Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Ma este egy történet véget ér… De azért nem leszünk szomorúak, épp ellenkezőleg, vidáman és kiváló hangulatban búcsúztatjuk el a Kispál és a Borz zenekart. Hivatalosan majd csak szerdán, nem hivatalosan azonban már ma elkezdődik az idei, sorrendben immár tizennyolcadik Sziget Fesztivál. A mínusz egyedik napon, tehát hétfőn este tartják búcsúkoncertjüket Lovasiék, akik már hónapok óta készülnek a ma esti nagyszabású, várhatóan fergeteges bulira. Mint egyfajta nyilvános próbafolyamat részeként, több más fesztiválon is láthattuk a zenekart az elmúlt hetekben, és koncertről koncertre egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csoport tagjai bizony nagyon is készülnek a búcsúzásra: élőben rég nem hallott dalok tűnnek fel repertoárjukban, és a hangzás, a kidolgozottság is egyre tökéletesebb, egyre csiszoltabb. Ők játszottak például a soproni VOLT fesztivál zárónapján is a nagyszínpadon, bár igaz, akkor a Dél-Afrikában megtartott labdarúgó-világbajnokság Paraguay–Spanyolország negyeddöntős mérkőzésének élő közvetítésével kellett megküzdeniük… Kérdéses is volt időnként, hogy kik a hangosabbak, a rajongók vagy a szurkolók…

 

Egy nyelv, egy beszéd

 

„Polgármesterként, egyetemi tanárként, szülőként és soproni polgárként egyaránt évek óta tapasztalom, mit jelent a fiataloknak ez a négynapos együttlét, mit jelent hazai vagy külföldi turistaként Sopronban tölteni ezt a júliusi hetet, helyiként pedig mit jelent várni a városunkba érkező világsztárokat, hazai előadókat, és a rájuk kíváncsi tízezreket. Azok kedvéért, akik eddig még nem jutottak el a fesztiválra, el kell mondanom, nem túloznak azok, akik a világ legbékésebb helyei között említik a VOLT-ot, itt ugyanis Magyarország és Európa számos pontjáról érkező emberek, fiatalok és idősebbek valóban »egy nyelvet beszélnek«. A VOLT egy igazán nyitott hely, ahol a több tízezres publikum kulturált körülmények között kóstolhatja meg a legnívósabb soproni borokat, színházi programokon, előadásokon vehet részt, az esti órákban pedig számos koncertet hallgathat. Az idei évben külön örömet jelent a számomra, hogy a nyitónapra szervezett Magyar Rocklegendák Napjára egyik személyes kedvencem, az Omega is Sopronba érkezik, így ezen az estén várhatóan a szokásosnál tovább fogok a VOLT-on maradni…

Néhány nappal ezelőtt a Magyar Turizmus Rt. a Fesztiválok Éve kapcsán egy országos, reprezentatív felmérés eredményeit tette közzé. Eszerint a VOLT Fesztivál a vidéki hazai ifjúsági-kulturális események között a legismertebb és legnépszerűbb, de az összes hazai eseményt nézve is az előkelő negyedik helyen végzett.

Szívből gratulálok a szervezőknek, gratulálok a soproniaknak és a VOLT Fesztivál vendégeinek, résztvevőinek is, a VOLT ugyanis éppen attól ilyen nagyszerű, hogy mindnyájunkról és mindnyájunknak szól! Idén már tizennyolcadszor…” – írta a Pesti Est című ingyenes műsorújságnak ezúttal a magyarországi „vidékre”, Sopronba kihelyezett különszámában, a VOLT Fesztiválra megjelent műsorfüzetében Fodor Tamás, a város polgármestere, aki egy személyben a rendezvény fővédnöke is.

