Oroszországnak egy Mandelára és reformokra lenne szüksége, Olaszországnak kormányra, Európának vakcinára, az Egyesült Államoknak pedig alázatra – erről írt a héten a világsajtó.
Oroszországnak reformokra van szüksége
A londoni The Observer azokról a tüntetésekről ír, amelyek Alekszej Navalnij bebörtönzése miatt szerveződtek:
„A tiltakozások elnyomásának durva kísérletei továbbra is feldúlják az orosz társadalmat. Oroszországnak sürgősen politikai reformokra van szüksége – mielőtt kettészakadna az ország. Navalnij olyan mozgalom vezetője, amelyet nem lehet elhallgatásra kényszeríteni.”
A római La Repubblica is a tüntetésekről írt:
„A tiltakozások három dolgot jeleznek: a Kreml iránti elégedetlenséget, Putyin fő politikai vetélytársának népszerűségét, valamint a letartóztatások és más kemény intézkedések elhibázott voltát.
A tüntetések kiterjedtek: Vlagyivosztoktól a szibériai Jakutszk városig tüntetnek az oroszországiak. Amikor tizenegy időzónán keresztül emberek ezrei vonulnak az utcára, annak meglehetős figyelmeztető erővel kell bírnia.”
Putyin súlyos nyomás alatt áll, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung:
„Bár nem ezek voltak az első tüntetések Putyin ellen, a mostani elégedetlenség nyugtalanságot kelthetett a Kremlben. Ugyanakkor Navalnij még a rezsim megbuktatásra sem szólította fel a tüntetőket, csak szabadon bocsátását követelte. Különösen szembetűnő, hogy a tüntetések az egész országban zajlottak. Húsz év putyinizmus után a neheztelés országossá vált.
A moszkvai független Nezaviszimaja Gazeta napilap elismeri a tüntetések új minőségét:
„A fiatal tüntetők üzenete az ellenük felvonuló biztonsági erők számára a következő volt: »Nem félünk!«
Ám még a szakértők sem tudják megmagyarázni, hogy a tüntetések hová vezethetik az orosz társadalmat. Navalnij taktikája ugyanis nem világos. A börtönből akarja vezetni a tiltakozásokat?
Elméletileg ez lehetséges lenne, de ehhez az ellenállás vitathatatlan szimbólumává kellene válnia, olyanná, mint például Nelson Mandela volt valamikor. Navalnij azonban ezt a státust még nem nyerte el.”
Az oltások késése nehezen fogadható el
Az Európai Bizottság felháborodással reagált arra, hogy az angol–svéd AstraZeneca vállalatcsoport késlekedik a vakcinaszállítmányával. A bécsi Standard napilap erről ezt írja:
„Helyes, hogy az EU ragaszkodik a szerződések betartásához. Hiszen az AstraZeneca, miután előzetes szerződést kötött Brüsszellel, milliós előleget kapott a vakcina előállításához, teszteléséhez és a gyártás kiterjesztéséhez. Ennek ellenére el kell ismernünk, hogy az oltóanyaggyártás kockázatokat rejt magában.”
A Le Parisien regionális napilap is a koronavakcinák szállítási késedelméről ír:
„A közvélemény úgy vélte, hogy számos oltás ultragyors, a modern gazdaságtörténetben példátlan kifejlesztése véget fog vetni kínjainknak.
A Pfizer és az AstraZeneca gyógyszergyárak azonban nem teljesítik a vállalásaikat.
A büntetés azonnal bekövetkezett: a tervezettnél nehezebb lesz az európai lakosság 70 százalékát beoltani a nyár végére.”
Az EU a hibás az oltások késéséért, írja a londoni The Times:
„Nem meglepő, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti beoltottsági arányok jelentős különbsége miatt a zavarba jött Brüsszel azzal fenyegetőzik, hogy blokkolja az Egyesült Királyságba irányuló oltóanyag-szállításokat. Végül is az Egyesült Királyság már több millió embert oltott be.
Ennek ellenére az oltási nacionalizmus rossz vért szül. Ha az EU valakit hibáztatni akar a lassú munkáért, akkor csak a saját döntéshozatali folyamatát kell megvizsgálnia.
A szándék igazsága maga a tett
Joe Biden hivatalba lépése kapcsán a zürichi Sonntagszeitung ezt írta
„Egomániás és hisztérikus ellenfelek irgalmatlan politikai háborút vívnak egymással. Biden azt állítja, hogy a mostani helyzeten változtatni akar. De itt Hegel szava érvényes: a szándék igazsága maga a tett.
Bidennek eddig nem sikerült bizonyítania, hogy komolyan törekszik az »egységre«.
Az elnök nem tartja szükségesnek kommentálni az elődje elleni második felelősségre vonást (impeachment). Biden valószínűleg azt sem óhajtja megakadályozni, hogy pártja bosszút álljon Trumpon.
Több más megnyilatkozásával és első elnöki lépéseivel megmutatta, hogy egyetért azokkal, akik nem akarják elfogadni az alapvetően másként gondolkodókat.”
Amerikának normalitásra és alázatra van szüksége
Amanda Gorman fiatal költőnő szerepét – akit Joe Biden amerikai elnök beiktatásakor ismert meg a fél világ – a Neue Zürcher Zeitung am Sonntag kritikusan látja:
„A 22 éves, harvardi diplomás Gorman egyik napról a másikra a demokraták új bálványa lett. Ugyanakkor ebben a válságban Amerikának nem fényűző, kivételesen elitista jelenségekre van szüksége, hanem inkább a normalitásra, a valóságra, a szerénységre. Olyasvalamire, amivel mindenki azonosulni képes. Erre azért van szükség, mivel azok az amerikaiak, akiknek órákig kell sorban állniuk az ételért, tudják, hogy semmilyen esemény részesévé sem válhatnak a Capitoliumban. Tudják, hogy soha nem lesznek olyanok, mint Gorman vagy az Obamák.”
Conte után Conte?
A madridi El Mundo az olasz kormányválsággal kapcsolatban megjegyzi:
„Egy olyan országban, amelynek 1945 óta csaknem 70 kormánya volt, egy kormány megbuktatása valójában nem nagy hír.
Giuseppe Conte miniszterelnök lemondása azonban destabilizálja Olaszországot a világjárvány harmadik hulláma kellős közepén.
Tehát Olaszország a lehető legrosszabb pillanatban tér vissza a káoszba, miközben az egészségügyi rendszerének összeomlása fenyegeti, és a gazdasági válság az országban egyre drámaibbá válik.”
Koronavírus és vakcina (Illusztráció: Pixabay)
