Iszonyatos mennyiségű magyarországi pénz ömlik most Vajdaságba – mondják a budapesti ismerőseink. Ilyenkor szinte nem is érdemes elkezdeni magyarázkodni, mert egyrészt annyira nem érdeklik őket a részletek ezzel az „iszonyatos mennyiségű pénzzel” kapcsolatban, mint például az, hogy pontosan ki is jogosult arra a támogatásra, másrészt meg valamelyest igazuk van – tényleg a Vajdaságba irányuló példaértékűen nagy összegű támogatásokról hallunk a médiában.
De tényleg azokat illeti meg az az iszonyatos mennyiségű támogatás, akik a legérzékenyebb csoporthoz tartoznak, vagy akiknek a legjobban kell a támogatás? Ez egy nehéz kérdés… nem vagyok hivatott rá válaszolni. Mégis, ha már a sebezhetőségről, a vulnerabilitásról beszélünk, akkor be kell vallanunk, hogy a nagycsaládos, kisgyerekes szülők tényleg egy érzékeny és könnyen sebezhető kategóriát képeznek, főként, ha a szórványban élnek (mint amilyen Újvidék), és kisebbségi, magyar családokat képeznek. A gyerekvállalás ma már tényleg pusztán a szülők együttese vagy az édesanya által meghozott döntés kérdése. Ahogy az egyik svájci kollégám, aki egyébként tudatosan nem vállal gyereket, szokta mondani, amikor felvázolom neki a háromgyerekes szülők napi küzdelmeit: Senki sem kényszerített rá, hogy három gyereked legyen, nemde? Teljesen igaza van. Másrészt, ha belegondolunk a gyerekvállalás társadalmi funkciójába, akkor egyetérthetünk, hogy a gyerekvállalás nélkül a társadalom nem tud megújulni, nem tud fennmaradni, sem előrehaladni. A gyerekekre építi szinte minden állam a jövőjét, hiszen ők azok, akik a társadalmuknak a jövőbeni adófizető polgárai lesznek, és bár nem hangzik túl jól, ők fogják „tolni majd az állam szekerét”.[1] Nyilván a szülők nagy többsége nem egy ilyen állam iránti fennkölt altruizmusból vállal három gyereket, hanem saját, belső motivációjuk van rá:
hiszen a gyerekek tényleg e világ legszebb kincsei.
Természetesen vannak olyanok is, akik szeretnének gyereket (vagy több gyereket, ha már van egy), de ez a vágyuk a sors adtán nem valósulhatott meg.
Nincs pihenés, nincs megállás
Miért is tartoznak a (kisebbségi) nagycsaládos szülők az újonnan egyre többet emlegetett prekariátushoz?[2] A JSZSZK-ben példaértékű volt a nemek közötti egyenjogúság a munkavállalás terén Európában – ami azt jelentette, hogy a nőknek kellett és lehetett egy (általában nem túl jól) fizetett munkájuk, de amellett a fizetetlen és láthatatlan otthoni munkát is elvégezték. Így folytatólagosan általában a nagycsaládsoknál is mindkét szülő munkaviszonnyal rendelkezik, hiszen egy fizetésből már szinte nem is lehet megélni, aminek következtében a nagycsaládos szülők egy állandó hörcsögkerékben élnek. Nem szabad elfelejteni, hogy minden munkánál meg lehet pihenni, hiszen a munkajogi törvény előríja a kötelező évi szabadságot, de a szülői tevekénységeknél és kötelességeknél nincs pihenés, nincs megállás, és akkor még ott a fizetett munka is, amit a hét legalább 5 napján el kell végezni. Léteznek azért kivételek, ahol az anyuka tudatosan a főállású anyaságot választja, hiszen a három vagy több gyerek mellett már nagy kihívás az édesanyák számára a fizetett munka vállalása, legalábbis addig, amíg a gyerekek szülői gondozása egy egész munkaidőnél többet igényel.
