Vannak játékok, amelyeket a megjelenésük után óriási lelkesedés kísér, majd egy idő múlva feledésbe merülnek. És vannak olyan játékok, amelyek időtlenekké válnak, minden újabb generáció szívesen játszik velük. Ilyenek a Rubik-kocka és a Tetris is.

A Rubik-kocka 1974-ben született Budapesten, eredetileg oktatási segédeszközként. Alkotója, Rubik Ernő azt akarta bemutatni építészhallgatóinak, hogy miként mozognak a háromdimenziós testek egymáshoz képest. Csak később derült ki, hogy maga a kirakás is rendkívül izgalmas feladvány. A Tetris néhány évvel később, 1984-ben jelent meg a Szovjetunióban, és rövid idő alatt minden idők egyik legsikeresebb videojátékává vált.

Bár teljesen más közegből érkeztek, a két játék ugyanarra épít: a térbeli gondolkodásra, a mintafelismerésre. Az egyiket kézben kell forgatni, hogy kijöjjön a végső színegyezés, míg a másik kisebb-nagyobb képernyőkön tanít az alakfelismerésre és előre tervezésre. Mindkét játék mögött zseniális az ötlet, így a kettő egyesítéséből csakis jó dolog születhetett.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

A két játék ötvözete, a Rubik’s Tetris úgy néz ki, mint egy hagyományos 3×3-as Rubik-kocka. Azonban ha közelebbről megnézzük az oldalait, kiderül a turpisság. A klasszikus piros, kék vagy zöld lapok helyett ugyanis minden oldalon a Tetris ikonikus elemei, az úgynevezett tetrominók darabjai láthatók. Nem is az a feladat, hogy minden oldal egyszínű legyen, hanem ki kell használni azt a tényt, hogy mind a hét Tetris-tetromino megjeleníthető a Rubik-kocka lapjain található 3×3-as rácsokon belül. Ha jól forgatunk, akkor a végén összeállnak a megfelelő Tetris-alakzatok a hat oldalon – írja a hvg.hu.

Az új logikai játék teljesen új szabályrendszert vezet be, így még a rutinos Rubik-kockásoknak is feladja a leckét. A különleges kocka nemzetközi forgalmazása már elindult 15 dolláros áron.

Fotó: rubiks.com