A Nagybecskereki Kereskedelmi Bíróság a Vízművek és Csatornázási Közvállalat javaslatára határozatot hozott a Nagybecskereki Vízgyár csődeljárásának megindításáról. A folyamat lebonyolításával Dragica Arsićot bízták meg.
A hitelezéssel kapcsolatos meghallgatást április 29-én tartják, a követelések elbírálása ügyében pedig július 22-én tartanak tárgyalást.
A csődeljárás megindítására tett javaslat szerint a Vízgyárnak több mint 14 millió dinár összegű rendezetlen tartozása van, ezért végrehajtási eljárás és per indult az ügyben.
A bíróság megállapította, hogy a csődeljárási ok teljesült, és hogy a Vízgyár számláját tavaly júniusa óta 620 millió dinárra zárolták.
A „Grupo Zilio” cég ivóvíztisztító üzemét ez év januárjában adták el a belgrádi „Pannonian water DOO” vállalatnak.
Nagybecskerek városi vízellátó rendszeréből több mint 18 éve tilos vizet inni a túlzott mennyiségű arzén miatt.