A nagycsaládosok számára a gyerekeik nevelése mellett ugyanúgy felmerül az idősödő szülők gondozásának a kérdése is, akik nem egy esetben anyagi támogatásra is szorulnak vagy szorulnának, és ez már egy nagycsalád számára elképzelhetetlen teher, és családon belüli viszályokat is eredményezhet.
Állandó nyomás jelentkezhet még az iskolán kívüli foglalkozások kapcsán, hiszen a gyerekek ma már nem tudnak az utcára kimenni játszani, egyrészt többet nem olyan biztonságos ez a fajta szórakozásmód, másrészt a társadalom egyre nagyobb nyomást gyakorol a szülőkre a gyerek jövőjét illetően, így sok szülő idegen nyelvre, sportra, képzőművészeti foglalkozásra, néptáncra vagy éppen matematikaórára is járatja a gyerekét. Ez sem kis költséggel jár havi szinten.
Arról nem is beszélve, hogy milyen akadályokba ütköznek, és milyen költséggel jár ez azoknak a háromgyerekes szülőknek, akik nyaralni vagy éppen telelni szeretnék vinni a gyerekeiket. A szülők által vágyott pihenés csak egy újabb gyötrelemmé válik, hiszen a szállodákban nem fogadnak ekkora családokat, vagy nem elfogadható áron, és akkor az apartmanos nyaralás/telelés egy újabb napi „raboskodássá” alakul át, ahol a szülők (vagy főként az édesanya) bevásárol, ételt készít, mosogat….
Támogatások Magyarországon
Szerbiának a nagycsaládsokra az alacsony születési arány miatt nagy szüksége lenne (egyébként ezt az államfő is többször kihangsúlyozta), a kisebbségi (magyar) közösségünknek meg még inkább, mert az új generációk nélkül és az elvándorlás miatt teljesen eltűnik/het a magyarság innen. Az anyaországban azt láthatjuk, hogy a nagycsaládosok egyre több kiváltságot és főként anyagi támogatást élveznek az Orbán-kormányban,[3] ugyanis Magyarországon a három- és többgyerekes szülők adókedvezményre és családi pótlékra jogosultak, ami éves szinten 2 millió forint kedvezményt jelent (5600 euró), illetve a főállású anyaság a három vagy több gyereket nevelő édesanyáknál is már egy fizetett foglalkozás. Újabban ott a 10 millió forintos (28.000 euró) vissza nem terítendő lakásvásárlási támogatás a 10 millió forint (újabb 28.000 euró) kedvezményes kamattal (a híres CSOK), kedvezményes hétüléses autó vásárlása, 2,5 millió forint (7000 euró), babaváró hitel (10 millió forint – 28.000 euró) és a kedvezményes étkezés az iskolában és a többi (már annyi van, hogy nem győzi az ember lekövetni)…
Évenkénti változtatások
Szerbia családjogi törvényének[4] 2. szakasz 1. cikkelye előírja, hogy a család kiemelt állami védelem alatt áll. Ehhez képest, ha csak az anyagi támogatásokra világítunk rá, igen csekély „védelmet” biztosít az állam a nagycsaládosok számára Szerbiában. Míg Magyarországon minden plakáton ott áll az állam családtámogatási politikájának minden egyes programja, Szerbiában igen nehézkésen tud egy háromgyerekes szülő információkhoz jutni, hogy milyen támagtások is illetik meg pontosan. Ez azért is van, mert három szinten valósulhatnak meg a támogatások, köztársasági, Vajdaság Autonóm Tartomány (a továbbiakban: tartományi szint) vagy éppen a város szintjén, a mi esetünkben Újvidéken. Az is hozzájárul az információhiányhoz, hogy szinte minden évben változik valami a támogatások terén, így a szülőknek állandóan résen kell lenniük, hogy pontosan mire is jogosultak abban a pillanatban, amikor megszületik a harmadik vagy többedik gyermekük.
