Magyarországon az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magyar kormány augusztus 1-től lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét.

A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek.

„Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat az időseket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni” – mondta Orbán Viktor, aki arra is kitért, hogy az iskolakezdés első két napján minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, amennyiben szüleik ezt megengedik.

„A 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást, a 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van” – közölte Orbán Viktor, aki azt javasolta, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mindkét oltást megkapták. (MTI)

Orbán Viktor (Fotó: archív)