Ősz elején újabb kevésbé ismert vagy elfeledett multimediális tartalmakkal, digitalizált archív kiadványokkal és izgalmas, első kézből származó történetekkel tér vissza a Yuhar – Jugoszláviai Magyar Archívum. A 2018-ban alapított portál szerkesztői ráadásul egy új formátumot is bevezetnek: a Yuhar Podcastban a vajdasági magyar kulturális szcéna, illetve az ex-jugoszláv térség kulturális-művészeti életének meghatározó személyei jelennek meg. A videósorozat első epizódja – melynek vendége Dr. Várady Tibor professor emeritus, jogtudós, egyetemi tanár és író – mától vált elérhetővé.

Szabó Palócz Attila Dr. Várady Tiborral készített interjúja során megelevenedik az 1940-50-es évekbeli Nagybecskerek, érzékletes képet kaphatunk az akkor és ott élő emberek gondolkodásmódjáról, problémáiról, kihívásairól és sorstragédiáról. Ugyanakkor a beszélgetőkkel együtt alaposan körüljárhatjuk Vukovics Géza – Életrajzi kalauz című munkájában – elejtett mondatát, miszerint „Várady Imre jogászdinasztiát alapított”. S ha már jogászdinasztia: szó esik arról a rendkívül gazdag ügyvédi magánirattárról is, amely később az irodalmár Várady Tibor dokumentumprózái számára forrásul szolgált. És természetesen az Új Symposion sem maradhat ki a történetből – sőt, igazán értékes, személyes adalékokkal gazdagodhatnak a Yuhar Podcast nézői.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal