Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

1996-ban, miután Balla Lajos – Laci kiváló szervezőmunkájának köszönhetően kiderült, hogy a Napló című vajdasági magyar szabadelvű hetilap kizárólagos jogot szerzett arra, hogy a Pepsi Sziget ’96 hetijegyeit – a korábbiakban megszokottakhoz képest akkor már igencsak kicsinyke, de még mindig ezen a néven létező – Jugoszláviában terjessze, sorozatban három teljes, tematikus, nyolcoldalas melléklet is megjelent a lapban, amelyiknek csakis és kizárólag a fesztivál népszerűsítése volt a célja. Az 1996. július 31-i mellékletben közölte a Napló az egy évvel korábban, az 1995-ös AdaFesten a Sonia és a Sápadarcúak együttes tagjaival, eredetileg még az Újvidéki Rádió akkoriban igencsak népszerű Szombati Találka című ifjúsági műsora számára készült interjú írott változatát. A beszélgetés egy részletében az együttes akkor készülő új albumáról kérdeztük a zenekar tagjait:

„– Épp a harmadik lemezetekhez kerestek kiadót. Milyen nálatok az együttesben a munka?

– A fiúk írják a zenét, Sonia pedig a szövegeket. Ő írja a spanyol nyelvű dalainkat. Konkrétan valamiféle funkys, spanyol rockos ösztönök, santanás érzet felé szeretnénk elmenni.

– Egész más egy Joplin meg egy Betty Miller, amit a közönség elvár tőlünk, amit hallani akar.

– Szóval játszunk Janis Joplin-számokat, és más feldolgozásokat is a koncerteken, de a saját nótáinkban inkább egy latinos, funkys, rockos érzetre törekszünk, és az új dalokat most már együtt írjuk.

– Azt jelentené ez, hogy megvan, mit szerettek ti, és mit szeret a közönség, s hogy csak időnként fedi egymást a kettő?

– Nem, hiszen mi is szeretjük azt, amit a koncerteken játszunk, ugyanúgy, ahogy a közönség is, csak esetleg a közönség megszokta, hogy mi feldolgozásokat is játszunk a koncertjeinken, és nem lehet ilyen hirtelen váltani, mert tényleg jó számokkal szeretnénk kirukkolni. Arra pedig időt kell hagyni. A saját számokban külön próbáljuk megtalálni saját magunkat. Szövegeink főleg angolul és spanyolul íródnak.

– Magyarul nem?

– Magyarul csak a Bűvös madár című számunk íródott, amit Galambos Ernő[1], zenekarunk egykori tagja írt.

– Ez lett aztán a második lemezünk címadó dala is.

– A spanyol számaink közül a Traigan La Camilla például arról szól, hogy mindenki fáradt, fáradtak az emberek, de fűti, hajtja őket a remény, a lehetőség, és mindenképp sikerül nekik az, amit elterveztek. A Mundo Herido a romlott világ miatt érzett fájdalmat dolgozza fel. Az El Sabor Lo Traigo Yo témája az optimizmus: sok baj van az életben, de nem szabad megtorpanni, tovább kell menni és optimizmussal kell viszonyulni az eseményekhez. A Santana-dalok, meg a többi hasonló pedig csak rossz szokás… Minden a szerelemről szól.

– Sokat szeretkeznek.

– Igen, erről van szó: ha rosszul csinálod, kirúg a fiúd…

– Peruban mikor játszotok?

– Peru… Úristen! Azt azért nem mondom, hogy majd csak akkor, ha milliomosok leszünk, de majd ha lesz pénzünk kifizetni a repülőjegyet.

– Majd ha csinálnak egy hidat az óceán fölött.

– Az elmúlt évek alatt sokat változott a reputációnk: kimondottan profi zenekar lettünk. Mindenki megtanult zenélni, kimondottan jók lettek a saját szerzemények, és nagyon, nagyon sok reményem fűződik ehhez a zenéhez és a harmadik lemezhez. Minden a helyére került zeneileg és a szervezés terén egyaránt.

 

Sonia és a Sápadtarcúak, Pepsi Sziget ’96, Blues színpad” (A Sápadtarcúak belovagoltak a Kárpát-medencébe, Napló, 1996. július 31.)