 

A soproniak büszkesége

 

Mindenütt jó, de legjobb Sopron! – ez volt Fodor Tamás beköszöntőjének címe, amit írásában így magyarázott: „Talán akad, aki nem tudja, hogy a címben szereplő szlogennel pár évvel ezelőtt a VOLT Fesztivál szervezői ajándékozták meg városunkat. Ennél találóbb és szívmelengetőbb jelmondattal kevés város büszkélkedhet, mint ahogyan a VOLT fesztiválhoz hasonlóan értékes és tartalmas ünnepeket is csak kevés település mondhat magáénak” – írta Sopron polgármestere. A fesztivál műsorfüzetében pedig a helybelieket is megszólította: „Kedves Soproniak!

Kérem, fogadják idén is szeretettel a VOLT Fesztiválra érkező vendégeket, és legyenek türelmesek, ha ebben a néhány napban, a megszokottnál nagyobb forgalom és zaj jellemzi majd Sopront. Higgyék el, a VOLT vendégei és a fesztivál kapcsán Sopronra fókuszáló média hamar hírét viszi vendégszeretetünknek, és tovább erősödhet a címben megfogalmazott szlogenünk: mindenütt jó, de legjobb Sopron!

Jó szórakozást, kellemes időtöltést Sopronban és a VOLT Fesztiválon!” – jegyezte fel a város polgármestere. Érdemes most egy gyors névsorolvasást is tartanunk, ugyanis a rendezvénynek szokatlanul sok – összesen hét – védnöke is van. Ők pedig: Abdai Géza és Simon István alpolgármester, Firtl Mátyás és Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő, Járóka Lívia, az Európai Parlament képviselője, Molnár Ágnes országgyűlési képviselő, államtitkár, valamint Szájer József európai parlamenti képviselő, a VOLT Fesztivál alapító-fővédnöke.

Itt van tehát egy város, amelyik szereti a fesztiválját, s amelyik örül annak, hogy messze földről ide tódul a „nép” a nyár egy meghatározott pontján, és – hogy mást ne mondjak – a tenyerén hordozza a települést felfedezni induló fesztiválozókat. Nagyon pozitív élmény volt nekem az idén nyáron a soproni VOLT Fesztivál, és az a felszabadult hangulat, ami körülveszi, ami az egész rendezvényt övezi. A városban, a Lővér kempingtől távol, ahol már lényegében elvileg semmi sem késztetné vagy kötelezné őket erre, a boltosok és a vendéglősök tízszázalékos kedvezményt adnak portékájukra mindenkinek, aki fel tud mutatni egy VOLT Klubkártyát, de vannak olyanok is, akik már a fesztiváli karszalagot is elfogadják… Szeretettel viszonyulnak a hozzájuk érkező idegenekhez, és minden látogató érezheti a város utcáit járva, hogy örülnek a jelenlétének.

Nagyszerű! Jómagam is csatlakozom a polgármesterhez, és én is gratulálok a soproniaknak! Ennél szebben, ennél jobban ezt talán már nem is lehetne csinálni!

 

Az anonim kalácsképű kalandjai

 

