Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke szerdán kijelentette, hogy pártja még a választások előtt megegyezett a Szerb Haladó Párttal és annak elnökével Aleksandar Vučićtyal a választások utáni együttműködésről, így minden hatalmi szint tekintetében csak az SNS-szel és annak elnökével hajlandó tárgyalni.
– Amint azt már többször elmondtam, az SPS még a választások előtt erős megállapodást kötött Aleksandar Vučićtyal és a Szerb Haladó Párttal a választások utáni együttműködést illetően, és erről a kampány ideje alatt is világosan beszéltünk. Mi stratégiai partnerek vagyunk. Ezzel összhangban, a kormányalakításra vonatkozó kérdésekről kizárólag Vučićtyal és pártjával fogjuk megvitatni – nyilatkozta Dačić a Tanjug hírügynökségnek.
A politikus kiemelte, ugyanez vonatkozik a belgrádi önkormányzat megalakítására is, és hozzátette, a végleges választási eredmények közzétételét követően várja Aleksandar Vučić hívását.
Ivica Dačić (Fotó: Beta)