Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

„This is the beginning of a beautiful friendship” …vagy valami más? – ezzel a címmel készítette el 2004-ben felmérését a PMSZ, azaz a Piackutatók Magyarországi Szövetsége a rendezvény elüzletiesedéséről – ezzel az alcímmel: A Sziget Fesztivál, mint a jövő fogyasztói társadalmának laboratóriuma. A tanulmány készítőinek elsődleges céljai közé tartozott, hogy nyomon kövessék, miként „települt rá” a fogyasztói társadalom a maga termékeivel, márkáival, kommunikációs eszközeivel egy olyan eseményre, ahová a fiatalok éppen azért „menekülnek”, hogy elszabaduljanak a hétköznapok világából. Az értékelés kiemelt pozitívumának tekinthetjük, hogy lényegében ahelyett, hogy az egykori Diákszigetet próbálta volna meg visszasírni, épp azt akarta bemutatni, hogy ez a látszólagos ellentmondás miként gerjeszthet mégis egy eseményt olyan szintűre és színvonalúra, ahol már a fiatalok egyre szélesebb rétegei találják meg maguknak a kikapcsolódás és szórakozás lehetőségét. Továbbá felmérték azt is, milyen egyedülálló terepet jelent ez a rendezvény a marketingesek és a piackutatók számára a tizennyolc és harminc év közötti korosztály vizsgálatához.

 

A Sziget számokban kifejezve

 

„A kezdetek …

• A kilencvenes évek elejére a nyári táborokból csupán csak az EFOTT és néhány kisebb rendezvény maradt életben. Ezek azonban egy műfaj köré szervezett, viszonylag kis létszámú, »belterjes bulik voltak«, homogén közönség számára.

• A Sziámi frontembere, Müller Péter azonban mást és többet akart. Az időpont is alkalmasnak tűnt, hiszen érezhető volt egyfajta nosztalgia a hatvanas, hetvenes évek iránt, a nagy, közös bulizás utáni vágy egyértelműen látszódott a ’91-es és a ’92-es EFOTT-okon.

• A néhány baráttal kiegészült csapatnak nem volt sem tapasztalata, sem irodája, no meg persze pénze sem. Lelkes segítői és tanácsadói viszont igen, így 1993 tavaszán villámgyorsan megalapították a Sziget Kft.-t” – olvashatjuk a Piackutatók Magyarországi Szövetségének „This is the beginning of a beautiful friendship” …vagy valami más? címmel 2004-ben készült felmérésének bevezetésében.

Ha a látogatottsági adatokat nézzük, azt kell látnunk, hogy a megelőző két esztendő nézőszámának esése után 2004 volt az az esztendő, amikor ismét növekedett a Sziget közönségének száma. A legeslegelső, 1993-as Diáksziget negyvenháromezres kezdeti közönsége után 2000-ben lépte át a látogatók száma a háromszázezres álomhatárt: ebben az esztendőben összesen 324 ezren látogattunk ki a fesztiválra. 2001-ben, a 361 ezres telítettséggel újabb rekord dőlt meg, azonban az ezt követő két esztendőben nem sikerült tartani ezt a szintet: 2002-ben 355 ezren voltunk, 2003-ban pedig további kétezerrel kevesebben. 2004-ben azonban a mindaddig rekordnak tekintett 2001-es látogatottsági mutatót is sikerült megdönteni: ebben az évben összesen 369 ezer látogatója volt a Sziget fesztiválnak, s ezzel a rendezvény történetének legsikeresebb évadja lett.

