A belgrádi városi választási bizottság tagja, Zoran Alimpić kijelentette, hogy a „fantomszavazóknak” kiküldött szavazási értesítők összefüggésben állnak azzal, hogy az elmúlt három hónapban több mint 200 000 személyi igazolványt adtak ki. Ez véleménye szerint arra utal, hogy szabálytalanságokat készítenek elő az október 25-i rendkívüli parlamenti választásokra.

„Aggodalomra ad okot, amikor olyan személyek szavazási értesítői érkeznek meg valaki lakcímére, akiket nem ismer, és akik soha nem éltek ott. A polgárok által a közösségi médiában közzétett bejegyzések alapján láthattuk, hogy vannak olyanok is, akiket kétszer regisztráltak a választói névjegyzékbe, értesítők érkeznek olyan elhunytaknak, akiket korábban töröltek a névjegyzékből, de a legtöbben olyan ismeretlen személyek, akik soha nem laktak a megadott címen” — nyilatkozta a Beta hírügynökségnek.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Alimpić elmondta: a „fantomszavazóknak” szóló értesítőket, amelyek ezekben a napokban sok lakcímre érkeznek, meg kellene őrizni, és átadni az egyetemista mozgalom képviselőinek. Ők a szavazóhelyiségekben dolgozó ellenőrökkel együttműködve megpróbálják majd megakadályozni ezeknek az embereknek a szavazását.

Értékelése szerint a „fantomválasztók” értesítőinek kézbesítése szorosan kapcsolódik az elmúlt három hónapban kiadott több mint 200 000 személyi igazolványhoz.

„Ezeket a személyi igazolványokat a legnagyobb valószínűséggel olyan fantomszavazóknak osztották ki, akik nem léteznek a megadott címeken. Fennáll annak is a lehetősége, hogy valakinek két-három személyi igazolványa van, és ugyanennyiszer tud szavazni. A szavazás során speciális, láthatatlan UV-tintából készült spray-t használnak a többszörös szavazás megakadályozására, ám ez a spray nem csodaszer, és biztosan léteznek olyan kémiai szerek, amelyekkel lemosható” — magyarázta Alimpić.

Szavai szerint a szavazás napján mindenképpen lesznek manipulációk és szabálytalanságok, a szándékokra pedig az egyetlen válasz a szigorított ellenőrzés és a magas részvételi arány.

„Bizonyos számú szavazatot el lehet lopni, de félmilliót vagy egymilliót nem. A magas részvételi arány felülírhat minden csalást, és legyőzhető az a csapat, amely kész törvényt szegni és szavazatokat lopni a választásokon” — zárta gondolatait Alimpić.