A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi felmérése szerint Szerbiában az év végéig akár 140–160 ezer munkahely is megszűnhet. Ennek elsődleges oka – sajnos – a világjárvány gazdaságra gyakorolt hatása. Ez alól Szerbia sem kivétel annak ellenére, hogy a hivatalos szervek, elsősorban a vezető politikusok nyilatkozatai szerint nálunk ezen a téren nincsen különösebb probléma, a statisztikai hivatal ugyanis folyamatosan azt igyekezik az emberekbe sulykolni, hogy a gazdaságunk tovább bővül, és a fejlődés szempontjából európai viszonylatban is előkelő helyen állunk.

Kétségtelen, hogy a kormány bizonyos intézkedései eddig is enyhítették a gondokat, s ezt a Nemzetközi Valutaalap szakemberei sem vonják kétségbe, azonban szem előtt kell tartani, hogy a polgárok mozgáskorlátozása mindenképpen hatással van elsősorban a vendéglátóiparra, az idegenforgalomra, de a különféle szolgáltatásokra is.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Bennünket az sem vigasztalhat, hogy máshol még rosszabb a helyzet. A gazdasági-pénzügyi szempontból borotvaélen táncoló országok vezetői meglehetősen kapkodva igyekeznek menteni a menthetőt. Szerencsére Magyarországon, legalábbis a hivatalos tájékoztatás szerint, kissé más a helyzet. Mivel a gazdaság az utóbbi években komoly lendületet vett, volt/van mihez nyúlni, már ami a bajba jutott cégek és vállalkozások megsegítését illeti. Ezzel szemben Szerbiának kevésbé jó a helyzete, hiszen emlékezünk még, a minden nagykorú polgárnak kiosztott 100-100 eurót is csak külföldön felvett hitelből sikerült biztosítani.

A munkanélküliség esetleges növekedésével kapcsolatban az IMF elemzése emlékeztet arra, hogy nálunk legalább 100 000 ember olyan vállalatokban dolgozik, amelyek komoly fizetési gondokkal küzdenek, tehát a tulajdonosok kénytelenek lesznek a megválni a dolgozók egy részétől.

Ugyanakkor a régi/új miniszterelnök nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az utóbbi három és fél évben 14,8 százalékos volt a gazdasági növekedés, és 6 százalékkal csökkent a munkanélküliség. Szerinte a foglalkoztatottak száma tíz százalékkal nagyobb, mint 2016-ban, s ez nem kevesebb mint 200 000 új munkahelyet jelent.

A szakemberek a fenti adatokat fejcsóválással veszik tudomásul, mert – értékelésük szerint – ennél sokkal kevesebb új munkahelyet teremtett a szerbiai gazdaság. Arról nem is szólva, hogy a kormány már év(tized)ek óta mélyen hallgat az elvándorlás munkanélküliségre gyakorolt hatásáról. Ők ugyanis „elfelejtik” megemlíteni, hogy a nyugati országok munkaerőpiaca a nyugat-balkáni térségből a szakmunkások százezreit szippantotta fel. A „forrásokból” Szerbia sem maradt ki. Erre lehet következtetni abból is, hogy az államelnök az utóbbi egy-két évben szinte drámai hangon hívta fel a figyelmet a szakképzett munkaerő hiányára, de az időnként megrendezendő munkaerőbörze adatai is ezt mutatják. Másrészt a gépjárműgyártáshoz kötődő cégek az utóbbi időben legalább 15 százalékkal voltak kénytelenek csökkenteni a dolgozóik létszámát. A szállodaiparról talán nem is kellene külön szót ejteni, hiszen az idegenforgalomban bekövetkezett leállás sok ezer embertől elvette a kenyérkereseti lehetőséget.

A hozzáértők arra is felhívták a figyelmet, hogy az eddiginél sokkal nagyobb beruházásokra volna szükség, amennyiben erőteljesen növelni szeretnénk a foglalkoztatottak számát. Bizonyos számítások szerint egyetlen új munkahely megteremtése 15–40 ezer euró értékű tőkebefektetést igényel. Ha tehát csak a fenti kisebb összeget vesszük alapul, s megszorozzuk a kormányelnök által emlegetett kétszázezres létszámmal, kiderül, hogy testvérek között is hárommilliárd eurós beruházásról lenne szó, márpedig ilyen méretű befektetés nem történt Szerbiában.

Hogyan lehetséges tehát, hogy a hivatalos kimutatás hatalmas foglalkoztatási lendületről beszél? Nos, ennek a statisztikai módszer a magyarázata, ugyanis a nyilvántartások szerint, amennyiben valaki akár csak három napot dolgozott, máris „munkaerőnek” számít. Azt pedig a gyakorlatból tudjuk, hogy főleg a kis- és középvállalkozásokban a tulajdonosok olykor mindössze két-három hónapig alkalmaznak új munkaerőt, majd a szerződés lejárta után néhány napig „pihentetik” a munkaviszonyt, s ezt követően ismét bejelentik őket. Ebből eredően ugyanaz a személy egy évben akár négyszer is új munkaerőként jelentkezik. Persze, csak a statisztikában. Arról nem is szólva, hogy ezek az adatok olykor egy-másfél évet is késnek, tehát a jelenlegi valós állapotokról csak jövő ilyenkor kaphatunk elfogadható adatokat.

Addig azonban politikailag jól lehet játszadozni az adatokkal.

Both Mihály

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör hetilapban jelent meg.