Ismerjük a szeptember 26-ai német szövetségi választások számszerű eredményét, de a leendő koalíció színeiből csak a „mellékesek – a zöld meg a sárga – az, ami (szinte) biztos, hiszen a harmadik meg a negyedik párt nélkül csak egy kevésbé valószínű nagykoalíció alakulhatna. A „legélénkebb” szín (vörös vagy fekete) tehát még többesélyes.
A szociáldemokraták (SPD) győzött 25,7 százalékkal (ami 5,2 százalékkal több, mint amit az előző választásokon elértek). Az uniópártok (CDU/CSU) 24,1 százalékot értek el (-8,9), ami az eddigi legrosszabb eredményük. A Zöldek 14,8 százalékot szereztek (+5,8), a liberálisok (FDP) 11,5 százalékot (+ 0,7), az „alternatív” jobbszél (AfD) 10,3 százalékra (-2,3) esett vissza, a Balpárt (Die Linke) pedig 4,9 százalékra zuhanva szinte megfeleződött (-4,3).
A sajátos német választási rendszer alapján (amelyben a szövetségi parlament létszáma is változik, nemcsak az összetétele) a Bundestag összesen 735 képviselői mandátumából az SPD 206-ot szerzett (53-al többet, mint az előző választáson), a CDU/CSU 196-ot (-50), a Zöldek 118-at (+ 51), az FDP 92-t (+ 12), az AfD 83-at (-11), a Balpárt pedig 39-et (-30)s.
Az új képviselőknek alig több mint egyharmada nő (34,7 százalék), de a Zöldek és a Balpárt képviselői között magasabb a számuk, mint a férfiaké. Az SPD képviselői között is szép számban vannak nők, míg a CDU/CSU, az FDP és az AfD képviselői között jóval kevesebb nő van, mint férfi.
A Zöldekre és a liberálisokra sok fiatal szavazott, azt remélve, hogy ezek a pártok képesek változásokat hozni. A megerősödött SPD idősebb támogatói viszont azt remélik, hogy az új kormány alatt a lehető legkevesebb változás áll majd be, legyen az a benzin ára, a nyugdíjkorhatár vagy a bérleti díj.
Mint fentebb jeleztük – a szinte kizárható szociáldemokrata—uniópárti nagykoalíció kivételével – legalább három párt kell a többségi kormányzáshoz. Két, nagyon eltérő következményekkel járó koalíció képzelhető el: a „jamaicai” vagy a „jelzőlámpás”. Mindkettő magyarázatra szorul.
Jamaica színei (Illusztráció: PIxabay)
Egy Jamaica-koalíciót – amit a karib-tengeri szigetország fekete/sárga/zöld színű nemzeti lobogójáról neveztek el – a CDU/CSU (fekete) vezetné a liberálisok (sárga) meg a Zöldek részvételével, míg a „jelzőlámpásban” a szociáldemokraták lennének a legerősebb párt (piros), partnerei viszont ugyanaz a kettő, az FDP és a Zöldek. Az sincs azonban kizárva, hogy a végén egy CDU/CSU–SPD–Zöldek kvázi-nagykoalíció jön létre. A tárgyalások nagyban készülődnek a négy számításba jöhető párt között.
Az első kérdés a jelenlegi helyzetben az, hogy ki lesz a következő kancellár. Érdekes, hogy Markus Söder, a CSU elnöke úgy látja, hogy „Olaf Scholz-nak van jelenleg a legnagyobb esélye arra, hogy kancellár legyen”. Ha azonban nem jön össze a jelzőlámpa-koalíció, akkor az Unió kész „felelősséget vállalni az országért”, és tárgyalásokat folytatni a Zöldekkel meg az FDP-vel az új kormány megalakításáról, fűzte hozzá Söder.
A Zöldek jelzőlámpa-koalícióra számítanak
A Zöldek az FDP-vel folytatott első megbeszélésük előtt bejelentették, hogy számukra a jelzőlámpa-koalíció az előnyösebb. A képviselőcsoport elnöke, Anton Hofreiter szerint a Zöldek „természetesen” készek minden demokratikus párttal tárgyalni, de az SPD eredményeit figyelembe véve „valószínűbb, hogy a végén egy jelzőlámpa-koalíció fog létrejönni”.
A Zöldeknél azonban belháború folyik. A neheztelés egyrészt Robert Habeck ellen irányul, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint több fórumon kijelentette, hogy ő – és nem Annalena Baerbock lesz a kancellárjelölt – az új kormányban. De ilyen vitákra a Zöldeknek semmi szükségük, hiszen a párt sokkal lényegesebb kérdések megoldása előtt áll. Jürgen Trittin, egyik vezető politikusuk arra panaszkodott a Der Spiegel című hetilapnak, hogy „a párton múlik, nem pedig két személy megbeszélésén” fog eldőlni, ki milyen posztot kaphat meg.
