„Látod, hogy össze tudtok fogni, ha komoly dolgokról van szó” – írt rám a minap a még fiatalon Máltára költözött gyermekkori barátnőm. Igen, vágtam rá azonnal, de be kellett vallanom, hogy ezen magam is meglepődtem. Igen, megdöbbentem, hogy azt láttam, a vajdasági magyarok képesek még valami érdekében összefogni, nem csak acsarkodni egymásra, veszekedni és a közösségi oldalakon szapulni egymást. Vagy eleve úgy elhessegetni a probléma megoldását, hogy ezért vagy azért úgysem menne, nem is érdemes próbálkozni. Amiért összefogtunk, az egy nagyon nemes cél. Egy kisbaba élete a tét, akinek a gyógykezelése olyan szemtelenül sokba kerül, hogy az nem is felháborító, hanem annál sokkal több.

A most nyolc hónapos bajmoki Gajódi Pál Olivérnél spinális izomatrófiát, vagyis gerinceredetű izomsorvadást állapítottak meg, annak is a legsúlyosabb fajtáját, az 1-es típusút. A betegség a gerincvelő mozgató idegsejtjeinek fokozatos elvesztését eredményezi, az idegsejtek pusztulása pedig izomgyengeséget, sorvadást okoz a kapcsolódó izmokban. Három hónapos korában a szerb állam még támogatta a kisfiú életmentő gyógykezelését, április eleje óta azonban Olivér ismét kórházban fekszik, géppel segítik a légzését. Mivel Olivér állapota rosszabbodott, az állam nem hajlandó támogatni a további gyógykezelését, aminek ára körülbelül 2 millió euró. Ennyibe kerülne a kisfiú génterápiája, amire a pénzt a szülők önerőből képtelenek előteremteni.

Azt látom, hogy az emberek jótékonysági licitálást szerveznek, területileg szerveződtek, és limonádét, palacsintát, kalácsot árultak, jótékonysági bulit szerveztek, saját kezdeményezésre dobozokat tesznek ki az üzletükben, boltjukban, hogy az emberek adományt tehessenek bele, sőt, a templomban is gyűjtenek a kisfiú részére. Gyűjtenek és adakoznak.

Rá kellett jönnöm, az utóbbi napokban tényleg olyat tapasztaltam, amit már régen, vagy inkább soha: csak a jót láttam a közösségi oldalakon, a tenni akarást, azt, hogy a körülöttünk élő emberek mennyire kreatívak, ügyesek, okosak és nemesek. Jobbnál jobb ötletekkel rukkoltak elő annak érdekében, hogy a szükséges pénz ne csak összegyűljön, hanem minél előbb a szülők számláján landoljon.

Olyan jó lenne, ha nemcsak egy gyermek miatt, az ő gyógyíttatása érdekében tudnánk így viselkedni, hanem mindig, a saját gyermekeink érdekében is, hiszen az ő létük, az ő megmaradásuk is tét.

Jó lenne, ha ezt mindannyian látnánk, megtapasztalnánk és visszanyernénk a saját magunkba vetett hitet is. Most láthatjuk, megy ez nekünk, tudunk közösen tenni, dolgozni, álmodni és nagy dolgokat megvalósítani.

Tegyünk most Olivérért, és közben saját magunkért, a mi közös jövőnkért is!

„Nagy hitet nagy harcok teremtenek, és nagy bizonyságok nagy próbák eredményeként születnek. Nagy győzelmek pedig csak nagy megpróbáltatások után várnak ránk.” (Smith Wigglesworth)

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör augusztus 20-ai számában jelent meg.