Olyannyira nem tudja eldönteni Aleksandar Vučić kormányfő-államfő, hogy kinek adja át miniszterelnöki foteljét, hogy nem kizárt egy újabb előrehozott parlamenti választás kiírása, amelyre augusztusban vagy szeptemberben kerülne sor – írta meg az ilyen hírek köztudatba dobásával megbízott bulvármédia. A polgárok leginkább megrökönyödtek ezen a híren, hiszen a többségnek végképp elege van a szinte már kóros gyakorisággal kiírandó választásokból, úgyhogy nem is igazán értik, miért van szükség a tavaly áprilisi szintén rendkívüli parlamenti választások és az idei elnökválasztások után igen gyorsan egy újabb rendkívüli voksolásra.

Az illetékesek, vagyis a Szerb Haladó Párt tisztségviselői az erre vonatkozó újságírói kérdésekre csak annyit mondtak, erről döntés még nem született, vagyis szándékosan nyitva hagyták a kérdést, hadd rágódjon rajta a közvélemény, amely addig se foglalkozik a lényegi dolgokkal. Például azzal, hogy miközben az uralkodó párt szerint világrekorderek vagyunk a gazdasági növekedés tekintetében, addig egy másik – nem a haladók által ellenőrzött forrás által készített – felmérés arra mutatott rá, hogy a szerbiai bérektől a legtöbb afrikai ország bérszintje is magasabb, miközben korábban a fekete kontinens volt a nyomor, az éhezés, a szegénység szinonimája. De összességében is elmondható, hogy amióta a haladó párt hatalomra jutott, néhány rövidebb időszakot leszámítva az ország vagy választásokra készült, vagy kampányban volt, vagy pedig várt a kormány megalakulására, miközben a törvényhozás, a reformok, a gazdaság fellendítése másodlagos volt. Vučićék elsősorban arra helyezték a hangsúlyt, hogy olyan finomhangolásokat végezzenek a rendszerben, amelyek statisztikailag látványosan kimutathatók, illetve amelyekkel kampány idején kábítani lehet a népet. Így például az áprilisi elnökválasztások előtt sebtében átadták Szabadkánál az Y-ág elnevezésű kerülőút egy szakaszát, amely valójában semmivel sem enyhíti a várost elárasztó teherautók okozta káoszt, ugyanis az a szakasz, amerre azok kerülni tudnának, még évekig nem fog elkészülni. Most pedig olyan információk hallhatóak az észak-bácskai városban, hogy a polgármester hetente jár a vízművek igazgatójának nyakára, hogy oldja meg a vasúti híd alatt, nagy esőzések idején felgyülemlő víz problémáját.

A lakosságnak talán egyetlen rétege van, amely örül a gyakori választásoknak: azok, akik szavazataikért pár ezer dinárt, ajándékcsomagot kapnak, utaztatják őket és a „spontán megtörténő nép” eljátszásáért nagygyűlésenként napidíjakat kapnak. Ők nyilván nem bánnák, ha tényleg folyamatosan kampány lenne, hiszen akkor lenne miből élniük, hiszen a választások miatt a hatalom a munkahelyteremtéssel és az életszínvonal fellendítésével már nemigen tud foglalkozni.

Ami az ellenzéket illeti, a pártok többsége szokás szerint tárt karokkal várja az újabb választást, azt üzenik, hogy most aztán jól megverik Vučićékat és átveszik a hatalmat. Ebből a sorból csak a Dveri lóg ki, akik látszólag értelmetlen javaslattal álltak elő, amin azonban legalább elgondolkodni érdemes lenne. Ők a teljes ellenzéket bojkottra szólítanák fel, mert szerintük a korábbi választások során tapasztaltak alapján Szerbiában nincsenek meg a feltételek a szabályos és korrekt választások lebonyolítására. A teljes ellenzékkel tárgyalni szándékoznak erről a lépésről, ha aktuális lesz. És tényleg, a tavalyi parlamenti választásokról is tudjuk, hogy az EBESZ utólag elmarasztaló jelentést adott róla, az elnökválasztáson és az azt követő önkormányzati megmérettetéseken is verőlegények, gyanúsan kitöltött szavazólapok, a választási anyaggal elkövetett gyanús történések voltak, tehát jelenleg a hatalmiak annyiszor írják ki és nyerik meg a választásokat, ahányszor csak akarják, az ellenzéket az ellenőrzés közelébe se engedik.