Jómagam, a Szigeten szocializálódott fesztiválozóként (no jó, természetesen a jóval korábbra visszanyúló AdaFestes gyökereimet sem tagadom meg… 🙂 …sőt, még ennél korábbi eseményeket, rendezvényeket is tudnék említeni…), valami egészen máshoz vagyok hozzászokva. Ha szabad új fogalmakat alkotnom, hát úgy fogalmaznék, hogy „anyafesztiválomon” mindig azt tapasztaltam, hogy volt egy nagyon hangos közeg, amelyik igyekezett ellehetetleníteni a rendezvényt, mindig megvoltak a partvonalon kívülről bekiabálók, akik ügyes szörfösökként a fesztivál farvizét igyekeztek meglovagolni, hogy ebből hajtsák be a maguk vélt vagy valós (a legtöbb esetben pedig csak remélt…) politikai hasznát. Sorozatunk korábbi részeiben már több ilyen esetet is felelevenítettünk, köztük Tarlós „Decibel” István éveken át, még óbudai polgármesterként folytatott akciót, amelyek nyomdokaiba lépve pedig Derce Tamás, a IV. kerület első embere ragadott bozótvágó kést, hogy mindent lekaszaboljon maga körül, aminek egy szemernyi kis értelme is van. És – mint láthattuk – nem volt jobb a helyzet akkor sem, amikor a szocialisták ifjúsági tagozata szervezett a tavaszi választási kampány idejére nyereményjátéknak csúfolt „igehirdetési” akciót Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó tanainak népszerűsítésére. Nemrég már részletesen szóltam erről, mélyrétegeiben ezért most nem elemzem újra az esetet, s akkor idéztem is Szentesi Zöldi László barátom és kollégám, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese cikkének frappáns megjegyzését a témával kapcsolatban. Ugyanitt hozzátette még: „Valljuk meg: szocialistának lenni, úgy általában, nagyon kellemetlen állapot. Ennél csak egy vállalhatatlanabb élethelyzet létezik: ha ifjú szocialisták vagyunk. Önmagában a létünkkel feladjuk a leckét a darwinistáknak, akik a törzsfejlődésbe vetett bizodalmukat ránk, emberekre is kiterjesztették. A törzsfejlődés talán igaz, talán nem, de ha úgy is van, az ifjú szocialisták biztosan nincsenek benne. Ha ugyanis huszonkilenc éves korunkra egyetlen kampánystratégia fejlődik ki az orangutánnál éppen csak méretesebb agyunkban, hogy tudniillik, üsd a fideszes burzsujt, ahol éred, akkor nem a Homo sapiensekkel, hanem a trópusi pálmákkal tartunk rokonságot.

Az ifjú szocialistákban az a legjobb, hogy életük minden pillanatában performance-ot tartanak. A Terror Házánál is ott álltak hárman, fiatalosan, vörösen, hahotázva. Éppen a már nem vacogó zsidókon élcelődött Arató, Zuschlag és a kalácsképű, akinek a neve most nem jut eszembe. Legyünk őszinték: ma is ők vezetnék az Ifjú Szocialista Dollárbarátok Egyesületét, ha éppen nem forog a Hír Tv kamerája. A mostani internetes toborzólevelet jegyző dr. Varga László elnök és Patek Gábor kampányfőnök egykori szabadlábon intézkedő elvtársukhoz, Zuschlag Jánoshoz hasonlóan csak azért nincsenek börtönben, mert még nem voltak a tűz közelében. Hej, pedig de szeretnének Mesterházy »Szakállkanélküli« Attila farvizén odalavírozni. És nem is gondolják rosszul… Az MSZP-ben ma már egy karós gyökérzetét próbálgató ifjú diófa is pozíciót foglalhat, ha jóban van a szépkorúság biológiai határán dörömbölő Lendvai Ildikóval vagy más fontos elvtársakkal. A Magyar Szocialista Pártban Gyurcsány Ferenc után bárki és bármi jöhet, s éppen itt az ideje, hogy a feltehetően kéttagú Societas is megmérettesse magát. Mi mással persze, mint amihez annyira ért: anonim internetes mocskolódással, piti gyűlöletkeltéssel, sunyi feljelentősdivel.

Még egy apróság. Ezt olvassuk a levélben: »A győztes a nyereményét 2010. május 8-án, szombaton a kampányt követő SOCIETAS köszönöm bulin veheti át ünnepélyes keretek között Budapesten, amelynek részleteiről később még tájékoztatunk téged!« Majd utána, némiképp váratlanul: »A verseny későbbi szakaszaiban a SOCIETAS kampánystábja fenntartja a jogot, hogy a versenykiírást indoklás nélkül megváltoztassa!«

Így már világos. Bebörtönzés miatt a buli elmarad? Esetleg a díjkiosztáson több lesz az intézkedő rendőr, mint az ifjú szocialista?

Minden megtörténhet. A buli színe már régen nem a vörös.” (Szentesi Zöldi László: A buli elmarad, Magyar Hírlap, 2010. január 20.)

