Először nyílt levél szerepelt a címben, de a nyílt szó már magában tolakodó, kicsit erőszakos is, és azt sugallja, hogy ezt most el kell olvasnia mindenkinek. Éppen ezért lett a nyíltból őszinte, mert nem kell. Csak annak, aki szeretné. Aki úgy gondolja, hogy szeretne egyszer úgy nyugovóra térni, hogy másnap mikor megcsörren a telefonja és meglátja, hogy a párt magas rangú tisztviselője keresi, ne ugorjon össze a gyomra.
Kedves magyarkanizsai és zentai barátaim, szeretnétek-e egyszer nyilvánosan elmondani, a Szerb Haladó Párttal megkötött koalíciós szerződés miatt milyen kvalitású emberekkel vagytok kénytelen együtt irányítani a várost? Szeretnétek-e elmondani, hogy a Magyar Mozgalom embereivel szövetkezve próbáljátok meg egyes SZHP-s tanácsosokat megfúrni, lejáratni? Szeretnétek-e kimondani, hogy elég volt a törvényeket semmibe vevő igazgató bizottsági elnököktől és tagoktól érkező parancsok teljesítéséből, abból, hogy a neveiteket adjátok olyan döntésekhez, amelyekből később bírósági perek tömkelege lesz. Szeretnétek-e elmondani, hogy Magyarkanizsán és Zentán romokban a gazdaság? És szeretnétek-e – nemcsak a városháza folyosóján, hanem – egyszer nyilvánosan kimondani, hogy ti sem egyeztetek azzal, hogy Aleksandar Vučićot kellett támogatni az elnökválasztáson?
Szeretnétek-e kimondani, hogy nem szimpatikus számotokra, hogy az egyéb pártokból érkezők, akik korábban mindenki előtt lehordták a VMSZ-eseket, azonnal tanácsosok lesznek, például Zentán. Szeretnétek-e arról beszélni, hogy a saját szemetekkel látjátok a középszer előretörését, és hogy ennek nem lesz jó vége? Szeretnétek-e arról bármit is mondani, hogy a többségében magyarok lakta önkormányzatokban hogyan szorultok ki a döntéshozásból, hogy engeditek át az új vagy az éppen megüresedő munkahelyeket a koalíciós partnernek? Szeretnétek-e tíz év múlva a gyereketek, az unokátok szemébe nézni és azt mondani: én ebben nem vettem részt.
Ha nem szeretnétek, ha nektek ezek az állapotok megfelelnek, akkor semmi. Mindenki menjen tovább a maga útján. De ha mégis csak egy kérdésre is azt felelitek, hogy: igen, szeretnénk, akkor minden rajtatok múlik. Azon, hogy ki mertek-e állni és megszólalni. Bárhol, bármikor, nyilvánosan. Mert ettől is függ az, hogy tíz év múlva Skype-on vagy személyesen mondhatjátok majd a gyerekeiteknek, unokáitoknak, vagy saját magatoknak: minden este nyugodtan feküdtem le, nem féltem a másnaptól, ami tőlem tellett, azt megtettem.
Vendégszerzőnk: Surányi Zsolt
