A 2026-os belgrádi Pride-ot a Mindannyiunk számára van hely mottó jegyében rendezik meg, amely egyben a 25 évvel ezelőtt megtartott első szerbiai Pride jelmondata is volt – közölte a Belgrádi Pride szervezőbizottsága.
A szervezők tájékoztatása szerint a Büszkeség Hete augusztus 31. és szeptember 6. között zajlik majd, míg a felvonulást idén szeptember 5-én tartják meg.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A közleményben emlékeztettek arra, hogy negyed évszázad telt el 2001. június 30. óta, amikor a Köztársaság téren sor került az első szerbiai Pride megrendezésére tett kísérletre, amelyet ma már „Véres Pride”-ként emlegetnek.
„Huligánok százai dúlták fel a belvárost és bántalmazták a rendezvény maroknyi résztvevőjét, miközben a rendőrség létszáma elégtelen volt, és képtelennek bizonyult a jelenlévők megvédésére. Már akkor világossá vált, hogy a »Van hely mindannyiunk számára« szlogen nem tükrözte a korabeli szerbiai valóságot, és hogy az LMBTQ közösség előtt hosszú és nehéz küzdelem áll az egyenlőségért és a társadalmi elfogadásért” – fogalmaztak a Belgrádi Pride szervezői.
Hangsúlyozták, hogy 25 évvel később ugyanaz a szlogen emlékeztet arra, hogy az egyenjogúságért folytatott harc folyamatos.
„Csak az a társadalom lehet az igazságosság, a demokrácia és az emberi jogok társadalma, amelyben minden ember számára jut hely és mindenki lehetőséget kap a kiteljesedésre” – áll a közleményben.
Hozzátették, hogy az elmúlt években több fontos eredményt is sikerült elérni, és hogy a Belgrádi Pride-ot immár több mint egy évtizede rendszeresen megtartják, annak ellenére, hogy jelentős rendőri jelenlét kíséri, valamint hogy 2022-ben megpróbálták betiltani az EuroPride rendezvényt.
„A közvélemény hozzáállása kedvezőbbé vált az LMBTQ közösséggel szemben, különösen fontos pedig, hogy az LMBTQ személyek egyre gyakrabban és egyre bátrabban jelennek meg és foglalják el a köztereket” – emelték ki a szervezők.
Ugyanakkor rámutattak arra is, hogy az LMBTQ közösséget érő diszkrimináció és erőszak továbbra is széles körben van jelen, és hogy egyetlen hatalom sem tanúsított kellő nyitottságot a közösség iránt, illetve nem tett elegendő lépést helyzetének valódi javítása érdekében.
„A Belgrádi Pride nyolc követelése közül egy sem teljesült még, a közösség pedig továbbra is vár a kulcsfontosságú jogszabályok – az azonos neműek élettársi kapcsolatáról szóló törvény, valamint a nemi identitásról és az interszex személyek jogairól szóló törvény – elfogadására. Miközben a közösség jogi helyzete továbbra sincs az európai társadalmak mintájára rendezve, a közbeszédet gyakran a gyűlöletbeszéd, a homofóbia és a transzfóbia uralja, a fizikai erőszak pedig az LMBTIQ személyek ellen gyakoribbá vált az elmúlt évekhez képest” – zárul a Belgrádi Pride közleménye.


