Ezen a héten sem volt hiány meglepetésekből: váratlan fordulat a kazahsztáni válságban, amerikai–orosz tárgyalások Genfben, a „Đoković-ügy”, továbbá Johnson angol miniszterelnök kerti bulija,  valamint egy sertésszív emberi szervezetbe való beültetése. Átlapoztuk a világsajtót Londontól Torinón át egészen Sanghajig.

Orosz csapatok Kazahsztánban

A kazahsztáni válság kapcsán, ahol immár orosz csapatokat is bevetettek, a londoni Sunday Times a szükséges reformokat taglalja:

„Az, hogy ezután mi lesz, bizonytalan. A jelek szerint Kaszim-Zsomart Tokajev kazahsztáni elnök visszanyerte az irányítást országa felett, de az erőszak bármikor fellángolhat, ha nem sikerül kezelnie az alapul szolgáló tarthatatlan állapotot. Ehhez nagy horderejű reformokra és a vagyon újraelosztására van szükség, amiért az uralkodó klánok azonban valószínűleg nem fognak rajongani. Az elnöknek az orosz csapatok behívására vonatkozó döntését szintén sok kazah elutasítja, még akkor is, ha feladataik – ahogyan az már korábban kiderült – jórészt a fővárosi középületek és más kényes célpontok védelmére korlátozódnak, nem pedig a zavargások elfojtására.”

A torinói La Stampa című napilap az uralkodó eliten belüli viszályokkal foglalkozik:

„Tokajev elnök tegnap törölte két tweetjét a »20.000 terrorista hat támadási hullámáról«, talán miután rájött, hogy ez a szám mennyire túlzó a 24 órával korábban bejelentett számhoz képest. Hogy kik ezek a »terroristák«, hivatalosan továbbra is rejtély marad: egy Olaszországnál kilencszer nagyobb [Magyarországnál közel harmincszor nagyobb területű – a szerk. megj.] országban jelenleg hadiállapot van, amit senki sem tud megmagyarázni. A titkosszolgálat egykori vezetőjét, Masszimovot hazaárulással vádolják, mert állítólag eltitkolta, hogy kiképzőtáborok léteznek az országban ismeretlen gerillaharcosok számára, akiket a kormány szerint ismeretlen idegen hatalmak is támogatnak. […] A propaganda még nem döntötte el, valójában ki is a bűnbak, de […] világosnak tűnik, hogy Tokajev legalább kihasználta az utcákon kirobbanó haragot, hogy megszabaduljon Nazarbajevtől és politikai klánjától.”

A kazah rejtély magyar vonala

A magát középen állónak, pártoktól és kormánytól független párizsi Le Monde című esti napilap szerint „Orbán Viktor az európai ellendiplomácia központjává tette Budapestet”, majd ezt írja:

„Az illiberális demokrácia hírnöke, a magyar miniszterelnök már tíz éve szaporítja külpolitikai kezdeményezéseit Oroszországgal, Kínával… vagy éppen Kazahsztánnal, teljes ellentétben Brüsszel ezzel kapcsolatos felfogásával.

Január 10-én, hétfőn Charles Michel, az Európai Tanács elnöke felhívta Kazahsztán elnökét, Kaszim-Zsomart Tokajevet, hogy kifejezze aggodalmát annak rendészeti stratégiájával kapcsolatban: több napos zavargások és hivatalosan 164 halálos áldozat után a kazahok vezetője éppen akkor jelentette be, hogy parancsot adott a biztonsági erőknek, hogy lőjenek a tüntetőkre. Tokajev urat, aki a zavargásokat »20.000 terrorista« jelenlétének tulajdonítja, és azóta 9.900 letartóztatást foganatosított, a jelek szerint nem rendítette meg a Huszonhetek képviselőjének közbelépése – legalábbis erre lehet következtetni Twitter-bejegyzéséből.

Annál is inkább, mert ugyanekkor a huszonhetek egyike is felhívta őt telefonon, azonban egy egészen más üzenettel: Orbán Viktor magyar miniszterelnök szolidaritását fejezte ki irányában. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ugyanakkor a Facebookon helytelenítette az »alkotmányos rend megdöntésére« irányuló kísérletet, kiállva ezzel a hivatalos kazah álláspont mellett.

Ez csak a legfrissebb példája a magyar diplomácia húzásainak, amikkel következetesen szembemegy azzal az Európai Unióval (EU), amelynek Magyarország teljes jogú tagja.

