Visszalapozva a Családi Kör hetilap tavalyi számai között, az október elsején megjelent újságban több írás is a 2000. október 5-ei forradalomról és annak következményeiről szólt.
Megint felidézve a húsz évvel ezelőtt történteket, úgy érzem, időről időre fel kell tenni a kérdést: Mi és ki ellen harcoltunk, és mit értünk el? Vajon túlságosan is előtérbe került Slobodan Milošević leváltása, s emiatt háttérbe kényszerült az a törekvés, hogy a zsaroláson, kizsákmányoláson, megfélemlítésen alapuló rendszert szétziláljuk? Úgy tűnik, igen, hiszen ma ugyanazok vezetik az országot, akik akkor ott álltak a szerb elnök mellett.
Hitelesek-e az ő szájukból elhangzó ígéretek a szebb, kiszámíthatóbb, biztonságosabb jövőről?
És hitelesek-e azoknak a politikusoknak a mondatai, akik évtizedek óta pártjuk elnökségébe tartoznak, s azóta ígérik a jobb életet, miközben a gyerekeik, unokáik külföldön tanulnak, dolgoznak?
Ha ők ennyi év alatt nem tudtak megteremteni olyan életkörülményeket, hogy a legközelebbi hozzátartozóik a szülővárosukban építsék azt a csodálatos jövőt, amely a legtöbb esetben a választások előtt jelenik meg a választási plakátokon, szórólapokon, akkor mi alapján lehetne elvárni tőlük, hogy mások életét pozitív irányba legyenek képesek terelni?
Pár évvel ezelőtt egy, a Szabad Magyar Szóban megjelent írásban az egyik középkorosztályhoz tartozó szülő azt mondta, elég csak körülnézni, milyen vezetőket választottak maguknak az emberek, hiszen ebből azonnal kiderül, hogy a város felvirágoztatása helyett a visszafejlődés következik majd. Azt is közölte, hogy az ő generációja már elbukott, nem tudta véghezvinni a változást, így a vele egyidőseknek egy komoly feladatuk maradt: minden erejükkel megpróbáljanak egy olyan generációt felnevelni, amely nemet mond a szóbeli fenyegetésekre, a diktatórikus módszerekre, a(z igazgató)választások előtti négy- vagy hatszemközti nyomásgyakorlásokra, és amely kiáll magáért és az igazáért. Ha ez sikerül, akkor van esély arra, hogy egy nap megteremtődnek a feltételek egy olyan élethez, amelyben az igazgatók a munkásaikért harcolnak, és nem azért, amit a pártjuk kér tőlük; amelyben mindenkit, aki arra rászolgál, megbecsülnek, függetlenül attól, hogy mi a szakmája… Ehhez viszont az is kell, hogy az új generáció ne váljon köddé, vagyis hogy szülőföldjén képzelje el a jövőjét. Emberpróbáló feladat előtt állnak az iskolások szülei.
Eredmény: huszonöt év múlva.
A cikk nyomtatott változata a Családi Kör január 7-ei számában jelent meg.
Illusztráció (Fotó: rawpixel.com – www.freepik.com)