Egy vadállat, akire gyerekek oktatását bízták, tizenkét év alatt legalább nyolcszor erőszakolta meg a rá bízott lányokat – így mondanánk hétköznapi nyelven azt, ami az elmúlt napokban lázban tartotta a szerbiai közvéleményt, és amit a jogászok nehezen értelmezhető bikkfanyelvén így fogalmaznak meg: „Az ügyészség kihallgatta Miroslav Aleksić rendezőt, a Stvar srca színitanoda vezetőjét, és harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte nyolcrendbeli nemi erőszak és hétrendbeli tiltott nemi viselkedés miatt. Kihallgatásakor Miroslav Aleksić tagadta, hogy elkövette volna az ellene felhozott vádakat” – közölte a belgrádi ügyészség hétfőn.

Miroslav Aleksićet azzal gyanúsítják, hogy 2008 és 2020 között nyolc esetben követett el nemi erőszakot, hét alkalommal pedig tiltott, nem megengedhető módon közeledett összesen hat lányhoz, akik közül az egyik kiskorú. Több sértett esetében a gyanúsított a bűncselekményt akkor követte el először, amikor még kiskorú volt az áldozat, majd ezt többször is megismételte a nagykorúvá válása után is, mutatott rá az ügyészség.

Néha az embernek az az érzése, hogy a jogászok bikkfanyelve, ha a közérthetőséget nem is igazán segíti, arra mindenképpen jó, hogy kicsit eltávolítsa a borzalmat. Hogy ne kelljen azonnal, első hallásra/olvasásra szembesülni a rémségekkel, hogy az agynak, miközben lefordítja a szavakat „emberi nyelvre”, legyen ideje felkészíteni a zsigereket is arra, amit meg kell érteni.

Ebben az esetben azt, hogy miközben az ország zöme vasárnap éppen arra ébredt, hogy hű, most aztán tényleg hideg van, meg havat is kell takarítani, az egyik legnagyobb példányszámú napilap, a Blic közölte Milena Radulović színésznő vallomását arról, hogy annak a színitanodának az oktatója, ahová azért járt, hogy minél alaposabban felkészülhessen a színművészeti egyetemi felvételire, két alkalommal is megerőszakolta. Akkoriban Milena még kiskorú volt. Erőszaktevője pedig a tanára. Aki egyúttal ismert rendező, forgatókönyvíró és az eddig igencsak jó nevűnek számító Stvar srca színitanoda tulajdonosa és vezetője. Egy köztiszteletben álló művész, akit a szakma nagyra tartott, akinek az iskolájában nemzedékek egész sora tanult, akit keménykezűnek ismertek ugyan, de olyan szakembernek tartottak, aki nagyon jól felkészíti növendékeit majdani hivatásuk gyakorlására. Milena akkor tizenhét éves volt, a tanoda vezetője hatvanegy…

Milena Radulović ismert színésznő. De ezt a történetet nem egyedül meséli el. Olyan lányok, fiatal nők is beleszövik saját élményeiket a mondandójába, akik nem annyira ismertek és nem annyira bátrak, mint ő. Nők, akik személyazonosságukat a rendőrségen ugyan vállalják, de azt nem szeretnék, ha a nyilvánosságban is névvel, arccal kellene szerepelniük. Nem szeretnének ugyanis másodszor is áldozattá válni. Ezúttal azok áldozatává, akik nagyképűen, gúnyosan, kioktatóan, hitetlenkedve hangoztatják, hogy ők bizony nem vártak volna éveket egy-egy ilyen vallomással.

