Színész, szinkronszínész, környezetvédelmi és társadalmi ügyekkel foglalkozó aktivista, a noÁr mozgalom alapítója – ő Molnár Áron, az az újvidéki születésű srác, aki ma Magyarország egyik leghangosabb embere, vele beszélgettünk.
A gimnázium befejezése után miért döntöttél úgy, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizel?
– Négyéves korom óta színész szerettem volna lenni. Jankovics Andrea az unokanővérem, a vér nem válik vízzé. A gimi első három évét végigbuliztuk és -balhéztuk, aztán az utolsó évben fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy valóra akarom-e váltani a gyerekkori álmomat, vagy sem. Valóra váltottam.
Mennyiben járult hozzá a szabadelvűségedhez az egyetem elvégzése, majd a hivatás gyakorlásának azonnali megkezdése Budapesten?
– A szabadelvűségemet a szüleimnek köszönhetem. Harmadévesen már a Vígszínház nagyszínpadán játszottam. Soha nem a kérdés nélküli tisztelet foglalkoztatott, hanem hogy melyik színész vagy rendező mennyire és miben jó. Nálam a tiszteletet a kreativitással, nyitottsággal, progresszióval lehet kivívni, nem a korral vagy a státusszal.
Viszonylag „korán” elismerték a tehetséged, 2013-ban Junior Príma díjat kaptál. Ez a visszaigazolás mire sarkallt?
– Megmutatta, hogy jó úton járok. Nekem fontosak a díjak. Nem fogok szerénykedni, szeretek díjat kapni. A díjak mindig egy állomást jelölnek az életemben. Van hova visszatekinteni.
Volt-e benned félelem akkor, amikor 2015-ben úgy döntöttél, szabadúszó leszel? Elég nagy bátorságra van szükség ehhez ma Magyarországon.
– Attól volt bennem félelem, hogy mi lesz belőlem, ha ott maradok. Attól rettenetesen féltem, hogy mit fog tenni a személyiségeimmel a megalkuvás, a csend, a rettegő légkör. Akármilyen változást szerettem volna elérni, mindig falba ütköztem, az egyetlen lehetséges út volt, hogy felmondtam.
Honnan ered ez a bátorság és szolidaritás? A szüleid voltak a minták?
– Persze. A szüleim nyitottsága, szeretete, vagánysága. Ezek az összetevői a személyiségemnek. Miattuk vagyok ilyen, amilyen. És a húgom miatt, aki mindig tágít a perspektívámon, bármilyen ügyről is legyen szó.
Ha már minta: hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra? Ugyan nagyon kicsi voltál, amikor a Vajdaságból elköltöztetek Magyarországra, ennek ellenére milyen kötelékek fűznek a Vajdasághoz, Újvidékhez?
– Galambetetés a nagyapámmal a téren, az óvoda, a kosárpálya, ahol édesapám kosarazott, a nagymamámék feketicsi háza és az ott zajló favágás, Újvidékhez a nagy családi ebédek, ahogy futunk fel a lépcsőházban valami részeg fickó elől, akinek beszóltunk, ahogy kidobálom az erkélyről a cuccokat, ahogy Mirjanánál nézzük a Munja című sorozatot, vagy ahogy próbálok vagánykodni egy lánynak, hogy tudok szotyit enni, de fogalmam sincs arról, hogyan kell. Bizony. Sok mindenre emlékszem, és ekkor csak négyéves voltam.
Hajléktalanok, mélyszegénységben élők, migránsok, kisebbségben élők, magyarság, környezetvédelem: mit jelentenek számodra ezek a kifejezések?
– A hajléktalanságot, ha nem haragszol, rögtön javítanám hajléktalan emberre, az egyik egy melléknév, a másiknak árnyéka van. Ezek, amelyeket felsoroltál, ügyek. A noÁr ügyei. Politikai témák. A közügyeink. Közös ügyeink, amelyben szerepet kell vállalnunk együtt.
Mi a legnagyobb hibája a mai magyar politikai rendszernek?
– A két legnagyobb hibája a mai pártpolitikai rendszernek a megosztottság és az erkölcsi alap elvesztése. A csordákat, a falkákat, amelyekbe terel bennünket a pártpolitika, meg kell haladnunk – nem lehetek Soros-bérenc vagy kommunista azért, mert kritizálom a regnáló kormányt. Azt gondolom, hogy egy fideszesnek is kritikusnak kell lennie Orbánnal kapcsolatban, ahogy egy DK-snak is Gyurcsánnyal. A pártpolitikai függetlenség nem azt jelenti, hogy nem szállunk bele a regnáló kormányba, a pártpolitikai függetlenség az az, hogyha az összefogás győz, és ha ők sem csatlakoznak az Európai ügyészséghez, ha nem számoltatnak el, ha nem lesz környezetvédelmi minisztériumuk, és így tovább, akkor beléjük is beleszállunk páros lábbal. Az erkölcsi alapot pedig azzal vesztették el, hogy hazudnak. Folyamatosan.
Nem tartasz attól, hogy a szókimondóságod miatt nem kérnek fel egy-egy szerepre, csak mert nyíltan kritizálod a kormányt? Vagy esetleg volt már erre példa?
– Volt. A közmédiába a noÁr létezése óta nem hívtak be. Van, hogy ki van adva, hogy engem nem lehet castingra hívni, és mielőtt megkérdi valaki, hogy ezt honnan tudom, a castingdirektoroktól. De olyan is van, hogy szólnak egy srácnak a TV2-nél, hogy rólam nem beszélhet az adott interjújában, vagy készül egy filmről egy riport, amelyben főszerepet játszom, és nem említenek meg. Mindennapos. Legalább világos, hogy min kell változtatni, amint megbukott ez az undorító kormány.
Követed-e esetleg a vajdasági politikát, ha igen, mi a véleményed a délvidéki helyzetről? Lehet-e párhuzamot vonni a magyarországi és a szerbiai események közé?
– Itt van egy ideológiai testvériség a szerb és a magyar miniszterelnök között. Én tiszta szívemből bízom a földijeimben, hogy nem engedik magukat megvezetni. Nem olyan fából faragtak minket. Pontosan tudom, hogy ők is átlátnak a szitán. Az a horribilis mennyiségű támogatás, amelyet a magyar kormány gondolkodás nélkül oszt, az vélemény- és szavazatvásárlás. Ennél előbb kell felkelni, ha egy vajdaságit át akarnak verni.
Videóüzenetben szólítottad fel az embereket, hogy csatlakozzanak a Tanyaszínház betiltott előadása miatt indult petícióhoz. Miért érezted ezt fontosnak, és mi a véleményed arról, hogy semmilyen kézzel fogható következménye nem lett az aláírásgyűjtésnek?
– Az én energiám is véges. Nem tudok mindenkiért mindig kiállni. El tudok kezdeni akciókat, be tudok lobbantani lelkeket, de végig csak együtt tudjuk csinálni. Itt a művészet szabadsága állt szemben a félelemmel és az előre engedelmeskedéssel. Ez a kettő közül számomra nem kérdés, hogy melyik pártján állok.
A te képzeletedben milyen egy igazi haza, a szülőföld, a hely, ahol élünk?
– Egy olyan országban szeretnék élni, ahol érvénytelenek a noÁr-dalszövegek.
