Ivana Prokić epidemiológus, az Együtt a Covid ellen (Ujedinjeni protiv kovida) mozgalom egyik tagja szerint Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának növekedése a fejlemények tükrében várható volt. A szakember szerint egy hónapja, amikor a helyzet jónak volt mondható, akkor kellett volna meghozni bizonyos rendelkezéseket, nem pedig azzal dicsekedni, hogy Szerbiában milyen jó a járványhelyzet– írja az N1.

Prokić azt mondta, hogy nincs bizalma a köztársasági válságstáb iránt, mert szerinte a kormány érdekeit védik, nem pedig a közegészségügyet szolgálják.

„Továbbra sem hiszek a számokban, mert semmi nem változott nyár óta, amikor megbizonyosodtunk róla, hogy manipulálják az adatokat. Egy hónapja relatív jó helyzetben voltunk, ez látszott a kollégákon is, akik egy kicsit többet pihenhettek. Akkor kellett volna bizonyos rendelkezéseket hozni, és most nem lennénk ilyen helyzetben. A kormány meg a válságstáb ehelyett azzal dicsekedett, hogy az egész világon nálunk a legjobb a járványhelyzet” – mondta az epidemiológus, aki szerint október elején kezdett folyamatosan nőni a fertőzöttek száma, két hete pedig ez még jobban kifejezésre jutott.

„Láthattuk a világban, hogy egyes intézkedések két hét alatt meghozzák a várt eredményeket, volt idő rá, hogy reagáljanak, mégsem tették meg. A vírus hasonlóan viselkedik, mint tavasszal, de az illetékesek most sem reagáltak a kellő módon. A számok változása azt mutatja, hogy semmilyen megelőző intézkedéseket nem tettek, és fogalmuk sincs mely korosztályt kéne tesztelniük, hogy 8.000-10.000 napi  teszt nem elegendő, és hogy senki nem tudja hány fertőzött van valójában az országban, vagyis a járvány már nincs ellenőrzés alatt“ – érvelt a járványügyi szakorvos az N1 televízió műsorában.

Ivana Prokić azt is elmondta, hogy az Együtt a Covid ellen mozgalom orvosai felajánlották segítségüket az egészségügyi minisztériumnak, illetve Zlatibor Lončar egészségügyi miniszternek, de javaslataikat válaszra sem méltatták.

A válságstáb egy korábbi ülése (Fotó: archív)