Ha Vučić szempontjából vizsgáljuk a dolgokat, akkor – a kormányfő mániákus győzelemittasságát leszámítva – legalább három okot találhatunk arra, hogy újra az urnák elé szólítsa a polgárokat.

Az egyik a főváros. Belgrádban, elsősorban a Savamala negyedben történt tavaly áprilisi rombolás olyan mértékben tépázta meg a haladók tekintélyét, hogy végső soron a polgármestert is be kell áldozniuk. A városi választások időpontja közeleg, a kormányfő pedig semmit se bízna a véletlenre és egy parlamenti választással együtt lebonyolított fővárosi választáson könnyebben tudnák hozni a kötelezőt. Igaz, hogy közkedveltek a kilencvenes évek, de nyilván szeretné elkerülni az 1996-os évet, amikor az akkori hatalom elveszítette Belgrádot és több nagyobb várost is.

A másik ok az ellenzék. Vuk Jeremić ugyan tetszhalott állapotba került gyenge elnökválasztási szereplése miatt és Saša Radulović is visszavett a tempóból, de épp formálódóban van Saša Janković körül az újraépülő polgári ellenzék és a kormányfőnek érdekében állna két-három hónapon belül választásra menni, mielőtt még ez a mozgalom teljesen feláll, megerősödik, országszerte alapszervezeteket alapít és esetleg komoly kihívóvá válhatna.

A harmadik ok Moszkva. Látszólag az új kormányfő kiválasztásának elodázása Vučić játéka, aki épp csak lovagi megmérettetést nem szervez a jelölteknek, a valóságban azonban több lehet a háttérben. Az utóbbi napokban szemmel láthatóan aktívabbá vált a közéletben Ivica Dačić, akinek a neve szintén a kalapban van. Valami hasonló történik, mint tavaly tavasszal. Még emlékezhetünk: Vučićnak esze ágában se volt a szocialistákat bevenni a kormányt, aztán egy moszkvai rendkívüli utazás és Putyinnal folytatott találka után szépen-lassan mégiscsak bekerültek. Valami hasonló látszik most is. Moszkva Milošević óta elsősorban az SZSZP-ben bízik, ma is ők az első számú bizalmasaik, ezért nem kizárt, hogy most is onnan érkezik a nyomásgyakorlás Dačić kinevezésére. És Pekingben ezúttal is találkozott az orosz elnök és a szerb kormányfő. Ilyen kontextusban pedig reálisnak tűnik, hogy Vučić inkább választásokat ír ki, semmint átengedje a kormányfői széket a szocialista elnöknek.

Mindezeken túl azonban az állandó választási időszakok negatív üzenetet is küldenek országnak-világnak. Miközben a haladók állandóan hatalmas népszerűségükkel dicsekednek, a kormányfő arról beszél, hogy a válságokkal küzdő Balkánon Szerbia a stabilitás hordozója, azzal, hogy állandóan választásokat írnak ki, pont az ellenkezőjét üzenik: ha egy hatalom stabil és a nép többségének támogatását élvezi, az nem méretteti meg magát évente. És akkor a kútra járó korsóról még nem is beszéltünk.

A jegyzet a Családi Kör hetilap 2017 május 25-i nyomtatott számában jelent meg és a lap engedélyével közöljük. Ha szeretné a jegyzeteket időben olvasni, vásárolja meg vagy fizessen elő a Családi Körre.