Szerdán az X közösségi oldalon megosztották az ulicenakcije.com weboldal linkjét, amelyen 3625 személy személyes adatait tették közzé – írja a Storyteller. A honlap kezdőlapján az „Egyetemista utcai akciócsoportok” felirat szerepelt, alatta pedig egy lista volt látható, amely 3625 személy személyes adatait tartalmazta.
Az érintettek vezeték- és keresztneve, e-mail-címe és lakóhelye mellett a telefonszámukat is nyilvánosságra hozták. A weboldal több órán keresztül kereshető volt, majd szerda késő este felfüggesztették a működését.
Az X közösségi oldal egyik profilján a honlap linkjét azzal a megjegyzéssel osztották meg, hogy „a blokádolóknak listájuk van azokról a támogatóikról, akik a választás napján zavargásokat terveznek kirobbantani. Hé, rendőrség!”
„Nézzék meg a listát, hátha ismernek valakit!” – állt a bejegyzésben.
A honlap átvizsgálása alapján arra lehetett következtetni, hogy kizárólag Vajdaság területén élő személyek adatait tették közzé. Az újvidékiek mellett a listán szerepeltek Petrőc, Nagybecskerek, Ruma, Szávaszentdemeter, Temerin, Bács és más vajdasági községek lakosai is.
Az egyik érintett nő, akinek személyes adatai szintén felkerültek az oldalra, névtelenséget kérve nyilatkozott a Storytellernek. Elmondása szerint fogalma sincs, miről van szó. Adatait tavaly decemberben, az egyetemisták nagy, „Írd ki a győzelmet!” elnevezésű akciója során adta meg, amikor egyetlen nap alatt mintegy 400 ezer polgár aláírását gyűjtötték össze.
„Nem jelentkeztem semmilyen konkrét segítségnyújtásra vagy tevékenységre, és nem tudom, hogyan kerültek az adataim erre a listára. Nyilvánvalóan valamiféle egyetemista adatbázisról van szó, de hát már tudjuk, hogy mindenre számíthatunk, akár megfélemlítésre is. Ennek ellenére félelem nélkül megyünk tovább” – mondta.
Bojan Perkov, a SHARE Alapítvány munkatársa a Storytellernek elmondta, hogy szervezetük azonnal intézkedett, amint tudomást szerzett a weboldal létezéséről.
„Miután értesültünk a honlapról, csapatunk az érintettek egy csoportjának meghatalmazása alapján haladéktalanul kapcsolatba lépett a tárhelyszolgáltatóval, mivel az oldalon nagyszámú ember személyes adatait tették közzé törvénytelenül. A tárhelyszolgáltató gyorsan reagált, és az oldalt szerda este valamivel 22 óra után eltávolították” – közölte Perkov.
Mivel a honlap már nem érhető el, a listán szereplő polgárok közül sokan valószínűleg nem is tudnak arról, hogy személyes adataikat nyilvánosságra hozták.
A weboldal a niši székhelyű Mint Hosting szolgáltatón keresztül működött. A vállalatot 2009-ben alapították.
A Storytellernek nem sikerült választ kapnia az Egyetemista Mozgalomtól arra, hogy a nyilvánosságra hozott adatok valóban az ő adatbázisukból származnak-e, illetve hogyan kerülhettek illetéktelen kezekbe és válhattak nyilvánossá.
A szerkesztőség kérdéseket intézett a közérdekű információkhoz való hozzáférésért és a személyes adatok védelméért felelős biztoshoz is, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.
A személyes adatok védelméről szóló törvény értelmében a személyes adatok ilyen jellegű nyilvánosságra hozatala törvényellenes, és szabálysértési, illetve büntetőjogi következményekkel is járhat.
Azok a polgárok, akiknek személyes adatait közzétették, bejelentést tehetnek az adatvédelmi biztosnál, akinek felügyeleti eljárást kellene indítania, és szankcionálnia kellene a felelősöket. Amennyiben bűncselekmény gyanúja is felmerül, az érintettek büntetőfeljelentést is tehetnek.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

