Pásztor István, a VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió műsorában azt mondta, hogy szerinte a szerb állam megfelelő módon kezeli a koronavírus-járványhelyzetet, de továbbra is be kell tartani a válságstáb kötelező és javasolt óvintézkedéseit, hogy olyan alacsonyak maradjanak a koronavírus-számok Szerbiában, mint az utóbbi időben – írja a Pannon RTV honlapja.
„Az influenza elleni védekezésre is érdemes odafigyelniük a veszélyeztetett csoportoknak – figyelmeztetett a VMSZ elnöke, aki elmondása szerint minden évben beadatja magának a védőoltást.
„Okvetlenül vegyék föl a védőoltást az idősebbek, a krónikus betegek, azok, akiknek a munkája olyan, hogy sok emberrel találkoznak, érintkeznek. Az idén a koronavírus miatt, és egyáltalán a jelenségeknek az ellenőrzése, fölfejtése, megfejtése miatt azt gondolom, hogy külön fontosságot bír az influenza elleni oltásnak a fölvétele” – mondta többek között Pásztor.
Pásztor István (Fotó: archív)