Egyelőre a Mathias Corvinus Collegium minden programja folytatódik Vajdaságban, erről adott ki közleményt az intézmény vajdasági programokkal megbízott igazgatója, Varga Diósi Viola.
Mint a közleményben hangsúlyozzák, Magyarország Kormánya 133/2026. (VIII. 28.) Korm. rendelete alapján a Mathias Corvinus Collegiummal (a továbbiakban: MCC) kapcsolatos állami közfeladatok ellátása az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium feladatkörébe került. A feladatok folyamatos és zavartalan átvételét az állam nevében a Nemzeti Tehetség Központ (a továbbiakban: NTK) biztosítja.
„Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az átalakulás a tanévkezdést és a diákok programokban való részvételét nem érinti: célunk, hogy a változásokból a gyermekek, a fiatalok és családjaik semmilyen fennakadást ne érzékeljenek. Ennek megfelelően az MCC programjai – így a FIT klubok is – folytatódnak, a szeptemberi tanévkezdés a megszokott keretek között történik, a programokban részt vevő diákok számára, a tanév a tervek szerint indul. Az esetleges változásokról az érintett diákokat és családjaikat időben tájékoztatjuk”, fogalmaz a közlemény.
Az MCC programjairól és munkájáról ITT írtunk korábban.
Előadás a vajdasági MCC-ben (Fotó: MCC, Facebook)
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

