Több ország tévétársasága megvásárolta a színészből lett ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij népszerű televíziós vígjátéksorozatát. A nép szolgája című sorozatban, amely három évadon át futott Ukrajnában és egy film is készült belőle, Zelenszkij alakította a főszereplőt, Vaszilij Petrovics Goloborodko középiskolai történelemtanárt. A történet szerint a tanárból azután lesz elnök, hogy a közösségi médiában elterjed a videója, amelyben megfogalmazza Ukrajna égető problémáit és elítéli az országban tapasztalható korrupciót. Goloborodko államfőként is ragaszkodik normális életéhez, és nem kér a hivatal kínálta kiváltságokból.

A nép szolgája 2016-ban elnyerte a legjobb játékfilmsorozat díját az ukrán televíziós díjátadó ceremónián, és a houstoni WorldFesten is Arany Remy-díjat kapott. A Zelenszkij produkciós cége, a Kvartel-95 által készített sorozat iránt már azt követően megnőtt a nemzetközi érdeklődés, hogy a színészt megválasztották Ukrajna elnökének. A produkció nemzetközi forgalmazási jogaival rendelkező Eccho Rights tájékoztatása szerint azonban az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió óta számos ország tévécsatornája vásárolta meg.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

  Zelenszkij színészként is képes volt arra, hogy meggyőző üzeneteket juttasson el az emberekhez, s ez segített neki abban, hogy politikussá váljon