A tükörbe néztünk, magunkat láttuk, és nevetni tudtunk. Ezt a mondatot én írtam le, még sok-sok évvel ezelőtt, egy színházi előadás kapcsán. Még büszke is voltam magamra, milyen jól megfogalmaztam a lényeget (talán még vagyok is). A darab egyébként a Kabaré volt, így nem csoda, hogy annak társadalomkritikai üzenetei olyan erősen rezonáltak (bennem) azokban a háborús években.

Sövény Ferenc, aki a Magyar Mozgalom elnöke, azt állítja videoblogjában (https://www.youtube.com/watch?v=WDLAaS9pSnQ) , hogy Hajnal Jenőnek, az MNT elnökének a Tanyaszínház idei turnéja kapcsán kiadott közleménye, illetve Pásztor Istvánnak, a  VMSZ elnökének az ezt a közleményt támogató nyílt levele mögött tulajdonképpen ugyanaz a szerzői kéz bújik meg. Vagyis, hogy mindkét írást ugyanaz a személy írta. Sövény a blogjában meg is nevezi ezt a személyt, szerinte „az nem lehet más”, mint Szabadka friss Pro Urbe-díjasa, azaz Lovas Ildikó.

Ha ez igaz, vagy ha legalább eljátszunk a gondolattal, akkor egy egészen más színházi előadás képei bontakoznak ki előttünk. Műfaját tekintve kétségtelenül bábjáték. A rendező, aki egyben szövegíró, a bábokat mozgató színész, ráadásul mindenki „magyar hangja”, a kulisszák mögül előrángatja az egyik marionettfigurát, kiteszi a színpadra, aki ott dörgedelmes hangon beolvassa az előre megírt szöveget. Öncélú közönségesség, parttalan ízléstelenség, a közönség alpári provokálása. Satöbbi. A közönség soraiban ülő gyerekek (mert hát ugye túlnyomórészt kik néznek egy bábelőadást?) egy részének azonban nem tetszik ez a jelenet. Fütyülnek, bekiabálnak, a lábukkal dobolnak. Fegyelmezetlenek a kis bestiák. A darabot a megbukás veszélye fenyegeti, ezért a rendező – aki egyben szövegíró, a bábokat mozgató színész, ráadásul mindenki „magyar hangja” – kiteszi a színpadra a másik figuráját is, aki szintén beolvassa az előre megírt szöveget. Jól döntöttél. Vannak még az előadásnak más szereplői is, ők azonban már csak epizodisták, mellékszereplők, annyi a dolguk, hogy tapsoljanak a színpadon a két főszereplőnek, az összhatást erősítendő. Sőt, egy igazán profi rendező – aki egyben szövegíró, a bábokat mozgató színész, ráadásul mindenki „magyar hangja” – még a közönség soraiban is elrejti néhány emberét. Ők a klakkok, nekik szintén az a dolguk, hogy tapsoljanak, csak a nézőtéren. Micsoda előadás volt, milyen szépen alakítottak a szereplők!

Hát, ide jutott a vajdasági magyar érdekvédelem, meg a legfelsőbb szintű magyar önkormányzati szerv működésének magasztos ügye 2021-re. Egy bábszínház lett belőle.

A tükörbe néztünk, magunkat láttuk, és… És? Nevetni, vagy sírni tudtunk? Mindenki döntse el magában.

Mert mindkettő reakció egyformán legitim.