Az Air Serbia továbbra is szinte az egyetlen európai légitársaság, amely közvetlenül közlekedhet Moszkvába, miután szinte minden európai ország betiltotta az orosz légitársaságok járatait, Oroszország pedig kölcsönösen tilalmat vezetett be ezen légitársaságok járataira – írja a Croatian Aviation alapján az index.hr.
A szerb nemzeti légitársaság viszont azok közé az európai légitársaságok közé tartozik, amelyeknek joga van leszállni Oroszországban. Az Air Serbia reagált is a megnövekedett keresletre, és már kedden jelentősen megnövelte a járatai számát a Belgrád és Moszkva közötti vonalon.
A lap szerint az Air Serbia az Ukrajna-Oroszország háború kitöréséig heti 8 alkalommal közlekedett a Belgrád-Moszkva-Belgrád útvonalon, de ezen a héten már 12 oda-vissza járatot jelentettek be, Belgrádon keresztül pedig folytatják az utasok szállítását más európai célpontok felé. Március 7. és 13. között az Air Serbia akár 15 járatot is kínálhat ezen az útvonalon, és mivel már minden hely elkelt, lehetőség van arra, hogy a légitársaság a későbbiekben tovább bővítsen a járatok számán.