Kongresszusi választásokat tartanak ma Amerikában: mind a 435 képviselői hely és a százból 35 szenátori szék vár betöltésre. A tavalyelőtti Trump-hullám nyomán minimális többségre szert tevő Republikánus Párt az egybehangzó előrejelzések alapján jelentős vereségre számíthat. Ez történelmileg is így alakult: A legutóbb győztes elnök pártja két évvel később veszít a kongresszusi választásokon.
Most azonban nemcsak trendek szólnak emellett, hanem az is, hogy Donald Trump minden egyes ígérete kicsorbult: az iráni háború miatt 30-40 százalékkal magasabb az üzemanyagár annál, amennyivel Joe Bidentől átvette a hatalmat. Az infláció is magasabb, mint Biden utolsó évében volt. Az Amerikában soha nem látott álarcos fegyveres rendőrök horrorfilmbe illő módon üldözik a bevándorlókat, és már nem egy született amerikai állampolgárt is meggyilkoltak vagy szándékosan elgázoltak fényes nappal a nyílt utcán. A mesterséges intelligencia működéséhez szükséges gigantikus adatközontok gombamód szaporodnak országszerte, elnyelve a vizet és a villanyáramot – aminek tavaly óta közel felével megugrott az ára. Az MI ugyanakkor munkahelyek tízezreit veszélyezteti. Az esztelen büntetővámok az amerikai fogyasztókat és az exportcégeket sújtják. Ez a biztos jobboldali bázisnak számító farmerek világában is érezteti hatását. Az egészségbiztosítás 15-20 százalékkal emelkedik Újévtől – mert a milliárdosok és az óriáscégek adócsökkentésére meg fegyverkezésre megy a pénz.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Egyszóval az élet szinte minden területén rosszabb a helyzet és a hangulat, mint amikor Trump visszatért a hatalomba.
Nem csoda hát, hogy a politikai jobboldalon egyre nagyobb az elégedetlenség. Trump olyan jelölteket kényszerített ki egyes helyeken, akik hozzá lojálisak, de eltaszítják a független szavazókat. Míg néhány héttel-hónappal ezelőttig a republikánusok az elnök minden kénye-kedvének eleget tettek és minden hűzását védték a Kongresszusban, mára egyre többen kezdik azt kérni a Fehér Háztól, hogy Trump ne támogassa őket nyilvánosan. Az is mutatja a republikánus pesszimizmust, hogy Trump a legjobboldalibb államokban kampányolt olyanok mellett, akik vesztésre állnak, pedig simán győzniük kellene. Ráadásul még ott is pfújolnak rá a gyérülő közönségből meg lehazugozzák.
A legérdekesebb fejlemény azonban az, ahogy a szélsőjobboldali influenszerek – bloggerek és rádiós megmondóemberek – egy része elkezdett világvége hangulatot terjeszteni. És ezt nem csak a választási eredményektől való félelemből teszik, hanem szó szerint arra szólítják fel híveiket, hogy készüljenek a végnapokra, mert valami rettenetes dolog fog történni. Maga az elnök is hozzájárult ehhez, hiszen újra fenyegetni kezdte Iránt, és olyan hírek szűrődnek ki a Fehér Házból, hogy a választások után minden eddiginél nagyobb intenzitással támadhat újra az Iszlám Köztársaságra. Abból pedig könnyen eszkaláció következik, és nem lehet megjósolni, mikor térhet vissza a józan ész.
Ráadásul Trump egyre zavarosabban beszél, és mivel nem hogy nem tudta „egy nap alatt megállítani az ukrajnai háborút”, hanem még egy teljesen fölöslegesbe is belevágott az izraeli miniszterelnök nógatására. Ezért Trump már nem is álmodozhat a Nobel-békedíjról. Legutóbb éppen „norvég bevándorlókat” akart kitiltani (ahonnan persze nem is jön senki, hiszen ott összehasonlíthatatlanul jobb az élet minősége a lakosság legszélesebb körei számára, mint az amerikai átlag). Mint a nyolcvanéves aggastyán kijelentette: Hogy is hívják azt a díjat, amit nem is akarok… ja, a Pulitzer-díj! [Összekeverte a Nobellel…] Különben is, Norvégia egy szargödör.”
Ha netán arra gondolna az olvasó, hogy mindez vicc vagy szarkazmus, akkor nagyon téved. A fentiek mind szó szerinti tények. A választási előrejelzések ugyan valóban megbízhatatlanok – de az amerikai elnök viselkedése és hanyatlása egyértelmű.
Világvége hangulatban (Illusztráció: Pixabay)

