Erőltetett, légből kapott és ostoba indoklást fogalmazott meg Agárdi Gábor, a Pannon Rádió és Televízió igazgatója arra a kérdésre, hogy a Magyar Polgári Szövetség elnökét miért nem hívták meg a június 15-ei vitaműsorba, amelyben Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés, valamint Surányi István, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke szerepel – írja Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke abban a szerzői cikkben, amelyet a Szabad Magyar Szónak küldött el.

Agárdi azzal indokolta a kihagyásomat a vitaműsorból, hogy a meghívottainak listáját úgy állították össze, hogy azok a vajdasági magyar politikai szereplők kapjanak lehetőséget, akik valamilyen formában közlemény-csatát folytattak, vagy megszólították egymást a közösségi médiában az elmúlt hetekben.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Agárdi a válaszlevelében azt írta, „a Magyar Polgári Szövetséget nem hívtuk, mivel az Önök Facebook oldalán 2024 októberében jelent meg a legutóbbi bejegyzés.” Hozzátette, hogy „az Újvidéki Televízió magyar adása amikor megszervezte a vitát a VMSZ és a VMP elnöke között, akkor ők is bizonyos kritériumok menték, csupán az említett két elnököt hívták el. Amihez joguk van. Mármint a saját szerkesztés-politikához” – írta a Pannon RTV igazgatója, aki garantálta, hogy bármely más időpontban lehetőséget biztosítanak, hogy beszámoljak a párt tevékenységéről, munkájáról, meglátásairól.

Arra, hogy az MPSZ nem vitázik, azt tudom csak válaszolni, hogy ez nettó hazugság, a Surányi-Pásztor vita esetében felhozott tény, hogy akkor sem hívták a Magyar Polgári Szövetség vezetőjét, azért nem állja meg a helyét, mert abban az esetben kizárólag a VMSZ és a VMP vett részt, a Pannon TV viszont többpárti vitaestet tervez, amellyel azt a hamis látszatot próbálja kelteni, mintha eleget tenne a politikai pluralizmusnak, mert meghívta a VMSZ-t és a VMDK-t.

A Pannon Televízió ezzel az ormótlan nagy hazugsággal szándékozza átverni a polgárokat, az új magyar kormányt. Ha az MPSZ nem lesz jelen a többi meghívott szereplő mellett, akkor a pluralizmus, a közszolgálatiság puszta hazugság, amelyért az igazgató a felelős.

Az igazgató, vagyis Agárdi szavait könnyű megcáfolnom, mivel a Magyar Polgári Szövetség nem egy, hanem számos közleménye megjelent a Szabad Magyar Szóban.

Nyilvánvalóan nem követik ezt a lapot, hiszen az valóban szabad sajtó, nem úgy működik, mint a Pannon RTV, ahol kivételezés, politikai alapú kizárás és pártpropaganda zajlik. Javaslom továbbá – ha már közmédiának nevezik magukat –, hogy tekintsék meg a Napjaink 2026. június 8-i adását is, ahol a Magyar Polgári Szövetség világos, egyértelmű, ám diplomatikus kritikát fogalmazott meg. A szabadkai zászlóégetést elsők között ítéltük el, és kerek perec kimondtuk: ez a VMSZ politikai taktikájának közvetlen következménye. Arról mi nem tehetünk, hogy a közleményünk annyira igaz volt, hogy a VMSZ-nek elakadt a szava, és nem volt képes válaszolni vagy cáfolni. Talán, ha tanulmányozná a történteket, rájönne, hogy vitázni csak akkor lehet, ha van ellenérv vagy cáfolat. Nem a mi hibánk, hogy a VMSZ lebénult, így vita sem kezdődhetett – amit megértünk, hiszen az általunk kimondott igazságokkal nem tudtak vitatkozni.

Mindezek mellett a Pannon RTV igazgatójának figyelmébe ajánlom a Facebookon a Zenta a zentaiaké oldalt, valamint számos más felületet, ahol rendszeresen, következetesen és dokumentáltan elemeztük a szerbiai és a magyarországi történéseket, a VMSZ politikáját, amely szerintünk a magyarságot csak eszközként használja a saját párt és egyéni érdekeinek a kielégítésére.

A VMSZ, amelynek több százmillió eurós pénzosztása, televíziója, rádiója, államtitkárai stb. vannak – értékelésünk szerint mindezt a magyar érdekek elárulásáért és a hallgatásukért kapta. Nem csodálom, hogy Pásztor Bálint ezekkel a felismerésekkel nem szívesen szembesülne a vita során. Mondjuk ki kerek-perec, az MPSZ azért maradt ki, mert Pásztor Bálint félelmében így döntött.

Pásztor Bálint pontosan tudja, hogy komoly vitapartnere lettem volna, aki már csak életkora miatt is sokat látott. Amit Pásztor művel, az puszta gyávaság. Nincs rosszabb és pusztítóbb annál, amikor egy gyáva, rettegő ember hatalmat kap a kezébe. Jó példa erre a Rákosi-korszak. A Pannon TV most teljesen egyértelmű és vitathatatlan bizonyítékát adta annak, hogy nem közszolgálati médium, hanem eszköz, amely a magyar adófizetők pénzén élősködik érdemtelenül kihasználva és félrevezetve a közönségét.

Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke

A Pannon Televízióban június 15-én 18:10-kor kezdődik a 90 percre tervezett vitaműsor, amelynek vendégei Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés, valamint Surányi István, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke lesz

Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének és Agárdi Gábornak, a Pannónia Alapítvány ügyvezetőjének a kézfogója (Fotó: Pásztor Bálint/Facebook)

Felelősségkizáró szerkesztőségi nyilatkozat