Lebukása volt az első alkalom, hogy Szájer József részt vett David Manzheley szexpartijain – mondta a 29 éves doktori hallgató a katalán La Vanguardiának adott videóinterjújában – írja a 444.hu.
A fiatalember arról beszélt, hogy rendszeresen szervez a múlt péntekihez hasonló szexpartikat, amelyek a járvány előtt sokkal nagyobbak is voltak, rendre száz körüli résztvevővel.
https://www.facebook.com/1406386486355924/videos/370518174250584
Mint mesélte, a pénteki különleges buli volt, amin elvben csak olyanok vehettek részt, akik már átestek a covidon, így immúnissá váltak a betegségre. Azt is állította, hogy a rendőrök tájékoztatása szerint egy riválisa nyomta fel, hogy „több férfit csábítson át a saját bulijaira”.
A Telex értesülései szerint Manzheley az Onet nevű lengyel lapnak azt mondta, hogy ezeken a szexorgiákon vannak ukrán, francia, német, holland, luxemburgi, svájci és spanyol politikusok. A leggyakoribb vendégek azonban a lengyelek és a magyarok.
„Számos közszereplő jelenik meg a rendezvényeimen. Mind családos emberek és kezdetüktől fogva azt kérik, az orgiákon való részvételük maradjon titokban” – mondta többek között a fiatalember.
Manzheley szerint nem Szájer volt az egyetlen jobboldali politikus Közép-Kelet-Európából, aki hasonló rendezvényeken részt vett, a szervező a lapnak azt is állította, hogy összesen kilenc olyan fideszes politikusról tud, aki jelen volt már a bulijain, több más helyi politikus és külföldi képviselő mellett.
Szájer József (Fotó: archív)