A két „királycsináló” kis párt között is van jócskán egyeztetni való, és a nézetkülönbségek tisztázását egy munkacsoportra bízták. Legfontosabbak a klímaváltozás, az adórendszer és az országos adósságtömeg finanszírozása. A klímaváltozás káros következményeinek elkerülése érdekében a Zöldek nagyobb állami beavatkozást követelnek, míg az FDP a gazdasági életből származó újításokra számít. A Zöldek a gazdagokra magasabb adót vetne ki, míg az FDP minden adóemelést elutasít. És végül, míg a Zöldek az országos adósságtömeg megfékezését követelik, az FDP ez ellen foglal állást.
A Zöldeknek más problémáik is vannak: át kell szervezniük a parlamenti képviselőcsoportjuk működését. A pártnak ugyanis most 118 képviselője lesz, szemben a választások előtti 67-tel. Az újonnan megválasztott képviselők közül sok a nagyon fiatal, akik eddig csak aktivistaként működtek, nem pedig politikusként. Ezeket most be kell vonni a frakcióba, ahol nem mindenki kaphat egy-egy megálmodott szerepet.
Ki hogy kapcsol? (Illusztráció: Pixabay)
Az SPD vörös vonalai
Egy Olaf Scholz által vezetett jelzőlámpa-koalíció csak akkor fog létrejönni, ha a Zöldeknek és az FDP-nek sikerül kompromisszumot kötniük egymással. Ezen túl az SPD-nek is el kell döntenie, meddig mehet el a két potenciális partner követelései mentén. Ez mindenekelőtt a minimálbér meghatározására vonatkozik, amelyet Scholz olyan egyértelműen fogalmazott meg egy héttel a választások előtt, hogy egy engedmény aligha képzelhető el: „Ígérem a polgároknak: velem, mint kancellárral, a óránkénti minimálbért 12 euróra fogjuk emelni.”
Ezen túlmenően az FDP-vel való koalíciós póker valószínűleg az általános munkaerő-piaci politika koncepciójáról is szól majd, amelybe a minimálbér-emelést be kell építeni. Másként fogalmazva: mit kap az FDP, ha lenyeli ezt a varangyot? Ez még teljesen bizonytalan. Nagyobb gazdasági demokrácia is szerepel az SPD programjában, ami azt jelenti, hogy az üzemi tanácsok nagyobb határozati jogosultságot kapnának, beleértve az induló vállalkozásokat is. Az SPD ezen túlmenően több szabadságot követel a munkavállalók számára, a vállalatokat pedig messzemenően az állam által meghatározott kollektív szerződéseknek vetné alá, amennyiben nem tudnak megegyezni a szakszervezetekkel.
A nyugdíjak témája nem jelent meg az SPD listáján, legalábbis nem kifejezetten. Scholz erről csak annyit mondott: „Garantálom, hogy a nyugdíj szintje stabil marad, és a nyugdíjkorhatár nem emelkedik tovább.” Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk ezt a kérdést, láthatjuk, hogy nincs túl nagy különbség az SPD koalíciójába vágyó pártok között, legalábbis egyelőre. Különösen igaz ez a nyugdíjkorhatárra vonatkozóan: a 67 éves nyugdíjkorhatárt minden párt 2030-ig meg akarja tartani, még akkor is, ha a fenntartható nyugdíjpolitika képviselői egy korábbi döntést szorgalmaznak – így ennek az ügynek a megoldása egyelőre nem játszik nagy szerepet.
A haladás útján
Németország ritkán volt ilyen progresszív, mint most. A Zöldek és az FDP a hasonlóságok keresése során legalább egy közös vonást felfedeztek egymás között: a status quo hátrahagyásának szándékát. A két párt a következő kormány „progresszív központját” akarja alkotni. Remek lenne, ha valami új jönne létre!
Sok fiatal éppen azért szavazott a Zöldekre vagy az FDP-re, mert remélik, hogy ezáltal több változás fog bekövetkezni a német politikában. Az SPD növekvő támogatottsága az idősebb szavazók körében viszont azt sugallja, hogy a lehető legtöbb témát érintetlenül hagyják. A múltban az ellentétes érdekek általában politikai leállást jelentettek. Ha ezúttal másként alakulnak a dolgok, az valóban előrelépést jelentene.
Színek, koalíciók, vegyessaláta (Illusztráció: Pixabay)
