A Jovan Jovanović Zmaj gimnázium újvidéki helyzete is szóba került az N1 televízió választási vitájában, amelyen Ana Brnabić, az Egyesült Szerbia – Aleksandar Vučić lista harmadik helyezettje és Mirjana Nikolić, a Művészeti Egyetem rektora, az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek jelöltje vett részt.

Brnabić a gimnázium igazgatója, Radivoje Stojković mellett érvelt, míg Nikolić arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola működését nem egyetlen igazgató, hanem az egész tantestület biztosítja.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Brnabić szerint az újvidéki gimnázium a szerbiai oktatásban és a jelenlegi politikai helyzetben zajló folyamatok egyik példája. Felidézte, hogy Stojković 2002 óta vezeti az intézményt, és szerinte 22 éven keresztül kiemelkedő eredményeket ért el.

Úgy vélte, ellentmondásos, hogy az igazgatót korábban az iskola eredményei miatt elismerték, most pedig azért támadják, mert nem engedélyezte az iskola blokádját, és azokkal a munkatársakkal szemben intézkedett, akik szerinte törvénytelenül jártak el.

Arra a kérdésre, hogy helyesnek tartja-e a jelenlegi helyzetet, miközben az igazgató mintegy 60 tanárt bocsátott el, Brnabić azt mondta, nincs elegendő ismerete ahhoz, hogy szakmailag megítélje a történteket, de bízik Stojkovićban.

„Hiszek abban, hogy aki 22 éven keresztül a legjobb eredményeket érte el Szerbiában és a régióban, tudja, mit csinál ezzel a gimnáziummal” – mondta.

Mirjana Nikolić ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy egy iskola nem az igazgatóról, hanem az egész kollektíváról szól. Állítása szerint a gimnáziumban több mint 60 tanár veszítette el az állását, és több mint 60 diák is elhagyta az intézményt, mert nem akar bizonytalan körülmények között tanulni.

A rektor szerint rendszerszintű megoldásokra lenne szükség az oktatásban, és bírálta azt is, ahogyan a hatalom a kritikus véleményekhez viszonyul.

„A fiatalok mindent látnak. Ez történelmünk egyik ritka pillanata, amikor a jövő fogja megválasztani a jövőt” – fogalmazott.

Nikolić szerint Brnabić érvelése azt mutatja, hogy a kormánypárti oldal inkább a múlt eseményeivel foglalkozik, miközben nem beszél arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve.

„Hogyan lesznek még jobbak, ha esetleg hatalmon maradnak? De ezzel a retorikával nem maradnak hatalmon, és nem tudják újra megtéveszteni a választókat” – mondta.

Fotó: N1