 

A szponzorálás hatékonyságától a féktelen bulizásig

 

Ha a fejlődés ütemére akarunk rámutatni, a legjobb összehasonlítási alap a legelső, 1993-as fesztivál, tehát a Diáksziget. Ezen összesen kétszáz koncertet tartottak, nyolcvan filmet vetítek le, negyven színházi előadást mutattak be, háromezerkettőszáz hetijegyet adtak el. Ehhez képest 2004-ben már több mint ezer program várta a látogatókat, mintegy négyszáz magyar együttes lépett fel, s mellettük százhárom külföldi fellépőt számoltak össze nem kevesebb, mint harminc országból. A Diákszigetre csak magyar látogatók érkeztek, a 2004-es Sziget Fesztiválra pedig a PMSZ becslései szerint az összesen huszonötezer eladott hetijegyből mintegy tizenötezret külföldiek vásároltak meg. Az 1993-as rendezvény a kedvező visszhang  ellenére is 3,5 millió forintos hiánnyal zárt, a 2004-es fesztivál pedig megközelítőleg ötvenmillió forintos nyereséget termelt.

A Piackutatók Magyarországi Szövetsége így foglalta össze munkatársainak kutatási módszereit:

„Kérdezés a Szigeten

• A Cognative Kft. 2000 és 2004 között minden évben kérdezett a Szigeten a BAT, majd a Dreher megbízásából a szponzorálás és a promóciók hatékonyságára vonatkozóan

• A Sziget-látogatók demográfiai profiljának felmérése a hatékonysági vizsgálattól elkülönülten, véletlen mintavétel segítségével készült

• Speciális kérdezési szituáció:

– Kérdezés délelőtt 11-től hajnal 4 óráig (több műszak, éjszakai interjúk)

– A józanság hiánya, a társaság befolyásoló hatása

– Kérdezés »márka-mentes« környezetben

– Kérdezőbiztosok, akik »beolvadnak« a Sziget-látogatók közé.”

 

Todd odamondogat

 

2004 őszén jelent meg a Szigetről, a zentai Nyári Ifjúsági Játékokról, a kanizsai – egyszeri és megismételhetetlen – Old Gold JUMP Fesztiválról is ismert Trottel együttes énekesének, a Magyarországon élő, egyebekben amerikai Todd G. Williamsnek a Ti! Magyarok, feketeszemmel című kötete. Százegynéhány bolondság és okosság a magyarokról címmel írtam később ismertetőt erről a kiadványról: „Az amerikai Todd G. Williams mondja el nekünk, milyenek vagyunk mi, magyarok az ő szemével, fekete szemmel nézve.

Todd, a rasztás, gyűrött hajú fekete énekes, akit egyébként a Trottel együttesből, showmanként ismerünk, írásra adta a fejét. Persze, nem erőltette meg magát. Szerzett egy komputeres programot, amelynek segítségével megtehette, hogy mikrofonba mondja gondolatait. A szoftver pedig átalakította a mondandóját, s mikrofonba kiáltott (dörmögött?…) szavai szöveges, írott formában jelentek meg a képernyőn.

Amikor már felszaporodtak az így összegyűlt jegyzetei, egységes formába szerkesztette azokat. Az eredetileg angol szöveget Rupaszov Tamás, az ugyancsak ismert zenész ültette át magyar nyelvre.

Nagyon fontos Williams esetében az alkotás folyamatának ábrázolása, megismerése, hiszen épp sorainak közvetlensége teszi különlegessé, érdekfeszítővé művét.

A kötet könyvészeti szempontból, sajnos, hagy maga után kívánni valókat. Tudom, hogy nincs bocsánat, de ha figyelembe vesszük, hogy a kiadó első könyvéről van szó, talán elnézőbbek lehetünk. És különben is, Todd megnyerő közvetlensége olvasás közben is feledteti velünk mindazt, ami miatt esetleg más esetben bosszankodni kezdenénk.”

A Trottel zenekar egyebek mellett arról is ismert, hogy minden évben többször is fellép a Szigeten. Különböző programhelyszíneken tart koncerteket, workshopokat, sőt, az együttes tagjai gyakran örömzenélésbe is bocsátkoznak. Érdemes hát alaposan átlapozni a programfüzetet, hiszen a legváratlanabb időpontban, akár hajnalok hajnalán is rábukkanhatunk a zenekar nevére a műsorban.

A nyomtatásban akkor már megszűnt Reggel című napilap hírportálként azonban továbbra is üzemelő honlapján jelent meg Minket is félreismer a világ címmel 2006. november 11-én Dián Tamás írása, amelyben több más téma mellett említi Todd G. Williams kötetét is: „Az amerikaiak azt hiszik, nálunk mindenki földművelő paraszt és lovaskocsival járunk.

