Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke úgy véli, kevesebb mint 100 nap van hátra a választásokig, és felszólította valamennyi politikai szereplőt, hogy készüljenek fel a választásokra, és fogadják el azok eredményét.
„A Szerb Köztársaság elnöke az alkotmány és a törvény értelmében az a hatáskörrel rendelkező intézmény, amely kiírja a választásokat, és úgy gondolom, hogy kevesebb mint száz nap választ el bennünket a választásoktól. Akik most pihennek, készüljenek a választásokra, ha az a céljuk, hogy részt vegyenek rajtuk” – mondta Vučević az RTS-nek.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Kijelentette, hogy a választások valamennyi résztvevőjének felelős nyilatkozatot kellene tennie arról, hogy elfogadja a polgárok akaratát.
„Úgy legyen, ahogy a nép választ, ahogy a nép dönt, ahogy a nép szavaz” – mondta Vučević.
Hozzátette, hogy az „Egyesült Szerbia – Aleksandar Vučić” lista nevében már kijelentette: az eredménytől függetlenül el fogják ismerni a polgárok választási akaratát.
„Bárhogyan is döntsön a nép aznap a választásokon, mi a szavazóhelyiségek bezárása után egy, másfél, legfeljebb két órán belül el fogjuk ismerni a választási eredményeket” – mondta Vučević.
Miloš Vučević (Fotó: Beta)

