Akármennyire is igyekeznek a politikusok, hogy rózsaszín szemüvegen át szemlélje mindenki a környezetünket, az emberek egyre jobban hisznek a saját szemüknek, s egyre kevésbé bíznak az évek óta tartó ígéretek megvalósulásában.

Nincs is ezzel, mármint a választott képviselő tevékenységével semmi gond, hiszen a politikus csak úgy tudja megőrizni a jó fizetését, ha meggyőzi a szavazót, hogy a hatalom fejleszt, javít, épít, és ezáltal megpróbálja elérni, hogy a sok szép szó hallatán a szavazásra jogosult újabb négy évre bársonyszékbe juttassa. A gond akkor kezdődik, ha a polgár azt veszi észre, hogy a hatalom kapkodva, terv nélkül építkezik, fejleszt, a határidőket sosem tartja be, és ami a legfontosabb, nem létezik számára fontossági sorrend.

És akármennyire nem tetszik ez a hatalomnak, Szerbiában pontosan ez történik a legmagasabbtól a legalacsonyabb szintig: az országot elhagyják a fiatalok, miközben a szerb állam a katonaságot fejleszti, különféle harci eszközöket vásárol több millió euróért. Külföldi cégeknek engedik meg, hogy gyárakat építsenek, viszont a környezetvédelmi hatástanulmányokról és engedélyekről senki nem beszél. Szabadkán egy 50 eurós LED-lámpáért a város hajlandó 530 eurót is fizetni, természetesen a polgárok pénzéből. Zentán a közvilágítás katasztrofális, viszont ez úgy tűnik, nem zavarja a város vezetőségét. Amíg az önkormányzatok több millió dinárral támogatják a szerbiai bulvársajtó megjelenését, addig az átlagemberek SMS-eket küldözgetnek meg licitációt szerveznek, hogy a gyerekek megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek, és hogy a szülők megvásárolhassák a gyógyszereket.

Itt mindenki hülye? – hangzik el az Üvegtigris című film harmadik részében a mára szállóigévé vált kérdés. Az igencsak ideges Kamarás Iván a legnagyobb lúzerek csoportjától szeretné megtudni a választ, s meg is kapja azt Reviczky Gábortól, aki az önteltséget és a magabiztosságot egyszerre tartalmazó mosollyal az arcán közli, hogy itt, bizony, mindenki az.

Addig, amíg az emberek engedik, hogy a politikusok fittyet hányjanak a fontossági sorrendnek, és kényük-kedvük szerint újítsanak fel épületeket, költsék a közpénzt, addig sajnos Reviczky Gábornak lesz igaza – tisztelet a kivételnek.