Ennek a disszonanciának a legszembetűnőbb – de messze nem az egyetlen – példája az Oroszországhoz fűződő kapcsolat. A 2010 óta hatalmon lévő Orbán Viktor nemcsak az illiberális demokrácia hírnökének nevezte magát, de nyílt konfliktusba keveredett a jogállamisági kérdésekkel foglalkozó bizottsággal is. Orbán ezáltal Budapestet az ellendiplomácia központjává alakította Európa szívében.”

Amerikai–orosz tárgyalások Genfben

A New York Times a NATO és az Európai Unió szerepét vizsgálja az ukrajnai válság körül kiéleződött amerikai–orosz viszonyban:

„Az Egyesült Államok és az Európai Unió üzenete egyértelmű: Ukrajna inváziója nagyon sokba kerülhet Oroszországnak. A szankciók ára, valamint az orosz áldozatok száma egy esetleges invázió során azt sugallja, hogy Vlagyimir Putyin elnöknek meg kellene elégednie egy bizonyos szintű diplomáciai kiegyezéssel és le kellene mondania a konszolidált hatalmi szféra iránti követeléseiről. Biden elnök és az EU helyesen cselekszik, amikor tárgyalni próbál, és súlyos következményekkel fenyeget, ha az orosz tankok elindulnának. Európai háborúk már kisebb blöffök miatt is kitörtek, és az oroszok felvonulása az ukrán határ mentén a múlt hónapban sokkal nagyobb fenyegetést jelent, mint bármely korábbi kardcsörtetés. A Nyugat nem hunyhat szemet efölött. Putyin illúzióinak nem szabad teret engedni: minden további katonai előretörést a nemzetközi normák sokkal súlyosabb megsértésének kell tekinteni nyugaton, mint az a Krím annektálása vagy a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása során történt.”

A moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta sem derűlátó, hanem rámutat az orosz fél kizárólagosságára:

„Pusztán az a tény, hogy a tárgyalások összejöttek, diplomáciai győzelmet jelent, amelyet mind a Fehér Ház, mind pedig a Kreml magáénak mondhat. Az viszont feltűnő, hogy Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes és amerikai kollégája, Sherman még csak kezet sem fogtak. Ez már önmagában is jelzi az Oroszország és a Nyugat közötti hangulatot. A tárgyalások előtt az orosz fél egyértelművé tette, hogy mi az álláspontja: vagy hajlandó az USA elfogadni minden feltételt, vagy ha nem, akkor az a párbeszéd végét jelenti.”

„Soha többé ne gyere vissza!”

„Gázspray bevetése a szerb teniszező szimpatizánsai ellen, dorgáló szavak a szakmabeliektől: Novak Đoković ügye tovább folytatódik”, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung:

„A Melbourne-i éjszakák hosszúak. Eleinte nagyon lassan indulnak, de aztán  nagyon-nagyon elhúzódnak, különösen Novak Đoković és követői szemében. Bár ez Đoković számára normális időkben egyáltalán nem szokatlan, hisz a szerb teniszprofi gyakran teniszezett a Rod Laver Arénában az úgynevezett éjszakai edzéseken. Ám most más idők járnak, és még el sem kezdődött az Australian Open, ezért a világelső a késői órákban nem a labdát ütögeti a háló fölött, hanem a közösségi oldalakon szólal meg. »Örülök és hálás vagyok, hogy a bíró a vízumom visszavonása ellen döntött. Annak ellenére, ami eddig történt, szeretnék itt maradni, és az Australian Openen játszani«, írta Đoković az Instagramon, és fotókat mutatott Goran Ivanišević edzővel folytatott első edzéséről ausztrál földön. »Nem tudok többet mondani, mint hogy mindenkinek köszönet jár, aki mellettem állt és biztatott, hogy maradjak erős«, fűzte hozzá.”

A londoni The Times című napilap felidézte a teniszcsillag gyerekkorát, sőt még krokodilkönnyeket is hullatott sorsa felett:

„Đoković akaraterejét a gyermekkori szegénység kínjai és a NATO-bombázások edzették meg. Hiszen 1999-ben, mindössze 11 évesen sok-sok estét töltött lakótömbjük pincéjében, mert jöttek a nyugati bombázógépek és a nagyapjával arról töprengtek, hogy hol gyakoroljon majd másnap, mert terjedtek a hírek arról, hogy mi lesz másnap a légitámadások célpontja az akkori Jugoszlávia [tipikus újságírói felületesség: Jugoszlávia akkor már 8 éve nem létezett, a miloševiči rezsim bitorolta az egykori föderáció nevét – a szerk. megj.] fővárosában. Amikor azonban megszólaltak a légvédelmi szirénák, mindig lerohantak a pincébe.

