amikor láttam, hogy a történelmi magyarország szétszakítva szerepelt egy bögrén. De nem a szokásos szöveggel, hogy „nem, nem, soha”, vagy „Ilyen volt, ilyen lesz”. Elkúrtuk – ez szerepelt a bögrén. A történelmi Magyarország nem maradhatott volna fenn örökké, ha felbomlik, másképp bomlik fel, más határokkal talán”, mesélte.

Mint magyarázta, a kiegyezés után az volt az illúzió, hogy ezt a soknemzetiségű országot jó politikával magyarrá lehet tenni. A magyar viszonyok olyan lehetőségeket kínálnak a nem magyaroknak, hogy ha ők nem, majd a gyerekeik megtanulnak magyarul és magyarrá válnak.

De Trianonnak az lett a következménye, hogy egy soknemzetiségű államból lett egy egynemzetiségű királyság.

Az a kérdés, hogy ha nem lett volna világháború, létrejött volna-e egy megegyezés a magyarok és a nem magyar nemzetiségek között. A világháborúban mindkét fél a teljes győzelemre törekedett. Magyarországnak nem voltak területi igényei, de másoknak viszont voltak. Azonban fel lehet vetni, hogy miért kapott Magyarország sokkal szigorúbb békefeltételeket, mint a nagy felelősséggel bíró Németország?
A magyarokkal szembeni – részben jogos, részben eltúlzó kritika – a nyugati politikusokat meggyőzte arról, hogy nyomja el a nemzeti kisebbségeit, ne adjon választójogot a munkásoknak.

Ha azt gondoljuk, ami jár nekünk, az nem jár másoknak, akkor az nem működik. S ez volt Trianonnak a legmélyebb oka, vélekedik Jeszenszky, aki szerint bizonyos szempontból az Osztrák-Magyar Monarchia a mai Európai Unió előfutára volt: volt közös fizetőeszköz, a korona – 5 nyelven szerepelt rajta a pénz neve. Közös hadsereg, közös külpolitika.

Jeszenszky emlékeztetett, hogy Tisza István figyelmeztette a függetlenségi ellenzéket, hogy Magyarország nem elég erős, hogy tartós szövetségtárs nélkül megvédje magát.

A monarchia megmaradásával biztosítani lehetett volna a magyar érdeket, de ahhoz az kellett volna, hogy a magyar királyság ne csak a magyarok álma legyen. Más nemzetiségek nem érezték otthon magukat. A kisebbségek autonómiát követeltek – és ez volt a megoldhatatlan kérdés.

Hogyan lehet orvosolni a Trianont?

Jeszenszky emlékeztetett arra, hogy a békeszerződést egy ígéret kísérte, ami nem volt komoly, ugyanis elhangzott, hogy ha ezt a határhúzást nagyon igazságtalannak találják, utólag meg lehet ezt vizsgálni. A magyar társadalom viszont annyira nem tudta elfogadni a trianoni határokat, hogy a népszavazás ellen voltak, azzal magyarázva, hogy a tudatlan nép nem tudja még, hogy mi a jó neki.

„A magyar társadalom a mindent vissza mellett döntött. Aminek valami esélye lett volna, ha rámutatnak, hogy ezek az etnikai határok milyen igazságtalanok. Ha nincsen második világháború, talán még kisebb határmódosítások lehettek volna”, mondta Jeszenszky, aki szerint irreális ábránd, hogy a magyar határok változzanak, hiszen az egykori magyar városokban, mint Szabadka, Kolozsvár és mások, ma már kisebbségbe szorult a magyarság.

Akkor mi a teendő? Beletörődni? Asszimilálódni?

Jeszenszky szerint az integráció elkerülhetetlen, de részt kell, hogy vegyenek a parlamenti életben, minél erősebb képviseletet kell létrehozni, legyen az Bukarest, Pozsony, Újvidék vagy Belgrád, és küzdjenek a magyar jogokért. Európára is számítani kell, mert megszűntek a nemzeti kisebbségek elnyomásai. A tiroli modell lehet működő példa. Az EU alapvető értékei közé foglalja a kisebbségek jogait. Nyugat-Európában attól félnek, hogy a bevándorlók követelnének autonómiát, hisz ők nem tesznek különbséget történelmi kisebbségek és a bevándorló kisebbségek között.

„Elérhető és reális cél, hogy a történelmi kisebbségek jogaiért kiálljanak. Egy erős magyar kormány, amelynek barátai vannak nyugaton, felléphet meggyőzni az EU többségét, hogy a béke és igazságosság azt követeli, hogy a történelmi kisebbségeknek legyenek jogaik, amiket ma nem nagyon tartanak be.”

Jeszenszky szerint aki akar, megmarad magyarnak, akárhol legyen a világban.