Hiába azonban a sok remény, a sorrendben harmadik, 1996-os El Mundo című lemez lett a csapat utolsó albuma. Az Allmusic Hungary című internetes zenei adatbázisban így foglalták össze röviden a zenekar történetét: „1993-ban alakult budapesti együttes, elődje a Madrapur volt. Az 1991-ben Peruból érkezett Zambrano, Benkó Zsolt (gitár), Hegyessy és Ballay Gergely (dob) felállásban eleinte feldolgozásokat játszottak. 1993-ban Benkő helyére Gyaraki és Galambos került. Ebben az évben a John Mayall Bluesbreakers előzenekaraként felléptek Békéscsabán. 1993 végén Ballay helyett a Kolozsvárról áttelepült Jánki dobolt a csapatban. 1995-ben felléptek a Diákszigeten, később Galambos kivált és Vasvári Bélával megalapította a Blues For Men együttest, de néhány hónap múlva visszakerült a csapathoz. 1996. június 15-én felléptek a Budai Parkszínpadon.” (Találat a portálon, avagy az Allmusic Hungary című internetes zenei szaklap oldalain: http://www.allmusic.hu/index.php?SID=&oldal=eloadolista&h_id=2715) És – tegyük hozzá –, a Sonia és a Sápadtarcúak együttes 1996. augusztus 17-én este, de már éjfél után, tehát 18-án hajnali fél egykor lépett színpadra a Pepsi Sziget ’96 Blues színpadán.

 

Kokakólabiznisz és kólaháború

 

„ma vezércikkek kellenek

meg izgalom

meg recivilizáció

meg ultraszuperhipermarketek

a tejút mentén

hogy csaba királyfi lovasai

se maradjanak ki a kokakólabizniszből” – ez a versrészlet természetesen egyik Szigeti históriához sem köthető, történt azonban, hogy a 2008-ban Sinkó-díjjal kitüntetett Tóbiás Krisztián Kocek című versciklusa jutott eszembe (találat a zEtnán: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/89/tobias.html) Jávorszky Béla Szilárd Nagy Sziget-könyvének egyik, vonatkozó esztendei feljegyzését olvasva: „Ez az év nemcsak a Pepsi-frigynek és a növekvő sztárhalomnak köszönhetően maradt emlékezetes, volt egy egészen sajátos vetülete is: ekkor zajlott le az első kólaháború. A fesztiválcsúcs idején, szombaton a bejáratnál és a szigeten is megjelentek a Coca-Cola ügynökei, illetve a cég magyarországi felső vezetése, és a látogatóknak italt, illetve ajándéktárgyakat osztogattak. Ezt értelemszerűen nem nézhette jó szemmel a Sziget vezetése, jelezték az ügynököknek, kívül tágasabb, a cocás pólóban feszítőket pedig megkérték, vegyék már vissza az eredeti ingüket, illetve a magukkal hozott palackokról távolítsák el a rendezvényen nem hirdető cég címkéit. Az In-Kal időnként a rábeszélés nyersebb formáit is bevetette. A kólaháború ezzel azonban még nem ért véget, a cocások beásták magukat a bejárathoz közeli benzinkútnál, és onnan sorozták folyamatosan nedűvel a Szigetre érkezőket.”

A Kocek című versciklus fentebb idézett darabja a filmtörténet első science-fiction alkotására, Georges Méliès ma már több mint száz esztendővel ezelőtt, 1902-ben készült Utazás a Holdba című némafilmjére (Méliès: Le Voyage dans la Lune – 1902) reflektál. „Seggbelőttük a babaképű holdat / és most izgatottan várjuk / mikor jajdulnak fel az ufók / csak egy apró sikoly / plíííz / mert valljuk be / elegünk van már / nagyon elegünk van / saját felebarátaink ábrázatából / hány és hány ezer éve bámuljuk már egymást / és a kurva életbe / még a tükröt is feltaláltuk / mintha nem lennénk így is elegen / ma vezércikkek kellenek / meg izgalom / meg recivilizáció / meg ultraszuperhipermarketek / a tejút mentén / hogy csaba királyfi lovasai / se maradjanak ki a kokakólabizniszből / főcím / a lány akit megbasztak az ufók / utazás ufólandba / az első telepesek az ufók földjéről / satöbbi / és kereskedelmi konzorciumok / echte magyar paprikáskonzerv / exportra a világűrbe / töltött káposzta a la luna / és jöhetnek a háborúk / űrfegyvereink már vannak / és lám végre akadt ellenfél is / támad a mars / apokalipszis itt és most / majd nagy összeölelkezések / forró csókok / brezsnjev és az ufók / intergalaktikus uniók / átcimkézett szemét vica versa / beatles aranyalbum / billboard holdlista / és azon ábrándozunk / hogyan lehetne a magömlés / késleltetésére használni / a szaturnusz gyűrűjét” – írta a zEtna webmagazin oldalain olvasható versében Tóbiás Krisztián.

 

A Holdról a Szigetre

 

Georges Méliès alkotása a filmtörténet egyik kiemelkedően fontos, úttörő darabja, még ha mai szemmel nézve akár kezdetlegesnek is mondhatnák egyesek (találat a TVN-es videótáramban: http://video.xfree.hu/?n=szpray|dd00664b21d3f11bd8055e733aafe70e).

