Velence hatóságai a turisták belépődíjának emelését, az év hosszabb időszakára való kiterjesztését, valamint a napi díj 30 euróra emelését fontolgatják – közölte az olasz város egyik magas rangú tisztségviselője.
Michele Zuin, a város költségvetésért és adóztatásért felelős tanácsosa szerint a jelenlegi, 5 és 10 euró közötti díj túl alacsony ahhoz, hogy érdemben fellépjenek a túlzott turizmus ellen.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A tanácsos elmondta, hogy korábban még az 50 eurós emelés is felmerült, ugyanakkor hozzátette: a városvezetés 2027-re akár 30 euróban is megállapodhat az új maximális napi díjról – írta a Reuters brit hírügynökség.
A kizárólag egynapos látogatókra vonatkozó turistadíjat 2024-ben vezették be, és akkor ez volt az első ilyen jellegű díj a világon. Azok, akik előre regisztrálják látogatásukat, kedvezményes árat kaphatnak.
A régóta a túlzott turizmussal és a lakosság csökkenésével küzdő város vezetői szerint az intézkedés célja, hogy arra ösztönözze a látogatókat: az év legforgalmasabb időszakai, például a május elsejei ünnep helyett más időpontot válasszanak Velence felkeresésére.
Velence (Fotó: Szappanos Veronika)

