Október végén tették közzé Belgrádban, hogy a kormány mennyi közpénzt utalt át a két fővárosi nagy sportegyesület, a Crvena zvezda és a Partizan labdarúgóinak és kosárlabdázóinak. Az évi költségvetésben meg sem említett tételekről a pénzügyminiszter akkor az anyagi támogatást azzal indokolta, hogy a kormány szeretné, ha a két egyesület focistái és kosarazói minél több győzelmet aratnának, és így a legjobb módon képviselnék az országot. Nos, az azóta eltelt majd két hónap talán elegendő a mérleg elkészítésére.
Dinármilliárdok
Ahogy az időközben doktorátusától jogerősen megfosztott Siniša Mali közölte, többé-kevésbé azonos összeget kaptak az említett belgrádi klubok, összesen mintegy 36,5 millió eurót. Európa fejlettebb részében az ilyesmi elképzelhetetlen, ott nem az állam, hanem a magántőke finanszírozza a sportot. Amennyiben profitot lát abban, hogy például focicsapatoknak adja a pénzt. Az a rendszer úgy működik, de nálunk még egyfajta vadkapitalizmusról beszélhetünk csupán, és az állam vezetői saját szimpátiájuktól vezérelve osztogatják a közpénzeket.
Számoljunk euróban, hiszen a napi árfolyamlista alapján bárki könnyen átszámíthatja a számára kedves valutába az állami adományt éppúgy, mint a nemzetközi versengésben megkeresett pénzeket. Nem titok ugyanis, hogy a Crvena zvezda a Bajnokok Ligájában ezen az őszön majd 26,5 millió euróval lett gazdagabb. Csupán a görög Olimpiakosz elleni belgrádi győzelemért 2,7 millió eurót zsebelt be, de az UEFA újabb kétmillióval még meg is jutalmazta az elmúlt tíz évben mutatott teljesítményért. Hivatalosan azt is közölték, hogy a BL csoportmeccsein a belépőjegyek eladásából hatmillió eurónál valamivel nagyobb összeg folyt be a kasszába. A Partizan az Európa-ligában valamivel szerényebb mutatókkal rendelkezik.
Ezek után nyilván jogosan teheti fel a kérdést az adófizető polgár a köztársasági kormánynak: Miért kell ezeket a klubokat még közpénzekkel is támogatni? Nemzetközi szereplésük nem annyira sikeres, mint néhány egyéni sportolóé, vagy például a férfi kosárlabda- és a női kézilabda-válogatotté. A röplabdázókról (férfiak és nők) már nem is beszélve.
Feloszlik a bajnokcsapat?
Zvezdan Terzić üzletember, a piros-fehér fociklub elnöke nemrég kijelentette, hogy a klub két évvel ezelőtt még „a klinikai halál állapotában” volt. A megszűnés veszélye fenyegette a nagy múltú egyesületet. Adótartozásai voltak és vannak ma is, de már 200 millió euró értékű új stadion építéséről álmodnak. A tehetséges fiatal játékosok eladásából újabb komoly bevételre számítanak, de az adóhátralék rendezését ezúttal sem említette a klubelnök. Tavaszra ugyan már egyik belgrádi focicsapat sem szerepel a nemzetközi porondon, viszont jövő nyáron ismét indulnak az előselejtezőkben, amitől újabb jelentős anyagi hasznot remélnek. Ez a nemzetközi versenyrendszer lehetővé teszi számukra, hogy a náluk gyöngébben focizó európai kiscsapatok legyőzésével, a nemzetközi ligákban főtáblára kerülve nagy pénzeket kaszáljanak. Ismételhető tehát a kérdés: Miért kell a szerbiai adófizetők pénzét nekik adni?
Már most kimondják a két klub vezetői, hogy a játékosok adásvétele már januárban folytatódik. Újabb erősítéseket vásárolnak azon a pénzen, amit az idén kerestek és kaptak, nem pontosítva, hogy az állami támogatást mire használják. A szakértők kétes képességű labdarúgók vásárlására figyelmeztetnek már évek óta, akiket valós értékükön felül megfizetnek a belgrádi klubok. És valahogy elboldogulnak velük a BL és az EL meccsein. A fentebb ismertetett számsorokból nem derül ki, hogy a Bayern, a Tottenham és a Manchester United elleni katasztrofális vereségek mennyire növelték a nemzetközi porondon a szerbiai foci tekintélyét.
Eközben pedig megszűnés előtt áll az ugyancsak belgrádi Partizan Vízilabda Klub, amely sorra mond fel játékosainak. Pénzhiányra hivatkozik az egyesület elnöke, holott az elbocsátott pólósok azt mondják: már hónapok óta nem kaptak fizetést. A jól értesültek szerint a pólóválogatottban is számításba vett játékosok mintegy ezer-ezer eurót kap(ná)nak havonta.
A többszörös kontinensbajnok Partizan pólócsapatát tehát a feloszlatás veszélye fenyegeti, pedig néhány hónapja még arról áradoztak a sportág honi vezetői (maga Viktor Jelenić elnök is), hogy az állam anyagi segítsége mentőövet jelent a vízilabdaklubok számára, bár semmiképpen sem számít tartós megoldásnak. Pedig ez a sportág aztán vitathatatlanul sikeres, számos olimpiai és világbajnoki meg kontinensbajnoki címet szerzett Szerbia. Ha most az egyik legnagyobb bázisa, tartóoszlopa dől ki ennek a válogatottnak, akkor mire számíthatunk a jövőben?
Nem kellene abban a költségvetésben esetleg átcsoportosítani a sport támogatására szánt pénzeket?
Az írás nyomtatott változata a Családi Kör december 19-ei számában jelent meg.
