Figyelemmel kísértem eddig a https://covid19.rs honlapot, hiszen meglelhettem a régebbi adatokat, így nem raktároztam el azokat. Aztán a hét végén meglepődtem, mert a régi jelentések közül csak a 2020.05.04. előttiek maradtak meg, a többi eltűnt, ráadásul pedig csak az adott napi volt még látható, amikor megnéztem. Szerencsémre itt, a Szabad Magyar Szó cikkei között megleltem a többi napról szóló adatokat, így elkészíthettem egy összehasonlító adatbázist. Nem voltam kíváncsi az április elseje előtti, valamint a május 4. és június 30. közötti adatokra, mivel februárban és márciusban lassan növekedett a fertőzöttek száma, május adatait meg sem említem, ahogyan a választásokat követő napokról pedig azért sem akarok beszélni, mivel azok (a honlapról eltűntek) igencsak megkérdőjelezhetőek.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Ki kell még emelnem, hogy az említett honlap adatai szinte összehasonlíthatatlanok, ezért azokat át kellett dolgoznom, az abszolút számok (összesen tesztelt és a fertőzötteknek nyilvánított esetszáma) segítségével, meghatároztam az adott napra 1000 tesztelt egyénből fertőzöttnek nyilvánítottak számát, ezeket pedig meg lehet nézni a mellékelt két táblázatban. Hogy mindenki számára láthatóvá is váljon mindezt kimutattam egy-egy diagramban, amelyek alapján következtetéseket mertem levonni.

  • 1) Április elején körülbelül egy hétig robbanásszerűen növekedett a fertőzöttek száma. Ezt követően, a megszigorító intézkedések hatására május elejére sikerült a lassítás.
  • 2) Már a májusi ünnepek előtt egyes intézkedéseket megszüntettek, majd a választások közeledtével bekövetkezett a „nyitás” kezdete, de feltételezem, mindezt csak úgy tudták az illetékesek igazolni, hogy letagadták a valós adatokat.
  • 3) Júniusra már szinte minden intézkedést megszüntettek, amit (szintén csak feltételezem) a valós adatok elhallgatása követett,
  • 4) Július végére már olyan nagy mértéket öltött a lakosság fertőzöttsége, ami lehetetlen volt letagadni, mindezt látható a 2. diagramból is.
  • 5) Júliusban beállt egy állapot, amit szinte lehetetlen volt megváltoztatni, így az augusztus eleji enyhe csökkenést nem lehet sikernek elkönyvelni. Eközben Kína után egész Európában megkezdődött a vírusfertőzés 2. fázisa, ma már Magyarországon is ezzel szembesülnek, ebből pedig egyértelműen az következik, a napokban Szerbiában is várhatjuk a fertőzöttel számának újabb növekedését.
  • 6) Most már az illetékesek le sem tagadhatják, valami nem volt rendben az adatok közlésével május 4-ét követően (eltűntek az archívumból), azaz igencsak gyanús az ebben az időszakban közzétett közlemények valóságtartalma!

Statisztikai adatok covid19.rs honlapon (Fotó: Képernyőkép)