Megpróbáltam utánakeresni, hogy mi is az, amire az újvidéki nagycsaládosok számíthatnak az utóbbi időszakban. Köztársasági szinten a harmadik gyerek után 2018. június 1-től 10 éven keresztül 12.337,73 dinárt biztosítanak, a negyedik gyerek után viszont 18.506,59 dinárt (ez a támogatás 2018. június 1. előtt két évre szólt), illetve 5.140,72 dinárt a babakelengye vásárlására.[5] A harmadik gyereknek ingyen könyveket biztosít az állam első osztályba induláskor. A tartomány 2019 óta 1,2 millió dinárt (10 ezer euró) ad az abban vagy a későbbi években született harmadik gyerek után lakásvásárlásra vagy házrenoválásra. 2021 óta kizárólag a munkanélküli édesanyáknak (akik legalább egy évet voltak a Munkaközvetítőnél nyilvántartásban) 24 hónapon keresztül 15.000 dinárt fizet ki. Újvidék városa a rezsiköltség egyes tételeiből 30 százalékot enged el a nagycsaládosoknak, illetve a gyerekeknek kedvezményes étkezést biztosít az iskolákban és éves, kedvezményes áron vásárolhatnak nekik a szüleik buszjegyet is.
A legfájdalmasabb probléma
A felsorolt támogatások közül viszont egyik sem igazán oldja meg a legfájdalmasabb problémát: a a nagycsaládosok lakhatási kérdését (főleg azoknak, akiknek 2019. előtt született meg a harmadik vagy negyedik gyerekük, és nem jogosultak a tartomány által biztosított 10.000 eurós támogatásra). Ugyanis a három- és többgyerekes vajdasági magyar szülőknek az a legnagyobb gondja, a lakáskérdés megoldása. Újvidéken a lakásárak fergetegesek, sokan csak nagyon kis négyzetméterű lakást tudnak vásárolni bankkölcsönökre, amelyekben a gyerekek számára egy szoba biztosított, a szülők meg sokszor a nappaliban kényszerülnek aludni.
Az újvidéki magyar nagycsaládosok egy része valósággal nyomorog.
A szegénység jeleként azt is fel szokták hozni paraméterként, hogy a gyereknek 10 éves korára van-e már külön szobája, vagy nincs. Nyilván valameddig el lehet tűrni a kis lakást is, de ha már az egyik gyerek eléri a tinédzserkort, akkor valóságos pokollá változik az egész család élete. Léteznek olyan példák is az újvidéki magyar nagycsaládosok között, akik örökölt házakban lakhatnak a város ún. Telep részén, ahol régebben a magyarok éltek. Illetve akadnak olyan szerencsésebb nagycsaládsok is, akik tudtak venni egy-egy telepi házat (bankkölcsönre vagy úgy, ha eladták az előző ingatlanukat), de akkor azokba bele kell fektetni egy tekintélyes összeget is, mert már nagy részük régen épült, és általában nem felújított állapotban árulják ezeket az előző tulajdonosok (főként elszármazott vagy elhunyt magyarok sokszor már nem magyar rokonai).