Egy amerikai humorista, Sacha Baron Cohen régóta gúnyt űz Kazahsztánból. Legújabb filmjében például az általa kitalált kazah riporter, Borat bőrébe bújva olyasmiket állít, hogy a kazahok szórakozása a kutyalövészet és a vérfertőzés is mindennapos. Mindez persze azokat minősíti, akik ezt elhiszik neki, de mi is elgondolkodhatunk: vajon milyen tévképzetek keringenek rólunk, magyarokról?

Borat figurája a nyugati világ szerint vicces, a kazahok azonban valahogy nem értékelik az őket lejárató álhonfitársat. Hiába bizonygatják tengerentúli és európai kritikusok, hogy az amerikai humorista leginkább tudatlan interjúalanyai elé tart tükröt, az egykori szovjet tagállam teljes felső vezetése őrjöng, amikor olyasmiket hall, hogy Kazahsztánban kedvelt közösségi tevékenység a »zsidófuttatás« és a prostitúció is elfogadott társadalmi normának számít náluk.

Oroszországban már be is tiltották a filmet, amire lehet azt mondani, hogy ez a túlzott érzékenység mintapéldája, de előbb azért érdemes végiggondolni, hogy vajon ránk, magyarokra nem zúdul-e hasonló előítélet? Hiszen még ma is sokan vannak, akik meggyőződéssel hiszik, hogy nálunk az ostorát  pattogtató »tsikosch« teljesen hétköznapi foglalkozás, otthon pedig susogós melegítő helyett bőszárú gatyát ránt az egész család. Ha a tengerentúlon valaki azt mondja, hogy Magyarországon rengeteg üzlet és bevásárlóközpont van, sokan nem hiszik el – állítja a hazánkban élő Todd G. Williams.

Az amerikai nyelvtanár és zenész két éve könyvet is írt rólunk, Ti! Magyarok, feketeszemmel címmel. »Az én hazámban az emberek többsége még mindig abban a hitben él, hogy Magyarország egy kommunista ország – mondta. – Meg vannak győződve, hogy az utcák itt rondák, az épületek egytől egyig romosak, az emberek pedig szürke ruhákban járnak. Gyakorlatilag még mindig egy kalap alá vesznek itt mindent a Szovjetunióval, ami nem csoda, hiszen az amerikaiaknak csupán a tíz százaléka utazik külföldre. Azt, hogy Bukarestet és Budapestet folyton összekeverik, már meg is szoktam.«

Persze, minél nagyobb az előítélet, annál katartikusabb a szembesülés a valósággal. Amikor például Todd megérkezett hozzánk, szentül hitte, hogy kilép a civilizációból. »Fel voltam rá készülve, hogy itt az emberek lóval és lovaskocsival közlekednek, s hogy a lakosság többsége földművelő paraszt – emlékezett vissza. – Ehhez képest rengeteg üzletet találtam, elképesztő árubőséget és virágzó kulturális életet.«

A Magyarországról táplált előítéletek egy része persze megalapozott. Sok olyan szokásunk van ugyanis, ami egy külföldi szemében a barbárság határait súrolja. Amikor például Todd először találkozott a velőscsonttal, azt hitte, valamiféle egzotikus rituálét fognak az ebédlőasztalnál bemutatni. A csokival leöntött túrót, vagyis a Túró Rudit is nehezen szokta meg, a pacallal, a rántott velővel, a pirítósra kent csontvelővel, a kocsonyával és a zsíros kenyérrel pedig még mindig ki lehetne kergetni őt a világból. Ezek olyan dolgok, amiket mi észre sem veszünk, mint ahogy az is természetes, hogy a legtöbb lakásban a fürdőszobában van egy mosógép, a kád fölött fregoli lóg, az ablakot pedig redőny árnyékolja. Bármily furcsa, egy tengerentúlról érkező számára ezek mind egzotikus élmények.”

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2009. május 11-i számában