A közelmúltban a zágrábi Gredelj vasúti járműgyár és az osztrák Innofreight vállalat megállapodást írtak alá, amely értelmében a Gredelj 10 évre szóló megbízatást kapott, írja a Blic Biznis.
Tíz évnyi csődeljárás után a szlovák Tatravagonka cég vette át a 400 főt foglalkoztató Gredeljt, most pedig további 600 munkás felvételét tervezik. A probléma az, hogy nem találnak elegendő munkaerőt, ezért Szerbiából igyekeznek toborozni új munkásokat.
A Slobodna Dalmacija szerint névtelen ügynökök toboroznak munkavállalókat, és nem tudni, hogy azok kapcsolatban állnak-e legális munkaközvetítő ügynökségekkel.
Az álláshirdetés alapján napi nyolc óra munkáért havi nettó 8500 kunát, azaz körülbelül 132 ezer dinárt kapnak majd az alkalmazottak, és ebbe még nincs beleszámolva a túlóradíj. A munkába állás előtt három napos képzést tartanak Szabadkán, legalábbis a felhívásban ez áll.
“A Gredelj és az Innofreight kétmilliárd euró értékű, tíz évre szóló szerződést kötöttek a konténerszállító vagonok gyártására, ami nagyban hozzájárul a horvát exporthoz” – nyilatkozta nemrég a horvát kormányfő.
A Gredelj tavaly decemberben lábalt ki a csődből, miután a vállalatot átvette a szlovák Tatravagonka, amely Európa vezető kocsigyártója. Szlovákiai üzemei mellett Németországban, Lengyelországban, Szerbiában, Csehországban és Indiában is vannak leányvállalatai. Összesen mintegy 12 ezer dolgozót foglalkoztat – írja a Slobodna Dalmacija.
“Idén év végéig mintegy száz dolgozót szeretnénk foglalkoztatni, de gondot jelent az elegendő munkaerő megtalálása. Főképp Szerbiából érkeznek hozzánk munkások. Szeretném, ha Ukrajnából is jönnének hozzánk dolgozni” – mondta a Ivan Petriček a Gredelj igazgatótanácsának elnöke, aki szerint a Gredelj átvétele jó üzleti döntés volt a szlovák cég számára. majd hozzáteszi:
Mindenhol hiány van a jó mesteremberekből, ezért szeretettel várunk mindenkit, aki dolgozni szeretne – mondta és elárulta, hogy a Tatravagonka éves összforgalma 550 millió euró.