Bár szentül hiszek a magyar közösségemben…
A kellő mennyiségű négyzetméter megteremtéséhez szükséges esetleges támogatásról a vajdasági (újvidéki) magyar nagycsaládosok csak álmodhatnak akár szerbiai, akár magyarországi viszonylatban. A Prosperitati Alapítvány támogatásával nem tudnak élni. Ez főként azért van így, mert az újvidéki nagycsaládos szülők inkább közalkalmazottakként dolgoznak, illetve akad közöttük néhány szabadúszó, és olyan is, aki a koronavírus okozta válság miatt munkanélküli lett (!), illetve néhány családban az édesanya egyelőre nem is tud fizetett munkát vállalni a gyerekek mellett. Tehát az újvidéki, magyar nagycsaládosok nem földműveléssel foglalkoznak (ez a városi környezetben nyilván nehezen megvalósuló), nem is vállalkozók (bár van köztük talán 1-2 ilyen is), hogy a foglalkozásuk által jogosultak lennének a Prosperitati támogatásokra. Illetve a falusi házvásárlás az egyetlen olyan támogatás, amit igénybe vehetnének, de ha már a munkájuk Újvidékhez köti őket, nem szívesen költöznek a városon kívülre, mert az csak a napi nagy távokhoz vezetne, amelyet a szülőknek meg kell tenni a munkájuk és a gyerekek iskolán kívüli elfoglaltságai közötti zsonglőrködéssel. Sokan közülük a vajdasági kiemelt fontosságú magyar intézményekben dolgoznak, mint például a Vajdasági RTV, Újvidéki Rádió, Magyar Szó napilap, az újvidéki székhelyű Európa Kollégium vagy a Vajdasági Kormány (ahol érvényben van a részarányos foglalkoztatás), esetleg éppen valamelyik iskolában, ahol magyar nyelvű oktatás is folyik. Hasonló az esetünk a férjemmel az Újvidéki Egyetemen, amelyen belül úgyszintén felkaroljuk a magyar hallgatókat, és ugyanezt teszi a többi magyar barátunk is. Tehát a felsorolt magyar nagycsaládsok nem is tudnának munkát váltani és kiköltözni a városból, mert kulcsfontosságú a szerepük a magyar közösség működtetésében, annak fenntartásában.
A Családi Kör február 4-ei számában megjelent cikkemben arról írtam, hogy milyen kevés gyerek iratkozik magyar nyelvű általános iskolába Újvidéken, és bár akad némi anyaországi támogatás a magyar nyelven induló gyerekek számára (lásd a fenn említett cikket), ez még fényévekre áll a magyarországi támogatásoktól… Ahhoz, hogy három vagy több (magyar) gyerek születhessen a családokban, sok közösségi támogatásra lenne szükség, ahogy anyagira, úgy érzelmire is. Egyelőre egyik sem valósul meg igazán. Néha úgy érzem, mintha mi, három magyar anyanyelvű gyereket nevelő szülők teljesen önmagukra lennénk hagyhatva, és bár szentül hiszek a magyar közösségemben, nem tudom, mennyi hitet vet a közösség bennem.
LENDÁK-KABÓK Karolina – az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociális Munka Tanulmányi Programjának egyetemi docense
Nincsenek könnyű helyzetben a magyar nagycsaládok Újvidéken (Fotó: Pixabay)
[1] Pár napja láttam a magyarországi sajtóban, hogy Orbán Viktor a gyerekeket „közjószágként” emlegeti – nyilván ez a megfogalmazás már sokak szerint túlzás.
[2] A prekariátus (szociológiai és közgazdasági kifejezés, mely az angol precarious [bizonytalan] és a proletariat [proletariátus] szóvegyítésével keletkezett) a jelenlegi kapitalizmus osztályhierarchiájában legalul elhelyezkedő, az utóbbi évtizedekben kialakult, növekvő létszámú társadalmi osztály, melyet a munkásosztály viszonylagos biztonságához képest állandó létbizonytalanság jellemez, mivel tagjai sem folyamatos, teljes munkaidős munkahellyel, sem ennek megfelelő jövedelemmel nem rendelkeznek.
[3] Az a kérédés, hogy vajon miért támogatja ilyen mértékben a nagycsaládosokat az Orbán-kormány, egy külön cikket érdemelne, így erre most nem fogok kitérni.
[4] Családjogi törvény (Az SZK Hivatalos Közlönye, 18/2005. szám és 72/2011. – másik törvény, 6/2015. szám)
[5]https://www.paragraf.rs/statistika/nominalni_iznosi_prava_na_finansijsku_podrsku_porodici_sa_decom_i_cenzusi_za_ostvarivanje_prava_na_deciji_dodatak.html?fbclid=IwAR0DYo6ABi3LFj8_rdK8oP_ga_4aOmQZ9m4cqv7WGpgXTY-kNwCepgT2c5I
