A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést.
Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel, és a választások után is fenntartaná azt. Vagyis továbbra is támogatná azt a hatalmat, amelynek választási listáján a Šešelj-féle Szerb Radikális Párt (SRS) politikusai is helyet kaptak.
Közben élesen bírálta az Egyetemista Listát, és megkérdőjelezte az azon szereplő magyar nemzetiségű jelöltek alkalmasságát a magyar érdekek képviseletére.
A VMDK meglátása szerint különösen cinikus, hogy sem a VMSZ, sem Kovács Elvira nem vállal érdemi személyes vagy politikai felelősséget a jelenlegi szerbiai állapotok kialakulásáért. A VMSZ tizenkét éve része a hatalmi rendszernek, és politikájával támogatta azt a kormányzati irányt, amely mellett Szerbia távolabb került az uniós csatlakozás feltételeinek teljesítésétől, miközben a korrupció és a jogállamiság problémái továbbra is súlyos kérdéseket vetnek fel.
Különösen beszédes politikai jelkép, hogy a VMSZ akkori elnöke, részt vett az újvidéki vasútállomás felújított épületének megnyitóján, ahol néhány nappal később leszakadt az előtető, és tizenhat ember életét vesztette. A tragédia nyomán kirobbant korrupciós ügy a közélet egyik legsúlyosabb botrányává vált. A kérdés nem az, hogy ki szerepelt a megnyitón készült fényképeken, hanem az, hogy a hatalomhoz kötődő politikai szereplők mikor vállalnak valódi felelősséget a rendszer működéséért.
Nem lehet a hatalomban való részvételt politikai eredményként bemutatni, a következményekért viszont már nem vállalni a felelősséget!
Szerbia EU-csatlakozásának megtorpanása nem csupán az Oroszországgal szembeni szankciók elmaradásáról szól, ahogyan azt Kovács állítja. A jogállamiság helyzete, a korrupció és a médiaszabadság állapota szintén meghatározó tényezők.
A REM körüli botrány pedig azt a kérdést is felveti, mennyire érvényesülhetnek a magyar közösség intézményeinek önálló érdekei, ha a politikai kompromisszumok Belgrád elvárásaihoz igazodnak.
Attól, hogy valaki magyarul beszél, és azt hangoztatja, hogy „mi vagyunk az egyetlenek”, még nem jelenti azt, hogy a magyar közösség érdekeit képviseli. A képviseletet nem az anyanyelv, hanem a döntések, a kiállás és az eredmények minősítik.
Az SNS-szel és a Šešelj-féle SRS-szel való együttműködés a VMDK értékelése szerint nem a vajdasági magyarok jövőjéről szól, hanem a jelenlegi hatalom pozícióinak megőrzéséről, amelyben a VMSZ a választások után is szerepet vállalna.
Tizenkét év után ideje feltenni a kérdést: a VMSZ a vajdasági magyarok érdekeit képviseli Belgrádban, vagy Belgrád politikai érdekeit próbálja elfogadtatni a vajdasági magyarokkal? – teszi fel a kérdést a VMDK.

