Elnökségének századik napjára Donald J. Trump eljutott addig a fel- és beismerésig, hogy „a politika nem is olyan könnyű”. Ki gondolta volna! Az Obama-féle egészségbiztosítási reform (és jogok) első napra teli szájjal sok százszor beígért eltörlése sem sikerült, noha azt a republikánusok birtokolta többség még Obama elnöksége alatt hatvanvalahányszor megszavazta, mert tudta, hogy vétóba fog ütközni. Most viszont másodszori nekifutásra sem merték megszavazni, mert féltik a bőrüket a népfelháborodástól. Trump erről is elismerte, hogy „ki hitte volna, hogy az egészségbiztosítási ügy ilyen bonyolult!”
Az ingatlanmágnásból ingatag politikussá vált Trump beismerései természetesen becsületére válnak. Minden hivatalba lépőt megdöbbent és fejbekólint a világ legnagyobb hatalmával járó felelősség, és mindenki rengeteget tanul az első hetekben-hónapokban. Trumpnak is joga van tehát erre a fejlődésre. Csakhogy!
Csakhogy egész kampányát arra építette, hogy ő mindenre képes a korrupt, megalkuvó, megvásárolható politikusokkal szemben. Kampány alatti népszerűségének jelentős hányada abból fakadt, hogy olyan lappangó elégedetlenségeknek adott hangot, amilyeneket a kisemberek otthon vagy a kocsmában kiabálnak „világgá” – mert tudják, hogy senki sem kéri rajtuk számon azokat. Trump viszont kimondta – és ezért istenítették.
Soroljuk csak a trumpista szájhősködés leghangosabb és leglátványosabb példáit:
- Az első nap ukázba adja a mexikói határra való falépítést, amelyet majd a déli szomszéd fedez: két kudarc, mert sem Mexikó, sem a jobboldali kongresszusi többség nem hajlandó falat fizetni, inkább csak falazni.
- Az első nap megszünteti az egészségbiztosítási jogokat: kudarc, immár kétszer.
- Az első nap betiltja a muszlimok beutazását: kétszeri kudarc, mert a szövetségi bíróságok alkotmányellenesnek ítélték a sebtében összetákolt rendeleteket.
- Kínát azonnal devizamanipulátorként bélyegzi meg: kudarc, meg sem próbálta, mert nagytőkés haverjai tartanak a kínai piacról való kitiltásról.
- Kínától megköveteli, hogy állítsa le az észak-koreai diktátor atomfegyverkezését: kudarc, mert Hszi Csin-ping elnök „tíz perc alatt meggyőz[te] arról, hogy Kínának nincs ilyen befolyása Kim Dzsongunra” – ismerte el Trump.
- Az első nap kiszáll az Észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményből: kudarc, mert „a mexikói elnök, akivel nagyon jó viszonyban van és nagyon becsüli Mexikót, valamint a kanadai miniszterelnök, akivel szintén nagyon jó viszonyban van, az utolsó pillanatban felhívta, és felkérte, hogy legyen szíves ne tegyen ilyet, inkább tárgyalják újra az egészet” – Trump saját meséje szerint.
- Az első nap 35 százalékos vámot vet ki a kanadai árura: kudarc, mert a rönkfa-vám (csak annak az esetében merészelte megtenni) hatalmas felháborodást keltett, egy nap alatt vissza kellett vonni.
- Azonnal megtisztítja Washingtont a „politikai mocsártól”: kudarc, mert kabinetje tele van milliárdosokkal, akiknek közvetlen érdekeltségük van az orosz kőolaj és földgáz kitermelésében, valamint a hosszú iraki háború „kezelésének” vaskos nyereségű privatizálásában.
- Kiirtja a szélsőséges muzulmán terroristákat a föld felszínéről: titkos terv helyett harminc napot ad tábornokainak, hogy kidolgozzák a megoldást, noha ő maga „többet tud a terrorizmusról, mint a tábornokok”: kudarc, az 59 rakétát olyan óvatosan lőtték ki, hogy nehogy kért okozzanak a szíriai meg az orosz légierő kifutópályáiban.
- Az amerikai történelem legnagyobb adócsökkentését és legnagyobb gazdasági fellendülését fogja létrehozni: a száz nap letelte előtti utolsó pillanatban közzétett adóterv százmilliárdokat – ha elfogadják, ami fölöttébb kétséges – százmilliárdokat juttatna vissza oligarcha-haverjainak zsebébe (meg a sajátjáéba), míg a kisembernek jutna egy-kétszáz dollár évente.
És még sorolhatnánk. A száz nap kudarcait mi sem jellemzi jobban, minthogy az a Trump, aki előszeretettel ígérgetett fűt-fát a kampány alatt az első száz napra, most nevetségesnek tartja a száz nap eredményeinek elemzését.
A sikereket se hagyjuk ki azonban:
- Trump kilépett az Ázsiai Partnerségből – és ezzel átengedte a terepet a kínai dominanciának.
- Megszüntetett egy rakás környezetvédelmi előírást – szabad teret engedve ezzel a környezetszennyezésnek. Unokáink is érezni fogják…
- Miután számtalanszor idejétmúltnak nevezte a NATO-t, most megállapítja, hogy „már nem az”.
- Miután első nemzetbiztonsági tanácsadójának egy volt tábornokot tett meg (aki a republikánus konvención vezényelte a Hillary-ellenes „Lecsukni! Lecsukni!” skandálást, nem egész egy hónap alatt kénytelen volt elbocsátani, mert kiderültek eltitkolt orosz kapcsolatai, sőt a török diktátor, Erdogan javára végzett, zsírosan megfizetett washingtoni lobbymunkát. Michael Flynn most komoly veszélyben van, hogy őt fogják lecsukni tiltott külföldi ügynöki munkássága miatt.
- Miután a kampány utolsó három hónapjában a fehér szuprematista szélsőjobboldali Steve Bannon meg a kislányos bájjal hazudozó Kellyanne Conway mentette meg Trump jelöltségét – aminek következtében az első nemzetbiztonsági tanácstagságot, a második belső tanácsadói posztot kapott –, azóta az elsőt ki kellett törölni a tanácsból, a második pedig alig szerepel már a nyilvánosság előtt.
És még sorolhatnánk. Donald J. Trump belátta, de azt már nem ismeri el, hogy gőze nincs a politikához. Közönséges ingatlanmágnás ő, akinek a családi cégében megkérdőjelezhetetlen volt a szava és akarata – de a politika egy demokratikus társadalomban nem úgy működik. Erre a felfedezésre azzal válaszolt, hogy „az amerikai politikai rendszer elavult, és így nem lehet sikert elérni”. Igaza van. De azok juttatták hatalomra, akik – fehér szuprematista áldozati szindrómájuk következtében a rabszolgatartó oligarchák által írt alkotmányra esküsznek.
A kölcsönös és országos felháborodás-kiábrándulás elkerülhetetlen. Századik napja alatt Donald J. Trump elejétől végig a történelem legnépszerűtlenebb elnöke maradt.