 

Focivébé koncert közben

 

De nemcsak választási év az idei Magyarországon (az országos parlamenti megmérettetés két fordulóján már túl vagyunk, de az őszi, önkormányzati még előttünk áll…), hanem a labdarúgó világbajnokságé is a Dél-Afrikai Köztársaságban. Ahogy az előbbi az országban, úgy az utóbbi az egész világon szinte mindenre rányomja 2010-ben a bélyegét. Megnyilvánul ez például abban is, hogy a VOLT Fesztiválon (Sopron, június 30. – július 3.) a Magyar Televízió Klub nevű programhelyszínen mozivászonnyi méretű, hatalmas kivetítőn, több más helyszínen pedig valamivel kisebb tévéképernyőkön, monitorokon követhették a fesztiválozók a világbajnokság eseményeit, a Heineken Balaton Sound fesztivált (Zamárdi, július 8-11.) pedig már eleve úgy hirdették meg, és úgy reklámozták – sőt, minden szórólapra rá is nyomtatták –, hogy óriáskivetítőn nézheti végig a közönség a döntő mérkőzést a vízparton. Hollandia – Spanyolország 0:1. (Megmondtam előre, hogy ez lesz a végeredmény… 🙂 …nagy kár, és legfőképp veszteség, hogy fogadóirodába, azaz kladionicába nem járok…) Szerencsére, a zentai Nyári Ifjúsági Játékok idejére már véget ért a fociőrület, talán nem is véletlenül időzítették így a szervezők a rendezvényt…

Emlékszem, négy évvel ezelőtt is egy fesztiválon, akkor épp a Péterváradi várban, az újvidéki EXIT-en néztük végig a társasággal a németországi labdarúgó világbajnokság döntő mérkőzését, amikor Franciaország és Olaszország nemzeti tizeneggye nézett farkasszemet egymással. Mi ugyan a franciáknak szurkoltunk volna akkor, de épp úgy sikerült leülnünk, hogy volt körülöttünk egy létszámában nagyságrendekkel népesebb, decibeljeiben pedig nagyságrendekkel hangosabb drukkerközösség, amelynek lelkéhez pedig az olaszok álltak közelebb… A magunk kis megalkuvása, meghunyászkodása volt, hogy halkabbra vettük a figurát, szordínóval szurkoltunk ugyan, de az elveinket nem adtuk fel… 🙂 Aztán pedig Zinédine Zidane-t a mérkőzés száztizedik percében még ki is állították, mert lefejelte Marco Materazzit (emlékezetes jelenet volt…), az 1:1-es végeredmény után pedig tizenegyesekkel – 5:3 arányban – az olaszok lettek a világbajnokok.

Ez történt (gondolatébresztőnek is jól jöhet egy kis emlékeztető…):

 

Marketing és stratégia

 

Fontos ám a marketingstratégia!

Ma már szerintem minden rendezvényszervező tudja, hogy ha azt akarja, sokan menjenek el a fesztiváljára, akkor biztosítania kell a helyszínen azoknak a szükségleteknek és igényeknek a kielégítését, amelyek hiányában esetleg a publikum egy (viszonylag jelentős…) része elmaradna. Márpedig, ha labdarúgó világbajnokság zajlik valahol a nagyvilágban, akkor a potenciális fesztiválközönség egy része egészen biztosan otthon maradna csak azért, hogy a tévén megnézhesse a meccseket… Ha nem kapja meg helyben ugyanazt! Panem et circenses – avagy: kenyeret és cirkuszt a népnek… „Dél-Afrikában nincs VOLT Fesztivál. Nálunk viszont van foci-vb!

Ha egyiket sem akarod kihagyni, gyere be hozzánk két koncert között, és szurkold végig a meccseket…

…hogy aztán eljátszhasd őket csocsóasztalainkon.