A film Jules Verne (1828—1905) Utazás a Holdba és Herbert George Wells (1866—1946) Az első ember a Holdban (The First Man in the Moon, 1901.; magyar nyelven Emberek a Holdban címváltozatban is ismert) című regényének sajátos egybedolgozásaként, kombinációjaként, összemosásaként készült. Forgatókönyvét Georges Méliès írta, és a tizennégy perces alkotás rendezőjeként is őt jegyezi a filmtörténet, habár sohasem tagadta, hogy nagy segítségére volt a mű elkészítésében testvére, Gaston Méliès is, akivel kiválóan együttműködött. A film már az 1902-es bemutatásának pillanatában is nagy sikert aratott, nem lehet véletlen tehát, hogy Méliès több száz filmje közül ma is ez az egyik legismertebb. A film készítői olyan innovatív animációkat és speciális effektusokat használtak, amelyek a kortárs technikai fejlettség mellett úttörő kísérleteknek számítottak.

Tombolt tehát a Tóbiás Krisztián által immár versbe foglalt, költészetbe emelt kokakólabiznisz és kólaháború a Pepsi Sziget ’96 fesztiválon. Mi pedig – akiknek ez volt az első Szigetünk –, ennek a vitának, a fanyalgásnak, a pro- és kontra érvelésnek a kellős közepébe csöppentünk bele naiv fejjel, mintha a Méliès-fivérek korai filmjéből megismert, Kelet-Közép-Európában semmiféle hely- és helyzetismerettel nem rendelkező, véletlenül idecseppent holdlakók, úgynevezett Selenite-ek (a filmben így nevezik a Holdon élő rovarszerű űrlényeket…) lennénk, illetve lettünk volna. Akkoriban mindenki arról beszélt, hogy ez már nem az igazi Sziget, nem az a régi jó Diáksziget, amilyen a kezdetekben volt, és nem is az az Eurowoodstock, amilyen ezt megelőzően, két évvel korábban lett.

 

Űrutazás a kompromisszumok világába

 

Nekünk azonban olyan formájában volt új, olyan formában jelentette és adta meg az újdonság katartikus élményét, amilyennek 1996-ban, immár Pepsi Szigetként láthattuk. Talán ezért sem tudtam már akkor sem együtt érezni, és főleg nem egyetérteni a kesergőkkel, akik elüzletiesedésről beszéltek, és beszélnek a máig is. Hiszen Slashtől kezdve a Stone Roses-on és Iggy Popon át a Therapy?-ig és Prodigy-ig, olyan nemzetközi sztárokat láthattunk élőben, akiknek a koncertje, fellépése akkor is élményszámba megy, ha épp nem az adott zenei műfaj kedvelője a látogató. Amennyiben pedig ahhoz, hogy mindezeket a nemzetközi húzóneveket meg lehessen hívni a fesztiválra, szükség van egy olyan támogatóra is, amelyik a fesztivál nevében is meg kíván jelenni, ám legyen, ez a legkevesebb, amennyit megér a dolog. Nem mondom, persze, így sűrítve, egy kupacban látni a magyar könnyűzenei élet épp aktuális, meghatározó egyéniségeit – a Balaton zenekartól a Kispál és a Borzon, a Sziámin, valamint Ferenczi Györgyön és a hozzá szorosan kapcsolódó Herfli Davidsonon át (ez utóbbival is jókat barátkoztunk a megelőző években otthon, Vajdaságban, az AdaFesten…) egészen a Hobo Blues Bandig –, ugyancsak olyan élmény, amely mellett egy névadó főszponzor jelenléte, szükségessége vagy szükségtelensége teljesen mellékes vitának, álproblémának tűnhet. Még ha tudom is, hogy természetesen – nagyon sokak számára – nem volt az.

Gerendai Károly, a Sziget egyik központi figurája, 2002 áprilisában így kommentálta mindezt: „Akkoriban a kilincselés életünk fontos eleme volt. Abban az ingatag, ellentmondással, bizonytalan jövőképpel teli helyzetben a kiutat csak egy hosszabb távú szponzori együttműködésben láttuk. Ezért, úgy éreztük, bármit fel lehet kínálni. Nem akartuk a jegyeket a duplájára emelni, a programokat radikálisan csökkenteni, és ráadásul a Pepsi nem is akart beleszólni a dolgainkba. Fontos megjegyeznem, hogy nem ők jöttek megvenni a nevet, hanem mi ajánlottuk fel. Szerintem vállalható kompromisszum. Akkor tényleg a lét volt a tét.”

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2009. január 5-i számában

 

________________________________

[1] A csapat összetétele – Galambos Ernő négyhónapos kitérője után – ugyanaz maradt, mint amelyik a Bűvös madár című CD-t, illetve kazettát összehozta. [Eredeti lábjegyzet a Napló 1996. július 31-i számból.]