Miroslav Mika Aleksić színitanodájában több mint háromezer fiatal tanult eddig. Afféle „tehetségkeltető” volt ez, ahová a szülők tehetséges – vagy annak vélt – gyermekeiket íratták be még egészen fiatal korban, sokszor már általános iskolásként. Minden meghirdetett felvételire több százan jelentkeztek, de csak hetet-nyolcat fogadott az intézmény, ahol aztán igazán szigorú fegyelem uralkodott. Az órák a Miatyánkkal kezdődtek minden egyes alkalommal, hetente el kellett olvasni egy könyvet, rendszeresen kellett színházba járni, filmeket nézni, elemezni. Oda kellett figyelni az öltözködésre; a lányok nem járkálhattak nadrágban, a fiúknak meg kellett tanulniuk, hogy tornacipőt csak tornaórán lehet viselni. A csoportokban nagy szerep jutott a vallás népszerűsítésének. Az oktató nagyon szigorú volt: aki nem azt és nem úgy tette, ahogyan ő elvárta, azt megszégyenítette. A szülőket gyakorlatilag teljesen kizárta a tanoda életéből, és azon volt, hogy szerepüket a gyerekek előtt is folyamatosan leértékelje.

S hogy miért mégis az elképesztő népszerűség? Mert „aki Mikától jött”, szinte biztosan bekerült a vágyott színművészeti egyetemre. Mert neve szinte menlevél volt mindenhova. Éppen csak kibírni volt nehéz…

Ezeket a lányokat használta ki, erőszakolta meg a „rendező úr”. Folyamatosan. Sokszoros visszaesőként. „Súlyos belső küzdelmek után néhány bátor lány és én úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a bántalmazásnak. Nem adjuk fel. A kiskorú lányok megerőszakolása és a pedofília tiltott dolog” – írta Milena a közösségi médiában.

A rendőrség még vasárnap este előállította Aleksićet. Őrizetbe vették. A közösségi média pedig szinte felrobbant. Pályatársak, közéleti személyiségek álltak ki sorban a bántalmazottak mellett. A belgrádi Színművészeti Egyetem támogatásáról biztosította az áldozatokat, és elhatárolódott a rendezőtől, mondván, hogy ott sosem tanított. A legnevesebb színészek, rendezők ítélték el egyhangúlag a történteket, és mondták el, hogy a vasszigorról ugyan tudtak, de „ezt azért” nem gondolták volna.

Biljana Mašić, a Színművészeti Egyetem tanára és egyúttal Aleksić neje hétfőn szólalt meg: „Lesz, ami lesz” – mondta, miközben ezernyi kérdés lett volna hozzá, kezdve attól, hogy tudott-e arról, mit művel a kedves férje és kollégája, egészen addig, hogyan volt képes évtizedeken át semmit sem tenni sem a maga, sem a bántalmazott lányok érdekében.

Aleksić ügye viharos sebességgel hasított végig az exjugoszláv térségen. A szarajevói Színpadi Művészetek Akadémiájának a dolgozói közleményben bátorítják a zaklatottakat, hogy jelentsék az őket ért sérelmeket, és az intézmény kötelezte magát, hogy minden „nem megfelelő” magatartást azonnal és keményen büntetni fog. „A szarajevói akadémián nem tolerálunk semmiféle visszaélést, zaklatást” – olvasható a közleményben. Facebook-csoportok alakultak, ahol emberek mesélnek az őket ért zaklatásokról. Kibeszélik azt, ami eddig kibeszélhetetlennek tűnt, s legalább annyi könnyebbségük van, hogy tudják: nincsenek egyedül a bajukkal.

És nem ítélik el őket.

Ugyanis a nyilvánosságban valamelyest is ismert személyek részéről nem hangzott el relativizálás, senki sem kérdezte sem Milenát, sem társnőit, hogy „minek mentek oda”, ha pedig valaki a közösségi média kommenthuszárai közül rákezdett volna az áldozathibáztatásra, azonnal helyretették.

És ez valahol biztató. Míg Magyarországon nem kevesen kérdőjelezték meg hasonló esetekben a történteket elmesélő nőket, Szerbiában, úgy tűnik, ez ma vállalhatatlan álláspont.

Ez ad reményt arra, hogy egyre kevesebb szexuális ragadozó merje megvalósítani perverz vágyait. Mert egyre inkább tudatára ébredhet: nem, senki sem fogja megérteni, kirekesztik és megvetik mindenütt azt, aki visszaél a kiszolgáltatottak helyzetével. Kövessék el azt akár tettel, akár szóval.

És ez így van jól.

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör hetilap 2020. január 21-ei számában jelent meg.

Miroslav Aleksić