6 plazmakivetítővel, 4 csocsóasztallal, kifogyhatatlan mennyiségű Sopronival, éjféltől pedig hajnalig tartó fergeteges bulikkal várunk” – írták a szervezők a műsorfüzetben. Így történhetett meg például az is, hogy miközben július 3-án, szombaton, a Soproni Nagyszínpadon – aminek nevében a városnév már nem a fesztiválnak otthont adó települést, hanem az ugyanarról elnevezett szponzorsört, tehát a támogató italmárkát jelöli – a Kispál és a Borz együttes adott kiváló koncertet, miközben a „hátérben” Paraguay és Spanyolország legjobb focistái mérték össze erejüket és tudásukat. Hát bizony, voltak pillanatok, amikor nehéz volt megítélni, hogy a zenerajongók vagy a focidrukkerek a hangosabbak… És ne is mondjam, a két társaság megfelelő mértékben zavarta, ingerelte is egymást. „Énekeljük el azt, hogy vége / Nem járunk ki többet rétre / Nem úszunk többet a strandon / És nem borozunk már többet a gangon” – énekelte Lovasi András a VOLT Fesztivál nagyszínpadán, a közönség pedig együtt üvöltötte vele a dalszöveget, miközben a hátérből pedig minden kihagyott, és minden, a játékvezető által visszarendelt tizenegyesnél felmordult a focipublikum. És így tovább… „Rendkívül eseménydúsra kerekedett ez a mérkőzés, habár az első játékrész kezdetén úgy tűnt, igencsak a védekezésről fog szólni a találkozó, Paraguay ugyanis nagyon ügyesen rendezkedett be, a spanyoloknál egyszerűen megállt a tudomány, amikor az ellenfél tizenhatosa közelébe értek. Az első játékrészben óriási harc folyt minden labdáért, de igazán veszélyes lövést nem jegyezhettünk fel, Riveros fejesből próbálkozott, Villa is rászúrt egyet, de ahogy gyakran a passzok, úgy a lövések is pontatlanok voltak. Nem úgy a 41. percben, amikor Valdez szerzett gólt, de a bíró les címén nem adta meg az egészen szabályosnak tűnő találatot…” – írta néhány nappal később az önmagát csak (tar)-ként jegyző szerző – feltételezem, hogy Török Arnoldot rejti ez az szignó – ugyanerről a mérkőzésről (Újra Villa kellett a továbbjutáshoz, Magyar Szó, Sportvilág, 2010. július 5.).

S ha már itt tartunk (jaj, Atyám, hova jutottunk?!… 🙂 ), hadd mondjam el azt is, hogy szerény véleményem szerint az idei labdarúgó-világbajnokság ideje alatt igencsak kiváló munkát végzett a Magyar Szó sportrovatának stábja. Mert, ha már egyszer az a szokásom, hogy mindig nyilvánosan kimondom, ha nem tetszik valami, ha bármiről rossz vagy negatív a véleményem (és nagyon jól tudja ezt többek között az említett sportrovatban igencsak érintett Tőke János is, akitől még egyszer… ezúttal nyilvánosan is elnézést kérek… untig elég, ha mi ketten tudjuk, hogy miért… sorry!…), akkor úgy van rendjén, hogy ellenkező esetben, ellenkező előjellel is elmondjam, hogy azt is szóvá tegyem, ha igenis tetszik valami. Márpedig meggyőződésem, hogy a Magyar Szó sportrovatának stábja olyan kiváló, professzionális, szakmailag nagyszerű munkát végzett ezekben a hetekben, amit több anyaországi országos napilap szerkesztősége is megirigyelhetne. Minden elismerésem!

Ma este azonban a Kispál és a Borz búcsúkoncertjének már nem lesz ennyire sportos „ellenszele”… Nem siratjuk őket, de méltósággal köszönünk el egy olyan zenekartól, amelynek a dalai nemcsak több évtized magyar könnyűzenei kultúráját meghatározták, de igazán nagy szerepük volt abban is, hogy mi magunk is olyanokká formálódjunk, amilyenekké lettünk. Nélkülük sem vesztünk volna el, de szinte bizonyos, hogy ma egészen mások, és bizonyos, hogy jóval kevesebbek, jóval szegényebbek lennénk…

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2010. augusztus 9-i számában