Ma már Monte Carlóban él, eddigi összkeresete meghaladja a 100 millió fontot. De annak idején a szülők csak nehezen kaparták össze a pénzt a tehetséges gyerek pályafutásának előkészítésére. Nem is ők gondoskodtak a fiúról és két testvéréről, hanem a nagyapa, mert az apa és az anya négyórányi távolságban dolgozott megállás nélkül egy síközpont pizzériájában. Többször is kölcsönt kellett kérniük, amikor Novak 13 évesen bekerült Niki Pilić müncheni teniszakadémiájára és ezt a pénzt nem mindig tudták időben visszafizetni. A hitelezők ezért nem egyszer késsel követelték vissza a tartozást.

De a megpróbáltatások megtanították arra, hogy túljusson minden akadályon. Ezért anyagi megfontolásokból 2006-ban még az is felmerült, hogy Đoković felveszi a brit állampolgárságot. Két évvel később viszont már megnyerte az Australian Opent, de a győzni bármi áron felfogás meghatározó lett számára a pályán és azon kívül is.”

Johnson egy Partygate előtt?

Az Egyesült Királyságban Boris Johnson ma az európai parlamenti képviselők kérdéseivel néz szembe. A miniszterelnököt hatalmas kritika érte, különösen az úgynevezett „Partygate”-ügy miatt. Az oszlói Verdens Gang című napilap a lehetséges következményekre figyelmeztet:

„Ugyanaznap, amikor Boris Johnson megtiltotta az átlagembereknek, hogy nyilvános helyen egynél több emberrel találkozzanak egy másik háztartásból, több mint 100 embert hívtak meg egy bulira a Downing Street 10-be. Ez pedig már a tizenkettedik társasági rendezvény volt, amelyen a miniszterelnök, kormánytagok vagy a kormányhoz közel álló személyek is részt vettek, miközben az országot szigorú korlátok alá helyezték. Ezért nem valószínű, hogy ezúttal senkinek sem kell magára vállalnia a felelősséget vagy távoznia. Johnsonnal szemben is fogy a türelem. A történelem azt mutatja, hogy egyetlen hivatalban lévő tory miniszterelnök sem veheti magától értetődőnek pártja támogatását.”

A londoni Financial Times pedig emlékeztet a politikusokat sújtó „svédcsavarra”:

„Mint az államfőknél oly gyakran előfordul, a miniszterelnök sorsát is gyakran azok a tulajdonságok dönthetik el, amelyek egykor vonzóvá tették a választók számára: ebben az esetben tiszteletlensége és hanyagsága. A nagy Brexit-csaták megnyerése után a szövetségesek kevésbé tolerálják a gyengeségeit.”

Sertésszív embereknek

Az USA-ban először sikerült génmódosított sertésszívet átültetni emberbe. A Neue Zürcher Zeitung a várható előnyökre mutat rá:

„Még ha az az ember, akibe most beültették a génmódosított sertésszívet, nem is éli túl sokáig – elvégre olyan beteg, hogy már nem volt lehetőség normális transzplantációra –, ez egy bátor döntés volt tőle. Az első szívátültetés, amelyet 1967-ben Fokvárosban hajtottak végre, abszolút szenzáció volt, de a páciens számára nem jelentett orvosi sikert, mert 18 nappal a műtét után meghalt. De egy ilyen és más sikertelen próbálkozások nélkül a szervátültetés nem vált volna manapság rendszeres és sikeres kezelési módszerré.”

A sanghaji Jiefang Ribao című napilap egyenesen ujjongott:

„Marylandben új fejezet nyílt az orvostudomány történetében. Világszerte több ezer és ezer beteg számára, akik közül néhánynak éveket kell várnia donorszervekre, ez egy jó hír. Csak gratulálni lehet azoknak a tudósoknak és orvosoknak, akik évtizedek óta kutatják a xenotranszplantációt. Ennek a sikerüknek köszönhetően az érintett betegek végre reménykedve tekinthetnek a jövőbe.”

Napilapok a világ mnden tájáról (Illusztráció: Pixabay)